Első nagyjátékfilmjének alkotásakor több kérdés is foglalkoztatta Moldovai Katalint. Hol vannak a szabad önkifejezés határai? Mikor, hogyan és mitől aktiválódnak a félelmeink? Hogyan sodródik ki a közösségből, aki picit másképp gondolkozik, mint az átlag? Válaszait az Elfogy a levegő című alkotásban összegezte, s nem eredménytelenül: a film három díjjal tért haza a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválról, s ki tudja, hol van még a vége. Katalinnal az alkotói folyamatról, a filmet ihlető valós történetről és arról beszélgettünk, meddig terjed a rendező szerepe, amikor útjára enged egy erőteljes érzelmeket kiváltó filmet.
Colore: Hogy élted meg a film sikerét a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon?
Moldovai Katalin: Olyannyira meglepő volt, hogy el is jöttünk a fesztiválról, amikor szóltak, hogy menjünk vissza. Akkor már tudtuk, hogy valamit fogunk kapni, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi díjjal térünk haza. Teljesen meglepett, de nem voltam ezzel egyedül: ott volt a főszereplő (Krasznahorkai Ágnes), az operatőr (Táborosi András) és a producer (Kovács Béla Attila) is és mindannyiuk arcán ugyanazt a meglepődést láttam, amit én is éreztem.
Hogy látod: mitől lehet ma fesztiválsiker egy film?
Szerintem ez nagyon sok mindentől függ! Fontos, hogy mennyire univerzális egy történet, hogyan közelítjük meg azt, illetve az is lényeges, mennyire tudnak az emberek kötődni hozzá vagy azonosulni vele. Emellett nem feledkezhetünk meg arról, mennyire hiteles az, amit a nézők a filmvásznon látnak: főképp, ami az emberi kapcsolatokat és azok ábrázolását illeti.
Kaptatok-e visszajelzést ott helyben a zsűritől, ők miért találták kiemelkedőnek az Elfogy a levegőt?
Nagyon érdekes dolgokat vettek észre a filmben: a FIPRESCI-díj kapcsán például a szimbolikus elemeket emelte ki a zsűri, illetve azt, hogy ezek miatt az egész történet mélyebben tud hatni. Jó példa erre a filmben vissza-visszatérő Michelangelo: Ádám teremtése freskó, az imaginációs játék az „O” betűvel, vagy a többször is felbukkanó medve szimbólum. Utóbbival kapcsolatban érdekes adalék lehet, hogy Szovátán nőttem fel, és mindig sok medve élt körülöttünk a környéken. Tartottunk is tőlük, így ezt a motívumot a félelem, elnyomás megtestesítőjeként használtam az Elfogy a levegőben, hiszen ez a film egyik központi témája is egyben.
Az Elfogy a levegő az első nagyjátékfilmed. Miben volt más ennek az alkotásnak az elkészítése, mint például az Ahogy eddig című rövidfilmedé?
A nagyjátékfilm egy rendkívül hosszú folyamat: 32 napig forgattunk. Alkotóként furcsa megélni, hogy egyszer csak belekerülsz egy teljesen más dimenzióba, egyúttal az időérzékelésed is teljesen „eltorzul”. De! Ahogy telnek-múlnak a forgatási napok, egyre jobban belejön az ember és beleélni magát abba a vízióba, amit szeretne viszont látni a mozivásznon. Gyakorlati szempontból is rengeteg pozitív hozadéka van egy nagyobb volumenű forgatásnak: gyorsabban dönt az ember és hamarabb lép tovább, összességében gördülékenyebb az egész folyamat, de el lehet fáradni a végére. Remélem egyszer tudok majd úgy nagyjátékfilmet forgatni, hogy ne feszítsem-feszítsük túl ennyire a határainkat.
Filmed az NFI Inkubátor Program támogatásával készült. Milyen könnyebbségeket, esetleges kompromisszumokat jelent ez a gyakorlatban?
Szerintem az Inkubátor egy rendkívül jó program arra, hogy a fiatal rendezők el tudják készíteni az első nagyjátékfilmjüket. Amikor megnyertük ezt a támogatást, nagyon „szabad program volt ez”, szabadon lehetett benne mozogni. Hátránya, hogy ebből a támogatásból kivarázsolni egy nagyjátékfilmet már önmagában művészet: Kovács Béla Attila producernek minden elismerésem, hogy ilyen formában meg tudtuk valósítani az elképzelésünket. Az viszont, hogy nincs elég pénz, nemcsak hátrányára válik a filmnek, hanem előnyére is, mivel
iszonyatosan kreatívnak kell lenni az alkotófolyamat során: nagyon ki kell találni, mit-hogyan csinálsz meg, ez egyúttal teret ad a kreativitásnak (is).
Az alkotást egy 2017-es eset ihlette, amikor egy tordai irodalomtanárt meghurcoltak azért, mert a Teljes napfogyatkozás c. filmet ajánlotta a diákoknak. Miért nem hagyott nyugodni ez az eset?
Első sorban azért, mert rendkívül igazságtalannak tartottam, ami vele történt, és borzasztóan felháborodtam. Az jutott eszembe, te jó ég, hogy történhetett ez meg a 21. században, Romániában? Hol tartunk? Ennek kapcsán aztán elkezdtem gondolkodni a miérteken. Mi az, amit a múltból hozunk, valamint mi az, ami jelenleg körülöttünk van, s ezek hogyan csapódnak le a hétköznapokban például egy olyan intézményben, mint egy középiskola.
Bevontad a tordai irodalomtanárt a történetszövésbe?
Igen, meglátogattam és interjút készítettem vele, amit fel is vettem, aztán lefordítottam magyarra. Nagyon nyitott volt, és kendőzetlenül elmesélte, min ment keresztül, hogy élte meg ezt, mik azok a dolgok, amik teljesen abszurdnak hatottak az egészben… Ebből aztán nagyon sokat átültettünk Palóczi Zita forgatókönyvíróval a filmbe!
Például van az a jelenet, amikor a diákokat arra kötelezik, hogy értékeljék a tanárnőt. Ez olyannyira abszurd és groteszk, hogy az ember nehezen akarja elhinni, ilyen létezik a 21. században, pedig ez a történetfoszlány abszolút a valóságon alapul. Sőt! Nem is ábrázoltuk annyira karcosan ezt a részletet, mint ahogy a valóságban történt: durván meghurcolták a diákokat is…
A retorzió is jócskán megjelenik: a biológiatanárnő például egyesekkel „jutalmazza” az óráján azokat a diákokat, akik pozitívan nyilatkoztak a „vallatáson” az irodalomtanárnőről…
Igen, engem alapvetően az foglalkoztatott, hogyan jelennek meg és aktivizálódnak a félelmi mechanizmusok. Pont, amikor írtam a szinopszist, gondolkodtam el ezen hosszabban: Romániának ugye volt egy kemény, diktatórikus múltja a kommunizmusban, és úgy fest, az ezzel járó mechanizmusok továbbra is itt élnek velünk, sőt, bizonyos helyzetekben
hirtelen aktiválódnak és öngerjesztő módon begyűrűznek. Ezeket hajlamosak vagyunk „visszahozni”, vagy ami még szörnyűbb, generációról generációra újratermelni.
Ugyan egy 2017-es esetet dolgozol fel, a tanárok elnyomásának és elhallgattatásának kérdése ma még aktuálisabb téma Magyarországon, mint hat évvel ezelőtt. Mennyire azonosulsz a tüntető tanárok ügyével?
Nagyon szomorúnak tartom, hogy ez történik. Azt gondolom, valahogy másképp kellene ezt megoldani: kellene legyen valamifajta akarat arra nézve, hogy ez elrendeződjön. Ez – úgy látom –, jelenleg még nincs meg. Romániában például megvolt: ott is voltak tanártüntetések, de a szakszervezeteknek sikerült egyezségre jutniuk a kormánnyal, és született egy olyan megállapodás, amely mindkét fél részéről elfogadható volt. Jelenleg az jön le, hogy nincs meg az az akarat, hogy a tanárok valamilyen formában érvényesülni tudjanak.
Mit gondolsz, hogyan fogadják majd a tanár nézők az Elfogy a levegőt?
Én is nagyon kíváncsi voltam, mit fognak szólni, amikor meglátják ezt a filmet, hiszen alkotóként soha nem lehet eldönteni, mellé nyúlt-e az ember, vagy sikerült megragadni a valóságot olyannak, amilyen. Az eddigi visszajelzések alapján viszont úgy fest, alaptalan ez a félelmem: az egyik tanár nézőnk például azt mondta, nagyon pontos az a közeg, amelyben a történet játszódik, egyúttal a karakterek is igazán jól körül rajzoltak. Olyan reakciókat is hallottam már, hogy volt, aki elsírta magát a vetítés után, tehát úgy látom, nemcsak a közeg és a karakterek ábrázolása sikerült jól, hanem nagyon erős érzelmeket tudtunk kiváltani a közönségből.
Milyen visszhangra számítasz en bloc a magyar közönségtől?
Attól függ, ki nézi a filmet és hogy milyen prekoncepciókkal, valamint korábbi tapasztalatokkal felvértezve nézi meg. Leginkább a befogadótól függ az élmény: hogy mennyire nyitottan áll hozzá a film mondani valójához.
Szoktál-e kritikákat olvasni, s ha igen, hogy kezeled azokat? Hogy reagálsz az esetleges félreértelmezésekre?
A külföldi kritikákból elolvastam párat! Ezekből azt érzékeltem, hogy valószínűleg azért működik máshol is ez a történet, mert univerzális, azaz bárhol megtörténhet. Ami a félreértelmezést illeti: egy alkotó életében nagyon különleges az a pillanat, amikor útjára engedi a filmet, hiszen onnantól kezdve mindenkinek joga van azt belelátni és úgy értelmezni, ahogy szeretné. Erre már nincs ráhatásunk, efölött nincs hatalmunk.
Mi volt a célod ezzel az alkotással?
Sok kérdés foglalkoztatott, többek között az, hol vannak a szabad önkifejezés határai? Milyen az, amikor valami nagyon fullasztóvá válik? Hogyan kezdenek el aktiválódni bizonyos félelmeink? Ezeken kívül érdekelt még az egyén és a közösség viszonya is, mert arra kerestem a választ, hogyan tud például kisodródni egy egyén a közösségből, ha picit másképp gondolkozik. Utóbbira sok példát tudunk hozni a történelemből is: régen például megégették és boszorkánynak titulálták ezeket az embereket, ma pedig fegyelmi eljárás a „jussuk”. (Nevet.)
Hogy zajlik a film utóélete az elkövetkezendőkben?
Az Elfogy a levegőt november 2-tól játsszák a hazai mozikban, november 24-től pedig látható lesz a román mozikban is.
Mire számíthatunk tőled a jövőben?
Van egy olyan történetem, amelyből mindig is szerettem volna nagyjátékfilmet forgatni, ez nálunk – otthon, a régiónkban – játszódik, s azon gondolkozom, ebbe vágjak-e bele, vagy mással foglalkozzak a jövőben. Az biztos, hogy lesz miből inspirálódni: alkotói szempontból nagyon kreatív az a közeg, amelyben létezünk és élünk!
Pályakép:
Moldovai Katalin 1982-ben született, a romániai Szovátán nőtt fel. Alapdiplomáját a Sapienta Erdélyi Magyar Tudományegyetem Filmművészet és Média szakon szerezte meg, később a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgóképművész szakon mesterdiplomázott. Első, nagy sikerű rövidfilmje, az Ahogy eddig e képzés diplomamunkájaként készült, majd meghívást kapott a 72. Cannes-i Filmfesztiválra Cinéfondation válogatásába, 2019-ben. (A Cinéfondation egy vizsga- és diplomafilmeket bemutató rangos szekció a Cannes-i Filmfesztivál hivatalos programján belül.) Az Elfogy a levegő Moldovai első nagyjátékfilmje, amelyet a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál Discovery szekcióján mutattak be szeptemberben, később a 39. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon összesen három díjat zsebelt be. Az Elfogy a levegő az NFI Ikubátor programjának támogatásával készült és november 2-től látható a hazai mozikban.
