Bár gyermekként nem igazán szerette a nyilvános szereplést, miután véget ért a sportkarrierje, teljesen más fordulatot vett az élete.
Kitartásának és hitének köszönhetően azonban néhány éve a Petőfi TV szerkesztőjéből műsorvezetővé lépett elő. Munkamorálja és tehetsége segítségével elképesztő sebességgel vált eggyé a feladatával, amit ma már igazi szenvedélyének tart. A vele készült interjúkban a műsorvezetővé válásának útjáról és az életéről is faggattuk.
Mi volt az, ami előhozta belőled a szereplési vágyat?
Érdekes az élet, mert soha nem volt bennem az a nagy szereplési vágy. Kisgyermek koromban vagy akar a suliban sem igazán mertem kiállni mások elé, sokkal jobban ki tudtam magam fejezni írásban, mint szóban. Mindig azt képzeltem, hogy majd egyszer híres, válogatott focista leszek és akkor mindenki engem fog nézni a tv-ben. Ez végül nem jött össze, de az élet dobta a modellkedés lehetőségét, aminek köszönhetően felerősödött bennem a szereplési vágy. Elkezdtem élvezni a fotózásokat, forgatásokat és a divatbemutatókat. Éppen Pekingben egy castingon ülve döntöttem el, hogy tévében szeretnék dolgozni. Akkor még a futballista múltamnak és a TF-es diplomámnak köszönhetően természetesen sport vonalon képzeltem el magam, habár egy pillanatig sem bánom, hogy a Petőfi TV-hez és a magyar zenéhez sodort az élet. A sport mellett a másik nagy szerelmem a zene…
Hogyan kerültél a modellvilágból a szerkesztői, majd műsorvezetői pályára?
Amikor már biztosan láttam, hogy a profi sportolói karrier nem az én utam, a modellkedés pedig csak egy jó ugródeszka egy új irány felé, a fejembe vettem, hogy ha törik, ha szakad, én bizony sport műsorvezető leszek! Ennek érdekében el is kezdtem tanulni a szakmát! A vizsgafilmemnek, egy adag szerencsének és Bagi Mártának köszönhetően -aki a vizsgafilmem egyik megszólalója és az induló Petőfi TV producere volt-, közvetlen a suli után lehetőséget kaptam segédszerkesztőként az akkor még csak formálódó Petőfi TV-nél 2015. januárjában. 2017. nyarán pedig az akkori csatornaigazgató, Medvegy Anikó döntött úgy, hogy kipróbál műsorvezetői szerepben is. Azóta is hálás vagyok ezért a döntéséért!
Mi volt a legjobb tanács, amit kaptál a szakmáddal kapcsolatban?
Talán az, hogy amikor a kamerába beszélek, képzeljem azt, hogy az optika mögött mindössze egy ember van -mondjuk édesanyám- és neki meséljem el azt, amit mondanom kell! Ezzel a módszerrel kevésbé fogok izgulni és sokkal lazábban tudok majd beszélni…így is lett!
Sportos pályáról indultál, aztán mégis a zenei világ lett az, amiben otthonosan mozogsz. Sokat kellett róla tanulnod?
Úgy nőttem fel, hogy vagy foci meccsre vitt apukám, vagy koncertre! Labdák és bakelitek között nőttem fel, nem volt olyan magyar zenekar, akiknek ne ismertem volna az összes slágerét. Gyermekkorom legnagyobb élményei a Népstadionhoz kötnek: ott láthattam a magyar válogatott meccseit, de több tízezer ember között hallgathattam az Omega koncertjét is 8-10 évesen… Apukám, aki már nincs köztünk mindig is focistaként szeretett volna látni, de biztos vagyok benne, hogy most is nagyon büszke rám! Azokkal az emberekkel készíthetek interjút, akiket mi anno a koncerteken csak távolról csodálhattunk!
Sokszor a tévés személyek a közönség számára „elérhetetlenek” és távoliak, te viszont közvetlen vagy és nyitott. Ez szándékos, vagy alapból ilyen a természeted?
Vendéglátós családból jöttem, én így nőttem fel… A szüleim is mindig kedvesek, közvetlenek és segítőkészek voltak mindenkivel. Nekem ez a természetes. Bízom benne, hogy a képernyőn is átjön az, hogy nem csak egy kérdést teszek fel, hanem a válaszra is őszintén kíváncsi vagyok!
Kire nézel példaképként?
Édesanyámra, aki a legerősebb ember a világon! Ő az, aki mindig mindenben a mai napig mögöttem áll, aki őszintén szembesít a hibámmal, akihez bármikor tanácsért tudok fordulni…nem szakmai, sokkal inkább emberi tanácsokért! Egyébként meg azt hiszem abban a szakmában, amit csinálok, sokszor többet ér az emberi oldal, mint a szakmai…
Mennyire kell szerinted vigyáznia egy ismert embernek a magánéletére a médiában?
Ezt nem gondolom túl, igyekszem úgy élni, hogy a tetteimmel bármikor példát tudjak mutatni. Én már akkor büszke leszek magamra, ha valakinek példaként szolgálhat, az az út amit egyes egyedül a semmiből megálmodtam, bejárhattam -és még hol a vége?! Próbálom azt hinni, hogy jó példája vagyok annak, hogy ha az ember megálmodik valamit és azért kőkeményen meg is dolgozik, akkor az valósággá válhat!