A magyar nyelvész, aki norvég hajók legénységét dirigálja – interjú Kvalsund Rékával

Húsz évvel ezelőtt Kvalsund Réka maga sem gondolta, hogy a szórakozásból „elkövetett” internetes társkeresés eredménye férj, külföldre költözés, három gyerek és karrierváltás lesz. Hogyan lett a friss diplomás magyar nyelvészből norvég nyelvtanár, és hogy kötött ki végül a tengerészek körében? Miként bukkant a családja egy viking hajóra a kertben, és miért néznek a norvégok krimit húsvétkor? Többek közt ezekre a kérdésekre is választ kaptunk Rékától.

Coloré: Több mint húsz éve Norvégiában élsz. Hogy lett a skandináv ország az új otthonod?

Kvalsund Réka: Hatéves egyetemi és mesteri tanulmányaim után, 2001 nyarán hazaköltöztem Kolozsvárról szülővárosomba, Csíkszeredába, ahol az épp akkor elindított Sapientia Egyetemen sikerült elhelyezkednem. A sok tanulástól és a vizsgáktól annyira tele volt a fejem, hogy heteken át nem tudtam aludni. Egyik éjszaka beregisztráltam egy internetes társkeresőre, és a harmadik napon (amikor épp lejárt volna az ingyenes próbaidő az oldalon) feltűnt, hogy egy norvég fiatalember bejelölt magának. Azonnal megfogott a kedves mosolya, ezért átküldtem neki az email címem, hogy ott folytassuk az ismerkedést. Két hétig napközben intenzíven emaileztünk, estenként telefonon beszélgettünk. Mélyen megragadott, csúnyán beleszerettem, magamnak sem tudtam megmagyarázni, miért, de úgy éreztem, mint amikor egy bővizű folyó belefut a tengerbe: minden kiegyenesedik, lenyugszik. Valahogy tudtam, hogy Bjorge (magyarul: Gyuri) az én társam.

Kvalsund Réka
Kép forrása: Kvalsund Réka

Két hét után eljött hozzám, két hétig maradt, ez idő alatt eljegyeztük egymást, október végén pedig összeházasodtunk. Ezután én kiköltöztem Norvégia nyugati vidékére, Fosnavaagba, ahol jelenleg is élünk. Három gyermekünk született, két fiú (19 és 14 évesek) és egy lány (18 éves).

Hogy kezdődött a norvégiai életed?

Az első „mézeshetekben” megállás nélkül szakadt az eső, és én az új otthonomban – egy régi ház volt, amit azóta felújítottunk, kibővítettünk – szótlanul nézegettem ki az ablakon, Gyuri ugyanis dolgozott.

A ház előtt tengerpart és kikötő, a ház mögött hegy és erdő; körülöttem nagy csend, sirályok, varjak… senki más. Úgy éreztem magam, mint Alice Csodaországban, csak éppen a csodát nem láttam.

Aztán lassan beindult az élet: beiratkoztam egy helyi norvég nyelviskolába, itt hamar megtanultam a norvég egyik standard változatát. Mire letettem a nyelvvizsgát, megszülettet az első fiunk. A következő hét évben álláskereső anyuka voltam. Miután sikerült honosíttatni az otthoni egyetemi diplomáimat és a norvég állampolgárságot is megszerezni, először a helyi könyvtárban dolgoztam, majd a megyei önkéntesek központját vezettem. 2007-ben jelentkeztem a voldai főiskola norvég nyelv és kultúra szakára. A harmadik gyermekünkkel is akkor voltam terhes, úgyhogy sok könnyet és csokit nyeltem, de megcsináltam. Ez a diploma sok ajtót megnyitott, ennek köszönhetően sok tiszteletet, elismerést kaptam (no, meg irigységet is), nagyon boldog voltam, megkönnyebbültem. Mégsem éreztem magam itthon azonnal.

Mi kellett ahhoz, hogy otthon érezd magad?

Az első itteni karácsony taján egy nap végre havazni kezdett. A férjem nem volt itthon, én pedig a hóesés okozta eufóriában kimentem sétálni. Csakhogy a tengerparti hó nem olyan, mint a hegyvidéki: amilyen sűrűn hullt, épp olyan gyorsan olvad. Mire bejártam a vidéket, elfáradtam, teljesen átáztam és dühömben sírni kezdtem. Visszanéztem a városra és hirtelen mellbe vágott a felismerés: „Fosnavaag, én megszenvedtem, megizzadtam miattad, most már az enyém vagy!” Ott valami helyrekattant bennem. Azóta itthon vagyok, nemcsak ebben a városban, hanem az egész országban.

Pályakép

Kvalsund Réka-Ágota 1975-ben született Csíkszeredában. Magyar-angol szakon végzett a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen, mesterdiplomáját amerikanisztikából szerezte. 2001 óta él Norvégiában, ahol norvég nyelv és kultúra szakon tanult tovább. Dolgozott könyvtárosként, angol és norvég nyelvtanárként, nyolc éve egy hajózási vállalat koordinátora. Férjezett, három gyermek édesanyja.

Mik voltak a megmeglepőbb dolgok Norvégiában?

Az első fura dolog számomra az volt, hogy Gyuri családja előtt

nem szabadott az „alkohol”, „bor”, „pálinka”, „sör” szavakat használni sem, nemhogy bármit is inni.

Ezen a vidéken ugyanis a két világháború közötti időben igen magas volt az alkoholisták száma, és sajnos sok család szenvedett emiatt. (Tudni kell, hogy az egyház is tiltotta „az ördög italát”.) Még jó néhány hasonló jellegű tabu témába ütköztem, úgyhogy egy ideig csak csendben es kedvesen mosolyogtam a családi összejöveteleken, amiket egyébként nagyon szerettem. Apósommal sokat beszélgettünk, sőt, még bibliai vitákat is lefolytattunk a családtagok legnagyobb „rémületére”, hiszen korábban senki sem mert neki ellentmondani, vagy az ő véleményét megkérdőjelezni. Azt pedig, hogy az első találkozáskor – jó otthoni szokáshoz illően – megöleltem és megpusziltam őt (amitől teljesen elolvadt), azt hiszem, a naptárban is bejelölték. Ez egyáltalán nem szokás errefelé.

A családon kívül milyennek találtad az embereket?

A norvégok kilencven százaléka a tengerből el. A férfiak halászok, tengerészek, de egyre több hölgy is ezt az életutat választja. A tengerészeti, halászati életmódnak nagyon gazdag, hosszú hagyománya van, rengeteg történet, monda, babona fűződik hozzá.

A hölgyeket két kategóriába lehetne sorolni: vannak, akik a középiskola után továbbtanulnak, főiskolát, egyetemet végeznek, majd irodai dolgozóként vagy vezetőként helyezkednek el. Mások a gimnázium után inkább gyereket szülnek, és két-három év múlva vagy saját üzletet (fodrászat, masszázsszalon stb.) indítanak, vagy valami hasonló területen helyezkednek el. Számomra ez azért meglepő, mert a norvég iskolarendszer olyan fejlett, hogy a legnehezebb sorsú gyerek is bármikor tovabbtanulhat, ha akar. Minden diáknak lehetősége van tanulmányi kölcsönt felvenni, amit később, alacsony kamattal visszafizet. Nem értem, hogy ilyen körülmények között miért nem használják ki az okos, kreatív lányok ezt a lehetőséget.

Te a Norvégiában megszerzett diplomáddal végül norvégtanárként helyezkedtél el…

Három évig angolt és norvégot tanítottam nyolcadik, kilencedik és tizedik osztályokban. Számomra nagyon meglepő volt, hogy mennyire „baráti” a diák és tanár közti kapcsolat, sok esetben az iskola amolyan második családként szolgál a tanulók számára. A nehezebb helyzetű, sérült gyerekekkel külön pedagógusok, asszisztensek foglalkoznak. Nagy hangsúlyt fektetnek a kreativitásra és arra, hogy minél több időt töltsenek a diákok a szabadban, a természetben. Az említett baráti viszonynak megvannak az előnyei és hátrányai…

Az a fajta tisztelet, amit én otthonról hoztam, igazi „egzotikumnak” számított. Egy év alatt nemcsak, hogy rászoktattam a diákjaimat a tisztelet megadására, hanem az iskolaigazgató engem kért fel arra, hogy dolgozzak ki egy keretrendszert, ami biztosítja, hogy diák és tanár viszonya tiszteleten alapul:

tisztelet egymás iránt, a csoport, az osztály, az iskola szabályai iránt. Ezt társítottuk az ottani kreativitással, és egy nagyon jó kombináció lett az eredmény.

Kvalsund Reka Karacsony
Norvég karácsony / Kép forrása: Kvalsund Réka

Fontos volt-e Neked, hogy a gyermekeitek magyar nevelést is kapjanak?

Nem volt kérdés, hogy a gyerekeknek meg kell tanulniuk magyarul. A két nagyobbikkal a születésük után három évig itthon voltam, így sikerült jól megalapozni az anyanyelv tudásukat. Ráadásul – a szüleim kérésére – fél évig otthon jártak magyar óvodába, majd egy évet iskolába. Ezért végtelenül hálásak vagyunk a férjemmel, mert a gyerekeknek egész életre szóló, felbecsülhetetlen értékeket adtak mind a nagyszülők, mind az otthoni óvónénik, tanárok, barátok, lelkészek. A kisebbik fiunk születésekor már volt állandó munkahelyem, ő norvégul tanult meg hamarabb, de háromévesen a nagyszülőknél töltött nyári vakáció alatt muszáj volt jól-rosszul neki is elsajátítania a magyar nyelvet.

A síelés állítólag Norvégiából ered. Mennyire az életetek része a sí?

Itt a síelés alap. Én még mindig nem síeltem, bár ott áll a felszerelés a garázsban. A gyerekeink nem tudjak felfogni, hogy anyukájuk miért ódzkodik ettől a sporttól, s röhögve tapsolnak, amikor apuka azzal „fenyeget”, hogy éjszaka felköti a lábamra a síbakancsot és a lécet. Északabbra divat, hogy az emberek akár munkába is síléccel járnak, nálunk azonban közlekedés szintjén népszerűbb az úgynevezett sí-szánkó. Ez olyan, mint egy sítalpakon lévő szék, és úgy kell lökni, mint egy rollert, mi ezzel suhanunk ide-oda, a téli hóban.

sí-szánkó
Sí-szánkó, a jellegzetes közlekedési eszköz / Kép forrása: Shutterstock / PuzzlePix

Te hova csúszol be dolgozni reggelente, jelenleg mivel foglalkozol?

Immár nyolc éve egy helyi hajózási cégnél dolgozom, mint legénység koordinátor (crew coordinator). Összesen öt hajó legénységének szervezem a tevekénységeit. Minden hajón két váltásnyi legénység van, váltásonként 13 személy, különféle beosztásban. Én felügyelem minden egyes ember képzéseit, papírjait, fizetését, a haza- és visszautazását. Négyhetente váltanak, eközben persze mindenféle dolog történhet egy hajón (például megbetegedés, otthonról rossz hír stb.), ilyenkor készen kell állnom egy helyettesítővel, ami nem könnyű feladat, de izgalmas. Nagyon szeretem a munkámat, mert változatos, kihívásokkal teli, emberekkel és rendszerekkel egyaránt dolgozni kell.

Ez nem egy klasszikus értelemben vett „női” munkakör. Hogy viszonyul hozzád a legénység?

Nagy tiszteletben tartanak, a bizalom, az őszinteség kölcsönös. Mindig időben tájékoztatom, amiről kell, érthetően válaszolok a kérdéseikre, kedvesen, de határozottan irányítom őket, ugyanakkor sokat is tréfálunk.

Ragaszkodnak hozzám, van olyan kapitány, aki a hajójuk „anyjának” nevez. Nem jelent gondot, hogy nő vagyok, sőt, ezt külön értékelik, tanulunk egymástól.

Milyennek tartod a norvég gasztronómiát?

Nagyon szeretem a norvég ételeket, amik egyébként nem sokban különböznek az otthonitól. Több a hal (bár nagyon drága), a kedvencem a lazac. A tengeri herkentyűket is nagyon szeretem: a rákot, homárt, garnélarákot. Ami itt egyedülálló, az a barna sajt. Első alkalommal, amikor megkóstoltam, nem ízlett, aztán néhány hét múlva, az első terhességem idején nagyon megszerettem, s azóta is az egyik legfontosabb napi eledelem. Karácsonykor főleg, de más ünnepek alkalmával is előszeretettel fogyasztják a bárány húst, kicsit másképpen készítve, mint otthon. Nagy csemegének számít a szárított hal is, a család imádja, de én nem bírom a szagát. A másik hagyományos étel a burgonyagolyó – ez olyasmi, mint nálunk a szilvás gombóc, csak sütik, és darált hússal, sonkával töltik.

Kvalsund Reka Agota
Fosnavaag, ahol Réka családja él / Kép forrása: Kvalsund Réka

Melyik a kedvenc helyed Norvégiában?

A város, ahol élek. Teljesen itthon érzem magam, közel a tengerhez, hegyekhez, erdőkhöz… „mi lehet szebb dolog az végeknél?” – ahogy Balassi Bálint mondaná. Néhány sziget első látásra ijesztően ismerősnek tűnt, mintha régebb álmaimban, vagy korábbi életemben lattam volna. Naponta sétálok a természetben, mászkálok a közeli hegyeken, ez számomra terápia. Az egész ország gyönyörű, az emberek tisztelik és szeretik a természetet, alkalmazkodnak hozzá.

Minden skandinávnak, akivel eddig találkoztam, van legalább egy családi viking sztorija. Nektek is van?

Természetesen! Az anyósom nagy családból származik, a városunktól kb. öt percnyire fekvő Kvalsund szigeten nőtt fel. Az ő egyik lány- és fiútestvére gyerekként a házuk előtt fekvő hosszú telken játszottak egy nyári napon, amikor érdekes apró tárgyakra bukkantak. A lelkiismeretes szülők másnap bevitték a talált kincseket a megyeházába, ahol az alkalmazottak azonnal értesítették a hatóságokat, azok pedig a bergeni régészeti hivatalt. Nem telt sok időbe, az egész területet lezárták, a régészek pedig szép lassan kiástak egy épségben megmaradt hajót –

a mai napig ez számít Norvégia egyik legjelentősebb viking hajójának. A bergeni régészeti múzeumban van kiállítva, ráadásul a nevünket viseli: ez a „Kvalsund hajó”.

Közeleg az egyik legnagyobb ünnepünk, a húsvét. Igaz, hogy ilyenkor Norvégiában a krimiké a főszerep?

Igen, ez igaz. Húsvétkor mindenki szabadságol, az üzletek is zárva tartanak nagypéntektől húsvét hétfőig. Itt a tavasz, végre ki lehet mozdulni, a legtöbben kivonulnak az erdei kunyhóikba vagy éppen luxusházaikba. Ha még van hó, síelnek, és kell az izgalom: krimit olvasnak és néznek. Bevallom, én is szívesen nézem a húsvéti kínálatot, mert általában nagyon jó brit, svéd, izlandi, dán minisorozatokat adnak.

Miben más még nálatok a húsvét?

Itt nem szokás tojást festeni, viszont annál több időt és pénzt fordítanak a norvégok az apró, húsvéti jellegű dísztárgyak, csecsebecsék, édességek, csokoládék vásárlására. Ezekkel díszítik fel az ünnepre az otthonukat (a látvány nem ritkán súrolja a giccs határát). Sokféle süteményt készítenek, nagy kedvenc általában a répatorta és sajttorta.

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!