Barion Pixel László Lili: Vannak nehéz helyzetek, például amikor lázas a gyerekem, de el kell mennem, mert dupla előadásom van – Coloré

László Lili: Vannak nehéz helyzetek, például amikor lázas a gyerekem, de el kell mennem, mert dupla előadásom van

2023. 10. 19.

László Lili idén kapta meg a Junior Prima-díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában. A díjról, a szülői szerepről és a gyászról beszélgettünk a fiatal színásznővel.

Coloré: Családban marad, mondhatjuk, de mégis másabb pályát választottál, mint a szüleid. Hogyan alakult, hogy te színész lettél? Mi vonzott a színészetben?

László Lili: Jártam ugyan kiskoromtól kezdve mindenféle tánckurzusra, művészi tornától a hip-hoppon át, a társastáncig, mégis egyértelmű volt, hogy a színészet lesz az utam, mert már 7 évesen verset szavaltam, a tanító nénit utánoztam otthon, később szép kiejtési versenyekre jártam, aztán Földessy Margitnál, meg az ÁSZ drámaiskolában éreztem magam a legfelszabadultabbnak. Az, hogy a szüleim táncművészek, támogatóvá tette őket a pályaválasztásommal kapcsolatban. 

Még pici gyermeked van, hogyan sikerül összeegyeztetni a gyereknevelést és a színházat?

Őszintén? Nem könnyen. Vannak nehéz helyzetek, például amikor lázas a gyerekem, de el kell mennem, mert dupla előadásom van. Szerencsére azonban a család maximálisan támogat, a férjem és a nagymamák segítsége, valamint a babysitter nélkül nem is tudnám összeegyeztetni a karriert és az anyaságot. Talán most, hogy elkezdi Miró az óvodát, picit könnyebb lesz.

A szüleidnek hogyan sikerült? Milyen volt a gyermekkorod?

Anyukám bejárta – vagy inkább betáncolta az egész világot. Kossuth – és Liszt Ferenc díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok társulatának és az Operaháznak örökös tagja. Egyszóval a legjobbak között van. Természetesen megvolt ennek az ára, sokat volt távol. Én késői gyerek vagyok, 40 éves volt anyukám, amikor engem szült, így már kevésbé vagyok érintett, mint a nővéreim, bár 50 éves is elmúlt, mikor abbahagyta a táncot. Sokat voltam apukámmal (aki addigra abbahagyta a táncot és koreográfus lett), nagymamámmal, meg vigyázó nénikkel. Mégis kiegyensúlyozottnak gondolom a gyerekkorom, sok szeretet vett körül. Manapság pedig aktív nagymama lett anyukámból, noha még mindig dolgozik mesternőként az Operában, de a próbák előtt és után teljes erőbedobással segít, és ami még fontos, hogy átérzi milyen például az előbb említett alkalommal, amikor lázas volt a gyerek, elmenni itthonról és teljesíteni a színpadon, felhívott, aztán üzent is, hogy minden rendben lesz, dédelgeti Mirót, amíg távol vagyok, próbáljak a feladatomra koncentrálni.

László Lili
László Lili a Mezítláb A Parkban előadásban / Fotó: Takács Attila

Most hogy anyuka vagy, máshogy nézel a színházra és a szerepeidre? Átértékelted, mit vállalsz?

Az előző évadban nagyon sokat dolgoztam, nyáron is sokat tájoltunk az előadásokkal, úgyhogy az sűrű volt, nem mondom, hogy nem voltak necces napok, hetek, de a mi szakmánkban tapasztalatom szerint hullámzó ez, most például januárig nem próbálok, így sokat vagyunk együtt, és tudunk töltekezni.

Szabadúszó vagy, és Orlainál játszol, nem vágysz nagy társulatra?

Nagyon hálás vagyok Orlai Tibornak, mert az elmúlt 7 évben jobbnál jobb szerepeket kaptam tőle, számít rám és bízik bennem, lehetőséget ad, hogy megmutassam magam. Jól érzem magam a „szárnyai alatt”. Azért hasznos volt belekóstolni a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, hogy milyen, ha van egy állandó öltöződ, és gyerekelőadásban is és bohózatban is teljesítened kell. Minden tapasztalat gazdagítja az embert, és hosszú ez a pálya – remélem az esetemben is –, most éppen így zajlik a szakmai életem, ki tudja, mit tartogat a jövőm, soha ne mondd, hogy soha…

Mennyiben más a te életed így, mint egy nagy társulatban? Miért ezt a formát választottad?

Az élet hozta így. Harmadévben az egyetem alatt talált rám Orlai Tibor, amikor a Göttinger Pál rendezte Pesti barokk című előadáshoz keresett egy fiatal lányt, és Novák Eszter javaslatára (aki zenés mesterséget tanított az osztályomnak) megnézett egy vizsgaelőadásban, aztán felhívott, hogy felkérjen Évi szerepére, amit mostanáig – nagy örömömre – még további 14 szerep követett. Végeredményben talán nem sokban különbözik az életem a kőszínházi léttől, mivel tagja vagyok az Orlai Produkció alkotóközösségének és Tibor évi 2-3 bemutatót garantál számomra, amiből például a tavalyi évadban, nyártól nyárig végül is 5 lett, úgyhogy nem unatkoztam…

Orlainál inkább kevesebb szereplős darabok a jellemzőek, hogyan látod, milyen szempontok alapján választanak darabot?

Elsősorban az itt játszó művészekre keresnek szerepeket, a tavaly nyáron bemutatott A nulladik perc című Göttinger Pál darabban például, a szerző szavaival élve, „a gombhoz varrták a kabátot”, mert adott volt a szereplőgárda, tehát már direkt ránk íródott a történet. Emellett a színészek egyeztetésére is tekintettel kell lenni, főleg, amikor olyan művészek is részt vesznek egy-egy előadásban, akiknek van (egy másik) „anyaszínházuk”, és az Orlai Produkción belül is van egy logisztika, hogy ki melyikben játsszon, amiket aztán egy időben lehet műsorra tűzni. Szóval a darabválasztás sokrétű, nem könnyű feladat, az egyeztetés mellett nyilván a színészi alkatra is tekintettel kell lenni és Tibor figyel rá, hogy lehetőség szerint más-más oldalunkat tudjuk megmutatni egy-egy előadásban.

László Lili
László Lili és a Rohonyi Barnabás a Redőny előadásban / Fotó: Takács Attila

Másabb a közönség Orlainál, mint más színházakban?

Alapvetően biztos minden színháznak megvan a maga nézői rétege, persze. Azonban itt az Orlai Produkción belül is más a közönség a Belvárosi Színházban, ahol többnyire szórakoztató előadásokat játszunk, mint például a Mezítláb a parkban, más a Jurányiban, ahol alternatívabb előadások születnek, mint a Tapasztalt asszony, és megint más a Hatszínben, ahol – a szívemnek nagyon kedves – Redőnyt adjuk elő, ami fanyar, tragédiába fulladó családi történetet mesél el.

Az egyetem amúgy sem egyszerű mind fizikailag, mind érzelmileg, de neked különösen kijutott a nehézségekből. Hogy vagy most, hogy érzed sikerült feldolgoznod édesapád halálát?

Idén lesz a 10. évfordulója apukám halálának. Most már a lényem része ez a hiány, belém épült; mert szerintem óhatatlan, hogy formálja az ember személyiségét egy ilyen törés. Annak idején jártam pszichológushoz, és feldolgoztam ezt a veszteséget, de a gondolat még mindig fájdalmas, hogy már soha többé nem beszélhetek vele.

Hogy érzed ez milyen hatással volt rád, mint színészre vagy mint SZFE-s diákra?

Ez ősszel történt, amikor épphogy csak elkezdtem az egyetemet, ráadásul teljesen váratlanul, ezért az első évemre meglehetősen rányomta a bélyegét. Nehezen tudtam összpontosítani, hamar elfáradtam, nem voltam önmagam, így a beilleszkedés is döcögősen ment. Aztán telt az idő, végigcsináltam a gyászfolyamatot és már fel tudtam venni a tempót. Színészként pedig, ha a színpadon el kell játszani, hogy valakit elvesztettem, (sajnos) van tapasztalatom, hogy ez mit okoz az emberben.

Most kaptad meg a Junior Prima-díjat. Mit jelent neked ez a díj?

Bíztatás, visszaigazolás, hogy jó irányba megyek. Igyekszem az eszembe és a lelkembe vésni, hogy milyen volt ott állni, és átvenni ezt a díjat, hogy ínségesebb időkben felidézhessem és erőt meríthessek belőle. Ezt a gondolatot akkor is elmondtam, amikor átvettem a díjat.

Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy megkaptad?

Először meglepődtem, aztán persze nagyon feldobott a hír.

A díjjal pénzjutalom is jár, szerinted ez egy fontos tényező? Mit gondolsz róla?

Természetesen nagyon jól jön ez a hozzájárulás, főleg manapság, amikor minden olyan bizonytalan!

László Lili
László Lili a Junior Prima-díjjal / Fotó: MBH Bank

Filmek és sorozatokban is szerepeltél már, melyik világ vonz jobban a színpad vagy a kamera?

A színpadon otthonosabban mozgok, mert több a tapasztalatom a színházban, mint a filmezésben, de ez utóbbi – számomra egzotikus világ – is nagyon vonz, örülök, ha van lehetőségem próbálgatni magam benne.

Hogy látod egy fiatal színésznek milyenek a lehetőségei itthon (akár filmen, akár színházi szempontból)?

Szűkösek, mert rengetegen vagyunk a szakmában. Kell az érvényesüléshez egy jó adag szerencse is. Én nem panaszkodom, mert egyelőre nagyon jó dolgom van. Része vagyok egy alkotóközösségnek, Tibor hosszútávon számít rám, és sokrétű, nagy ívű szerepeket játszhatok.

Borítókép fotó: Bazánth Ivola
/szelavi/interju/laszlo-lili-beszelgetes/