Barion Pixel „Gyűlöletből nem lehet várat építeni” – Interjú Csalár Bencével – Coloré

„Gyűlöletből nem lehet várat építeni” – Interjú Csalár Bencével

2023. 12. 15.

„Egyértelműen a divat volt előbb az életemben. Habár a fenntarthatóság is nagyon szorosan hozzátartozik a szocializációmhoz, mert az én családomban eleve úgy neveltek mindig, hogy figyeljek arra, amim van.” Csalár Bence, Stílus térkép című harmadik könyve sokkal több, mint egy divatkézikönyv. Sokkal inkább útmutató az önmagunkkal való őszinte, megengedő kapcsolódáshoz.

Colore: „Egyúttal pedig arra biztatsz, hogy habár lehet egy adott keretrendszer vagy mások elvárásai szerint öltözni, a nap végén úgyis csak az számít, mi hogyan érezzük magunkat a bőrünkben.”  – ez olvasható, új könyved ajánlójában. Ezért az az első kérdésem, hogy Te, hogy érzed magad most a bőrödben?

Csalár Bence: Az év végi hajrában szerintem kevés ember érzi maximálisan jól magát a bőrében, de mindenképpen azt mondhatom, hogy sokkal jobban vagyok most, mint tavaly ilyenkor. De ahhoz, hogy én ilyen jól érezzem magam egy ennyire feszített tempójú időszakban, nagyban hozzájárult az is, hogy a könyv megírása rám is egyfajta terápiaként hatott. Rájöttem, hogy a testem mindig (az éppen adott állapotában is) megérdemli a szeretetet, és nincs szükség arra, hogy ostorozzam magam egy olyan időszakban, amikor lehet, hogy máshol van a fókusz, és nem jutok el heti ötször-hatszor az edzőterembe. Mindemellett folyamatosan figyelem a testem jelzéseit, a könyv írásának folyamata megtanított arra, hogy gyűlöletből nem lehet várat építeni. Most jól érzem magam a bőrömben, picit tényleg feszes a tempó, de már nagyon várom a pihenést és az ünnepeket, mert tudom, hogy nagyon sok erőt tudok majd belőle meríteni. A jövő évre vonatkozóan szükségem is lesz rá.

Csalár Bence
Csalár Bence / kép forrása: Panamy

A divatnak van, kell, hogy legyen  kulturális értéke.

Az elmúlt években a neved összeforrt a fenntartható divattal. Mikortól érzed a részednek a divatot és a fenntarthatóságot? – Mi volt előbb a divat vagy a fenntarthatóság?  – Hány éves voltál, amikor eldöntötted, hogy a divattal szeretnél foglalkozni? – Akkor ki / mi volt ebben a legnagyobb inspiráció?

Szerintem nagyon kevesen mondhatják el ezt magukról, hogy gyerekkorukban a fenntarthatóság szempont volt az öltözködési szokásaikat illetően, hiszen szinte egyáltalán nem tudatosak még ilyen tekintetben a gyerekek, pedig ez egy fontos identitás keresési időszak. Egyértelműen a divat volt előbb az életemben. Habár a fenntarthatóság is nagyon szorosan hozzátartozik a szocializációmhoz, mivel a családomban eleve úgy neveltek, hogy figyeljek arra, amim van. Ne legyek hanyag, “A fenntartható divat kézikönyve” című 2022-es  könyvemben meg is említem, hogy nálunk ez egy régi szokás, hogy amikor hazamegyünk, akkor a cipőt nem úgy tesszük el, ahogy az utcáról bejöttünk, hanem mindig letöröljük a talpát. A neveltetésem fontos aspektusa volt, hogy megőrizzük azokat a tárgyakat, amik a birtokunkban vannak, és minél hosszabb életciklust biztosítsunk nekik. Ez alapvetően mindig is adott volt, csak akkor nem neveztük fenntarthatóságnak, hanem kvázi a józan ész diktálta tevékenységnek. Szóval ilyen szempontból nyilván akkor is a mindennapok része volt a fenntarthatóság. De az, hogy a divattal akarok foglalkozni, már gyerekkoromban megfogalmazódott bennem. Ugyanakkor azt szintén tudtam, hogy soha nem akarok csak azért írni egy könyvet, hogy elmondhassam, hogy na én írtam egy könnyet. Az volt a motivációm, hogy tudjak adni azoknak, akik ezt elolvassák és legyen kulturális értéke. Hiszen a divatnak van, kell, hogy legyen  kulturális értéke.

Ki volt ebben a legnagyobb inspirációm? Édesanyám sok mindenre megtanított. Az egyik kedvenc gondolatom tőle az, amit az új könyvemben le is írtam, hogy ne viseljek nagyon durván logózott ruhákat, mert egyrészt aki nem engedheti meg magának, azt lehet, hogy feszélyezi, míg mások, akik érzékelik és értenek hozzá, úgyis látják, hogy milyen márkájú ruhadarabot viselek, de a nap végén úgysem ez számít. Ez egy nagyon fontos lecke, és útravaló anyukámtól,  ami mindig eszembe jut, amikor reggel felöltözöm. Éppen ezért a sportruházatomon kívül egyáltalán nincsen logózott ruhám. Érdekes az is, hogy édesanyám például a mai napig csak akkor vesz meg valamit, ha három – négy szettel tudja kombinálni a már a szekrényében lévő darabokkal. Ő ilyen szempontból is teljesen tudatos.

Sokkal előrébb való volt számomra az, hogy mit viselnek, mint az, hogy mások mit gondolnak rólam.

Ha visszagondolsz a gyerekkorodra, akkor hogyan emlékszel, mennyire volt fontos az, hogy mit viselsz? – én pár hétig csak a piros pörgős szoknyámban voltam hajlandó emberek közé menni.

Sokkal előrébb való volt számomra az, hogy mit viselnék, mint az, hogy mások mit gondolnak rólam. Akárhányszor csúfoltak vagy beszóltak, vagy bármilyen megjegyzést tettek a külsőmet illetően, soha nem foglalkoztam vele. Vidéken, Balassagyarmaton nőttem fel, ahol azért nyilván szokatlan volt néha egy-egy szett amiben megjelentem, de így utólag is nagyon-nagyra becsülöm magamban, hogy gyerekként egy-egy megjegyzés vagy beszólás miatt sem adtam lejjebb abból, aki vagyok. Ez is azt mutatja, hogy mindig is kristálytisztán láttam azt, hogy ki szeretnék lenni. Nagyon érdekes, – megint csak az új könyv vonatkozásában -, hogy a Stílus térképnek a megírása során tértem vissza ismét ahhoz  a 15 éves koromban jellemző a szokásomhoz, hogy kigőzölve kikészítem azt a ruhát, amit másnap fel fogok venni. Megvan ennek a rituáléja és egy picit olyan állapotba helyezi az elmémet, amilyen hangulatot elképzelek magamnak a következő napra. Ez segít azonosulni a rákövetkező napi énemmel. Természetesen minden nap önmagam vagyok, de a ruhám mégis egy újabb rétegem, a belsőm egyfajta kivetülése. Szóval nagyon fontos volt, és mindig is fontos lesz. Most leszek harminchárom éves és továbbra sem szeretném megtagadni azt, hogy én milyen ember vagyok valójában.

Csalár Bence
Csalár Bence / kép forrása: Panamy

Ha nap végén nincs meg a harmónia, akkor megélem a diszharmóniát.

Az új, immár a harmadik könyved nagyon mélyen foglalkozik az önismerettel. Te mióta foglalkozol komolyan a témával, vannak-e praktikáid arra, hogy a nap végén mindenképpen jól érezd magad a bőrödben?

Ez azért érdekes, mert nekem voltak olyan napjaim például idén januárban is, amikor nagyon rosszul éreztem magam. Persze tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, de most tudatosan teszek azért, hogy ez a depresszió elkerüljön majd az év elején. Az egyik praktikám az, hogy programokat szervezek, ami kizökkent ebből a burokból, igyekszem felkészülni arra, hogy ez a bezárkózás így télen ne rántson magával teljesen. Azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy soha ne vitassuk el magunktól az aznapi sikereinket. Ez bármilyen apró kis sikerre vonatkozik, legyünk hálásak azért, hogy azt a napot is végig vittük és a magunk energiaszintjétől függően tettünk azért, hogy egy kicsit többek legyünk aznap is az előző napi énünkhöz képest. Nagyon sokáig menekültem attól, hogy bele merjek süppedni a fájdalomba, ha rossz kedvem volt. A terápián a pszichológusom mondta azt, hogy „nem jó taktika az, ha folyamatosan menekülsz az ilyen érzések elől”  Néha meg kell magunknak engedni az efféle érzéseket és megélni azokat. Mostanában ha rossz passzban vagyok, akkor az egész napot rászánom arra, hogy lemenjek a “medence legaljára” és én akkor tényleg nagyon rosszul vagyok, aztán alszom egyet és másnap olyan vagyok mint akit kicseréltek. Nekem ez egy jól bevált praktikám. A másik pedig az, hogy a jó napokon amikor jól érzem magam a bőrödben, akkor tudom, hogy nem lesz minden napom ugyanilyen szuper, hiszen minden folyamatosan változik. Ez a fajta felismerés pedig könnyebbé teszi azt is, hogy a nehezebb időket átvészeljem. Ha nap végén nincs meg a harmónia, akkor megélem a diszharmóniát. Viszont tudom, hogy tehetek azért, hogy holnap önmagam egy jobb verziója legyek.

Nyitókép forrása: Panamy