Akit egy kicsit is érdekel a kreatív alkotás, az biztosan találkozott már Anita egy-egy blogbejegyzésével vagy Youtube-videójával. Ő azonban nem csak az Inspirációk Csorba Anitától csatornát vezeti, hanem csapatával webshopot nyitott, alkotótáborokat tart, álomszobákat gyárt, és becsempészi a kézműveskedést gyerek és felnőtt életébe. Kezdetekről, inspirációról, ihletről és kikapcsolódásról beszélgettünk vele.
Hogyan indult a blogod annak idején?
Klasszikus indulási forma volt: 2010-ben két kisgyerekkel voltam otthon, és szerettem volna valamilyen szellemi kihívást jelentő feladatot, célt megvalósítani. Így indult el először a meseblogom, aztán pedig a lakberendezési blogom, az Inspirációk.hu. Utóbbi pár hónap alatt olyan sikeres lett, hogy rájöttem: ez az, amit mindig is kerestem. Nagyon szeretnék pozitív hatással lenni az emberek életére, és mivel festőművésznek és építészmérnöknek tanultam, ezért a környezet volt az első kézenfekvő dolog, amihez nyúlhattam. Hogyan szépítsék a környezetüket, ezzel hogyan tudnak még jobb életminőséget maguknak teremteni – így indult az egész.
Majd jött a sokak által ismert Youtube-csatorna …
Igen, bár jóval később, 2015-ben indult el. Egyébként nagy dilemma volt számomra, mert láttam, hogy a videó lesz a jövő, viszont nagyon introvertált személyiség vagyok, emiatt ki kellett lépnem a komfortzónámból. De a cél nálam mindig felülír mindent, és azt éreztem, hogy videós formában még hasznosabb tudok lenni, még több inspirációt tudok adni az embereknek, ezért muszáj meglépnem. Nagyon sok önfejlesztés kellett ahhoz, hogy önazonos és hiteles legyek, hogy őszinte tudjak lenni a kamera előtt, és ezer videóval a hátam mögött még mindig izgulok.
Van valamilyen praktikád lámpaláz ellen?
Az elején rengeteget elemeztem a videóimat, szakemberek segítségével visszanéztem őket, és beszédtechnikát, testbeszédet is tanultam. Nagy különbség van az első videóim és a mostaniak között, mondtam is már a követőimnek, hogy mennyire szuper, hogy kitartottak az Inspirációk mellett, még úgy is, hogy azok a videók bizony hagytak kívánnivalót maguk után.
A csatorna elindulása után néhány évvel bővült a csapatod – nem féltél művészlélekként vállalkozásba kezdeni?
Igen, ezt jól feltérképezted, a videós váltással érkezett meg ez a döntés. Egyrészt nem tudtam volna magát a videózást sokáig egyedül csinálni, a DIY, lakberendezés téma jellegéből adódóan könnyebb, ha többen vagyunk. Így elkezdtem valakivel együtt dolgozni, így pedig sokkal költségesebb lett a dolog. Döntenem kellett, hogy komolyan, vállalkozásszerűen, csapatot építve folytatom, vagy egyedül, de akkor nyilván nem fogok olyan messzire jutni. Művészlélekként ez nem volt egyszerű, hiszen előtte 35 évig azt hallottam, hogy művészember vagy, ne kezdj vállalkozásba. Ismét a cél lett fontosabb, az, hogy sokkal több emberhez eljuthatok és megmutathatom az alkotás örömét. Ma már tízen vagyunk a csapatban és nagyon komoly produkciókat tudunk létrehozni, az egyik műsorunk például a tévébe is eljutott (Álomszobagyár a Spektrumon – a szerk.). Úgy tudnám megfogalmazni, hogy amíg egyedül csináltam, addig mentem egy ösvényen, most viszont egy széles sugárúton tudunk sokkal többekhez elérni. Szintlépés volt tehát és nagyon örülök, hogy annak idején megléptem.
Rengeteg embert inspirálsz a projektjeid, videóid, bejegyzéseid által – téged ki inspirál?
A visszajelzések. Az elejétől fogva az volt a cél, hogy jó hatással legyek mások életére, és a visszajelzésekből tudom, hogy ez így van. Ez nem csak az én munkámra vonatkozik, hanem a csapat sikere is. Egészen hihetetlen reakciók szoktak érkezni, a sikítozós videóktól elkezdve, a nagyon hálálkodón át egészen a személyes találkozókig. Ez jelenti az igazi inspirációt, és ezek iszonyatosan jó pillanatok. Amikor a Youtube-ot elkezdtem hat évvel ezelőtt, rácsodálkoztam, hogy mennyire pozitív emberek és visszajelzések vannak, hogy mennyire paradicsomi ott az élet. Akkor még kevesebb troll volt, helyette egy biztató közösséget találtam. Volt egy amerikai üzleti vállalkozó, Gary Vaynerchuck, akit nagyon szerettem és elkezdtem követni, ez nagyon sokat segített abban, hogy láttam, hogy olyan vállalkozást is meg lehet valósítani, amelyben az értékadás a cél. Mellette persze fontos, hogy üzletileg is jó legyen, de nem a közgazdasági szempont az elsődleges. Akkor még itthon ilyenből keveset láttam, de ma már nagyon sok inspiráló vállalkozó van jelen.
Ma már sajnos nem minden esetben ilyen szép és befogadó a közösségi média, főleg az utóbbi egy évben lett hangsúlyosabb a negatív felhang. Te milyen gyakran találkozol bántó kommentekkel?
Szerencsére ritkán, és igyekszem őket a helyükön kezelni. Nem sok, de azért van negatív komment, én pedig mindig megnézem, hogy mennyi szól belőlük nekem, és mennyi a kommentelőnek saját magának. Ha valaki olyan építő kritikát fogalmaz meg, amit érdemesnek találok beépíteni, arra azért szoktam hallgatni. Ha pedig úgy érzem, hogy inkább csak magáról az emberről szól, azt el tudom engedni. Például amikor az Álomszobagyár kapcsán egy hosszú levelet kaptunk, hogy mennyire gusztustalan az a fali dekoráció, és hogy képzeljük, amikor azt mondjuk, hogy értünk a színekhez, arra gondoltam, hogy jól van, ő most kiírta magából.
Ennyi idő után megesik, hogy elhagy az ihlet? Ilyenkor honnan merítesz ötleteket?
Érdekes, mert amikor hat évvel ezelőtt csináltam olyan húsz-harminc videót, már akkor is sokaknál felmerült ez a kérdés. Nekem olyanok a gondolataim, mintha egy virágos mezőn lennénk, és arról kell döntenem, hogy melyik virágot tépjem le. Annak a kiválasztása esik nehezemre, hogy melyiket mutassam meg a rengeteg ötlet közül. Abban hiszek, hogy az ihlet és a művészi foglalkozás egy rendszeres, folyamatos kemény munka, ami aztán meghozza a gyümölcsét. Persze, meg kell találni az egyensúlyt a munka, az énidő és a magánélet között, tudni kell olyan állapotba hozni az agyamat, amikor el tudom engedi az elsőt.
Mivel tudsz pihenni, kikapcsolódni, elszakadni a munkádtól, hogy ezt az egyensúlyt fenntartsd?
A futással. Hobbifutó vagyok, de tavaly sikerült lefutnom a maratont, amit két éve fogadtam meg. Ehhez kapcsolódik a Nők az úton podcastom, ami ugyan tartalomgyártás egy barátnőmmel, de fejlesztő és kikapcsoló elfoglaltság is közben.
Egy podcast-adásban volt egy futóedző vendégünk, és vele kezdtem el felkészülni, közben pedig beleszerettem a futásba, mint kikapcsolódási formába. Nekem nagyon jól ellensúlyozza a napi munkát és állandó koncentrációt, egy két-három órás futás levezetésként hat, elviszi a gondolataimat. Emellett szerencsém van a videótémákkal kapcsolatban is, például holnap forgatunk egy festményről egy anyagot, nekem pedig két órán át festenem kell, ami szintén egy kikapcsoló folyamat.
Melyik az a három technika, művészeti ág, amikben a legszívesebben alkotsz?
Egyértelműen a festés, amit a legjobban szeretek, és ezen belül van a top három. Az első az akvarellfestés, amit nemrég fedeztem fel újra. Fiatalabb koromban kiállításaim is voltak, rengeteg ilyen képet készítettem, most viszont ismét divatba jött, és én is újrakezdtem. Szeretek még akrillal festeni, akár textúrával keverve, a harmadik technika pedig a falfestés. Az Álomszobagyár negyedik évadjában szinte minden szobában festek valamit a falra, és baromi jó olyan háromszor három méteres képeket alkotni, amik az egész szobát beragyogják.
Gondolkoztál már azon, hogy ha annak idején nem fut be a blog majd a csatorna, hol lennél ma?
Fiatalkoromban azt fogalmaztam meg, hogy inspirálni szeretném az embereket. Azt még nem tudtam akkor, hogy ezt lakberendezéssel vagy kreatív alkotással fogom elérni. Kipróbáltam az építészetet, de nem tetszett az eszköz, mert nem akartam mindennap számítógépen szerkesztgetni. Dolgoztam lakberendezőként is, nagyon sok lakást berendeztem, de ebben a szakmában nagyjából két-három munkád van egy évben, ez pedig nekem nagyon kevés volt. Amikor elkezdtem a blogomat, akkor pedig végre éreztem, hogy „Na megvagyunk egy újabb poszttal”, ami egy újabb inspiráció lehet másoknak. Úgy gondolom, hogy valami olyan területet találtam volna, ahol többször tudok inspirálni, adni az embereknek, nem csak három-négyszer egy évben.
Mit tartasz az elmúlt tíz év legnagyobb sikerének?
Ez jó kérdés! Azt, hogy egy olyan csapat van körülöttem, akik szintén nagyon sokat adnak az online közösségnek, egymásnak és nekem is..
Meg szoktak ismerni az utcán?
A gyerekek mindig megismernek, az változó, hogy odajönnek-e, vagy sem, attól függ, mennyire bátrak. Sokszor a szülőket küldik előre. Egy jó ideje már olyan tartalmakat is készítünk, amik kifejezetten felnőttekek szólnak, így már köztük is vannak, akik megismernek.
Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
A gyerekek megnyitása a kreatív alkotások és gondolkodás felé viszonylag könnyen ment, viszont a felnőtteknél ezt sokkal nehezebb elérni. Míg azt látom, hogy egy gyerek egy-két alkotás után ráérez az ízére,,egy felnőtt annyi héjat növesztett maga köré az általános iskolás rajz hármas és a „Te nem tudsz rajzolni” típusú mondatok miatt, hogy ezt sokkal nehezebb lefejteni. Így nagy célom a felnőtteknél, hogy keressék meg a bennük rejlő művészt, ami mindenkiben ott van. Éljék át az alkotás örömét, és ezzel kapcsolatosan pedig a kreatív webshopunkat is ki szeretnénk terjeszteni, hogy tudja támogatni ezt a folyamatot gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt.
