Sokáig kosárlabdázónak készült, majd beszippantotta a média, szélesebb körben a CKM és Playboy magazinok főszerkesztőjeként vált ismertté a neve. Pantl Péter, a Mol-csoport tavaly kinevezett kommunikációs igazgatója egyebek mellett médiás karrierjéről, a Bruce Willisszel közös reklámfilm forgatásról és arról is beszélt, hogy mi jelenti számára a legnagyobb szakmai kihívást.
Hosszú ideig a médiában dolgoztál, a CKM és a Playboy magazinok főszerkesztőjeként igencsak pezsgő életet élhettél. Mi volt számodra a legizgalmasabb ebben az időszakban?
Nem abból kell kiindulni, hogy főszerkesztőként hány meztelen nőtt láttam, hanem hogy például a Playboy esetében egy teljesen egyedülálló márkát vihettem a piacon. Ezt az 50-es évek elején úgy találta ki Hugh Hefner a férfiaknak szórakoztatására, hogy közben kategóriát teremtett bizonyos műfajokban: ide vezethető vissza a nagyinterjú születése vagy a húsz kérdés, de az esszéket, novellákat, riportokat is úgy válogatták össze ebben a magazinban, ahogy sehol máshol.
Persze nem állítom, hogy egy karót nyelt fickó vagyok, és 29-30 évesen nem tudtam jókat bulizni, de bárhova mentem, vagy ha épp saját rendezvényünk volt, pontosan tudtam, ha másnap dolgozni kell, akkor milyen állapotban érjek haza ahhoz, hogy megálljam a helyem a munkában.
Sikert sikerre halmoztál a médiában, 18 év után miért döntöttél mégis úgy, hogy a Hellnél folytatod?
Az energiaital cég tulajdonosait majdnem az indulástól kezdve ismertem. Amikor a Hellnél az elődöm szülési szabadságra ment, akkor megkerestek és felajánlották a nemzetközi marketing és kommunikációs igazgató pozíciót.
A váltás előtt anyukám megkérdezte: „Kisfiam, biztos vagy benne? A Playbonál megbecsült pozíciód van…” Mondtam neki, hogy szükségem van a kihívásra, és szeretnék átülni ügyfél oldalra. Később, amikor édesanyám érdeklődött, mégis hogyan értékelem az előző esztendőt, bevallottam, életem legnehezebb, de az egyik legmozgalmasabb éve volt. Kihívást akartam, hát megkaptam: napi 12-14 órákat dolgoztam, viszont eközben rengeteget is tanultam.
Hogy jött az ötlet, hogy Bruce Willist kérjétek fel a Hell reklámarcának?
Épp egy külföldi tárgyalásra tartottunk az egyik tulajdonossal és a nemzetközi kereskedelmi igazgatóval 2017-ben. Az autóban ötleteltünk, hogyan lehetne egy legalább akkora dobásunk, mint amilyen korábban a Formula 1-es szponzoráció volt. A tulajdonos javasolta, írjunk össze neveket, akiket el tudnánk képzelni márkaarcnak. Nagyon sokan kerültek a kalapba, és végül Bruce Willisre esett a választás.
Milyen volt egy világsztár szájából hallani az általatok megírt reklámszöveget?
Most is libabőrös vagyok, ha rágondolok. Már az első találkozás sem volt hétköznapi. Épp beszélgettem a gyártásvezetővel, aki egyszer csak elfehéredett, megnyúlt az arca, úgy nézett ki, mintha a Sikoly című festményből lépett volna ki. Azt hittem, valami rosszat mondtam, mire szólt, hogy forduljak meg. Ekkor egy dokkmunkás kötött sapkában, bőrkabátban és bakancsban ott állt mögöttem Bruce Willis. „Helló, Péter vagyok a Helltől” – mondtam neki. Kezet fogtunk, mosolygott, ő nem mutatkozott be, szerintem sejtette, hogy tudom, ki ő. Elkezdtünk beszélgetni, minden flottul ment, elfogadta az instrukciókat, délelőtt leforgattunk mindent, amit arra az időre terveztünk. Ebéd után csináltuk meg a key visualökhöz a fotókat, s míg a forgatásnál a gyakorlatnak megfelelően a rendező közvetítette az utasításokat a sztár felé, a fotózásnál már közvetlenül kommunikálhattunk Bruce Willisszel.
A management egy külön, erre a célra kialakított szobában kivetítőn követte a forgatást. Mondtam Bruce-nak: „Nagy mosolyt kérünk, csibészeset, olyat, mint a filmekben”. De csak ugyanúgy csinálta, mint korábban. Ezt még kétszer eljátszottuk, mire elkezdett üvöltözni: „Jól van akkor, basszus, mondd meg, milyen mosolyt akarsz!” Teljesen lefagytam, lepergett életem filmje, óráknak tűnő másodpercek teltek el. Majd rám nézett, és azt mondta, félig nevetve: „Naaa, milyen mosolyt szeretnél… csak vicceltem”. Valószínűleg szórakoztatni szerette volna magát meg a stábot is, mert utána mindent úgy csinált, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Nagyon jó arc, és hihetetlenül profi. A végén fotózkodtunk vele, közvetlen volt, együtt ebédelt a stábbal. Elképesztően pontosan dolgozik. Sok, lényegesen kisebb hazai sztárnál nem láttam ilyen alázatot, amit nála. Egyébként rá két évre volt egy második kampány is vele, és közben rengeteg projektet valósítottunk meg a Helles csapattal.
Azt gondoltad, hogy ennél itt már nincs feljebb? Hiszen azóta már a Molnál vagy…
Mindig van fejlődési lehetőség. Amikor a fejvadász megtalált, én is meglepődtem, hiszen az ország legnagyobb és a régió egyik legjelentősebb vállalatcsoportjának a hívását nagy megtiszteltetésnek tartottam, és tartom ma is. Jó érzés olyan, több tíz évre előremutató projektek kommunikációját vinni, amelyek meghatározhatják az életünket a jövőben, és ezek szinte mindennaposak a Molnál.
Sokáig kosárlabdázónak készültél, ugyanazt a csapatjátékot, sportszerűséget és dinamikát várod el a kollégáidtól is, amit a kosárcsapatban megszoktál?
Abszolút. Nem tudom magam magányos harcosként elképzelni. Nagy szükségem van a csapatdinamikára, az együtt gondolkodásra. Szeretek visszajelzéseket adni és hagyni a kollégáimat önállóan dolgozni.
Lehet nálad hibázni?
Nem az a kérdés, hibázunk-e. Mindenki hibázik, velem is rengetegszer előfordult az elmúlt 25 évben. Nem bűnbakot keresünk, hanem kijavítjuk a hibát, tanulunk belőle, és adunk egy lehetőséget a kollégának, hogy fejlődjön. Persze, ha valaki hibát hibára halmoz, nemtörődöm, nincs benne alázat és szorgalom, azon nem igazán tudok túllépni. Fontos, hogy közös értékrend mentén szervezzük a csapatot.
A Mol egy gigacég, mi jelenti itt számodra a legnagyobb kihívást?
Rá kell világítanunk, milyen képességeink vannak, hogyan gondolkodunk a körforgásos gazdaságról, a fenntarthatóságról, mennyire komoly víziónk van a következő 30 évre. Ez valóban nagy kihívás, mert elég fajsúlyos témákról van szó, amelyeket közérthetően szeretnénk elmagyarázni. Tavaly, amikor elkezdtük felépíteni a Shape Tomorrow frissített stratégiának a kommunikációját, már arról beszélgettünk, mivel fogunk foglalkozni 2050-ben. Ez nagyon komoly fegyvertény. Ugyanakkor óriási szakmai kihívás nekem és a csapatomnak is, hiszen ekkora időtávlatokban gondolkodni nem egyszerű.
Ezek szerint a Molnál 30 évre előre terveztek, de Te hol látod magad 5-10 év múlva?
Nagyon szeretném, ha tíz év múlva, amikor beszélgetünk, el tudnám mondani, milyen sikereket értünk el az elmúlt évtizedben a Molnál, és milyen terveink vannak. Jó részese lenni ezeknek a folyamatoknak és sok mindent szeretnék még itt tanulni, megvalósítani. Nem vagyok az az ugrálós fajta, itt is hosszú távra tervezek.
Régebben aktív voltál a Facebookon, receptektől kezdve a kedvenc versedig mindenfélét megosztottál, néhány éve viszont semmit. A pozíciód miatt, vagy mert már nem menő a Facebook?
Sok minden változott azóta, és valószínűleg én is óvatosabb lettem. Van, akinek a posztolgatás jól áll, és van, akinek kevésbe. Úgy éreztem, nekem ezekben a pozíciókban nem testhez álló. Ha időm engedi, szívesen nézegetem a közösségi médiát, mert szakmailag is lehet belőle ötleteket meríteni. A magánéletemből azonban egyre kevésbé mutatnék meg bármit is. Szeretném, ha inkább a szakmai tevékenységem alapján emlékeznének rám.
