Egy bölcs embertől egyszer azt hallottam, hogy egy építkezéshez három dolog kell: erős idegrendszer, kifogyhatatlan pénztárca, és stabil párkapcsolat. De én ezt a listát még kiegészíteném Krivarics Ditta online lakberendezési kurzusaival, mert nélküle biztos elnyeltek volna a házfelújítás bugyrai. Eddig a szakmai profizmusa miatt néztem fel az Otthonkommandó bloggerére, a beszélgetésünk után viszont az élethez való hozzáállása is példaértékűvé vált számomra.
Éppen 10 évvel ezelőtt, 2011-ben indult az Otthonkommandó. Honnan jött az ötlet, hogy online tanfolyamokat indíts azok számára, akik maguk szeretnék megalkotni saját otthonukat?
Az igazat megvallva, amikor belevágtam még én sem sejtettem, hogy ez lesz belőle. (Nevet.) Csak abban voltam biztos, hogy lakberendezéssel szeretnék foglalkozni. Ezért elkezdtem blogot írni, először jóformán csak magamnak, majd szépen fokozatosan gyarapodott az olvasótáborom. Majdnem egy év telt el az első blogbejegyzéstől számítva, mire kialakult bennem, hogy szívesen oktatám a lakberendezést – persze ekkor még nem merült fel az online kurzusok lehetősége. Budapesten kezdtem el tanfolyamokat tartani, a felkérések pedig idővel csak szaporodtak. Egyre többször hívtak vidékre, viszont két kicsit gyerek mellett azt éreztem, nem akarom a hétvégéimet is a munkának szentelni. Így lényegében ez vezetett el oda, amiről a kezdet kezdetén fogalmam sem volt, és indítottam el az online lakberendezési kurzusokat.
Szerencsésnek mondhatod magad, mert azt csinálod, amit szeretsz, a munkád egyben a hobbid – erről a legtöbben csak álmodnak. Szerinted minek köszönheted mindezt?
Igen, sokan mondják, hogy szerencsés vagyok. De ők nem látnak a színfalak mögé, hogy mennyi munka és energia van ebben, hogy mennyi idő volt megírni azt az 1200 bejegyzést, ami jelenleg a blogon található – és amivel lényegében az első 1-2 évben én semmit nem kerestem. Hogy ideáig eljussak, ahhoz kellett egy nagy adag kitartás, és hogy akkor se adjam fel, amikor éppen összecsaptak a hullámok a fejem felett.
Volt ilyen?
Persze. Nem sokkal a blog indulása után a férjem elvesztette a munkáját, aki akkor az egyetlen kenyérkereső volt a családban. Én ugyan írtam a blogot, volt néhány tanácsadásom és néha akadt pár munka, de ebből közel sem tudtunk megélni. Szóval ott álltunk egy egy- és egy kétéves gyerekkel, lényegében bevétel nélkül. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy az lesz a legjobb, ha nem keres magának egy másik teljes munkaidős állást, hanem többet segít otthon és a gyerekek körül, hogy én folytathassam amit elkezdtem. Mert azt mindketten éreztük, hogy jó az irány, és hogy ebben rengeteg lehetőség van, csak éppen még nem tart ott a dolog – de bíztunk benne, hogy addig is túléljük valahogy. (Nevet.)
Kifizetődött ez a kitartás, mert külső szemmel nézve nagyon szép sikereket értél el. Te belül is így éled meg? Vagy egyáltalán számodra mit jelent a sikert?
Én ebben kimondottan rossz vagyok, mert nekem nagyon oda kell figyelnem, hogy megéljem a sikert. Különben nem állok meg, nem örülök, nem veregetem meg a vállam, hanem az elvégzett feladatot egyszerűen kihúzom a listámról, és máris a következő cél lebeg előttem. De a sok kézzel fogható, klasszikus értelemben vett siker mellett azt hiszem, számomra az a legnagyobb siker, hogy olyan életet élhetek, amilyet elképzeltem magamnak – vagy legalábbis jó úton haladok felé.
Talán ez is közrejátszott abban, amikor a magasból a mélybe zuhantál. Hiszen a 2019-es évértékelődben vallottál a kiégésedről és arról, hogy már egyáltalán nem hozott lázba a lakberendezés. Hogyan sikerült felépülnöd és újra felélesztened magadban a szikrát?
Ebből felépülni nagyon hosszú folyamat és még most sem mondanám, hogy a végére értem. Amikor rádöbbentem mi zajlik bennem, azonnal segítséget kértem, és a mai napig járok terápiára – mert ha az ember egyszer elkezdi, ott folyamatosan borulnak ki a csontvázak a szekrényből. Viszont a lakberendezéshez annak árán sikerült visszatalálnom, hogy a hobbi jellege elveszett számomra. Ezzel nehéz és fájdalmas szembenézni, aminek a feldolgozása leginkább egy gyászfolyamathoz hasonlít. Meg kellett tanulnom „csak” munkaként tekinteni rá, amit viszont szeretek és szívesen csinálok.
Írtad is ebben az ominózus bejegyzésedben, hogy ma már másképp tekintesz a lakberendezésre. Akkor nem találtad a megfelelő szavakat, hogy ezt kifejtsd. Azóta sikerült megfogalmazni magadnak ezeket a gondolatokat?
Abban mindig is hittem, és azt próbálom átadni a hallgatóimnak, hogy a lakberendezés nem szólhat öncélúan a szépségről. Hogy egy igazi otthon amellett, hogy funkcionális, tükrözi a benne élők személyiségét. Hogy amennyire lehet, próbáljuk olyan személyes tárgyakkal megtölteni, melyek fontosak a számunkra – mert ettől fogjuk jól érezni magunkat benne. Viszont azt kellett tudatosítanom magamban, hogy a biztonságos, szép otthon csupán egyetlen szelet a nagy egészből, és nagyon kell a többi szelet is ahhoz, hogy valaki tényleg jól legyen: a társas kapcsolatok, a magánélet, a család vagy a hobbi.
Ha már a hobbit említed… Egyre több bejegyzést írsz kert témában, ráadásul most végeztél el egy kertész képzést is. Ez hobbi, vagy egy új hivatás kezdete?
Ez nekem is egy nagyon nagy kérdés… Sokszor eszembe jut, hogy szívesen csinálnék egy kert témájú tanfolyamot, viszont félő, hogy akkor idővel ez is átcsapna munkába. Emiatt egyre többször gondolok arra, hogy ezt inkább meghagynám magamnak. Hogy amikor kint vagyok a kertben, és gyönyörködök a paradicsomban, ne az legyen az első gondolatom, hogy lefotózom és felrakom az Instagramra. Hanem ez maradjon csak az enyém.
Mit gondolsz, mi hajt téged abban, hogy mindig továbbmenj?
A célok. Ez lehet egy olyan cél, ami még nem körvonalazódott ki teljesen, kicsit megfoghatatlan és messze is van. De azt tudom, hogy milyen konkrét lépések vezetnek el odáig, és mindig csak a következő lépcsőfokra koncentrálók. Ez a taktika egyszer már eljuttatott az Otthonkommandóhoz – és remélem, a következő célnál is beválik majd…
