Ambrus Attila: „Amikor hazajöttem Csernustól, majdnem elsírtam magam”

Amikor megkerestük Ambrus Attilát, azt mondta, csak akkor ad nekünk interjút, ha olyan kérdéseket teszünk fel, amiket mástól még nem hallott. Megugrottuk a feladatot, így a ma keramikusként dolgozó, tíz évvel ezelőtt szabadult Viszkis olyasmiket árult el a Colorénak, amikről korábban nem beszélt az újságíróknak.

Coloré: Itthon nem kell senkinek bemutatni, de hogy mutatkozna be, ha egy külföldi talkshow-ba hívnák, és a közönség csak annyit tudna önről, hogy a hazájában valamiért híres?

Ambrus Attila: Néhány éve részt vettem Berlinben egy kézműves kiállításon, amelyre készítettünk egy német nyelvű bemutatkozó plakátot. A feleségem kitalálta, hogy írjuk rá, hogy amellett, hogy keramikus vagyok, voltam bankrabló is. A németeket ez teljesen sokkolta, kialakult a fejükben egy képzavar, és nem tudtak mit kezdeni vele. Egyenként odajöttek megkérdezni, hogy „was?”, azaz, hogy ez mit jelent, én pedig egyenként mindenkinek elmeséltem, hogy régen ugyan bankot raboltam, de leültem a büntetésem, és a börtönben kitanultam a keramikus szakmát. Gyanúsan méregettek, nem voltam könnyű helyzetben egy olyan kultúrában, ahol amúgy is nagyon fontos a bizalom, így aztán duplán megvolt velem szemben a két méter távolságtartás.

És hogy mutatkozna be Amerikában, például Jimmy Fallon műsorában, ahol nyitottabb a közönség?

Azt mondanám, hogy „Hands up!”, mert ennyit tudok angolul. (Nevet.)

Ambrus Attila
Kép forrása: Ambrus Attila

Amikor megkerestük, azt mondta, csak akkor ad nekünk interjút, ha olyan kérdéseket teszünk fel, amit mástól még nem hallott. Úgy fogalmazott: ad nekünk egy esélyt, mert önnek is megadatott egy esély. Mindenkivel ennyire határozott és magabiztos? A családjával, gyerekeivel is?

Én egy szókimondó ember vagyok, ugyanakkor toleráns és nyitott is, de vannak helyzetek, amikor muszáj határozottnak lennem, az újságírókkal is, mert nincs időm fölösleges köröket futni. Annyi helyen nyilatkoztam már, annyi mindent elmondtam, hogy nehéz már újat mondani. Akivel szemben teljesen tehetetlen vagyok, az a hároméves kislányom, aki körberöhög, ha komolykodom vele. Viszont azt megfogadtam, hogy egyik gyerekemhez sem nyúlok hozzá egy ujjal se. Nekem nagyon kemény gyerekkorom volt, nálunk a spártai módszereket alkalmazták, épp csak, hogy nem dobtak le a Taigetoszról – én nem akarok ilyen szülő lenni, pont az ellenkezőjét szeretném.

A múltja miatt folyamatosan bizonyít. A Csernus Imrével való beszélgetésben el is mondta, hogy a megfelelési kényszer miatt nem tud például a kerámiás ügyfeleinek nemet mondani, mire a pszichiáter legyávázta, ön pedig bólogatott rá. Elgondolkodott-e azóta azon, hogy ez valóban gyávaság-e vagy frusztráció? Azóta változott-e valami, mond-e már nemet, esetleg éppen a Csernus interjú hatására akart minket eleinte visszautasítani?

Azóta néhányszor mondtam nemet. Csernus egy-két dologban nagyon rátapintott a lényegre. Ő mindig provokálja a vendégeit, neki ez a kötözködős stílus a védjegye. Nagyon sok mindennel szembesített engem is,

amikor hazajöttem, majdnem elsírtam magam, mert olyan pontokra hívta fel a figyelmem, ami eddig kevés embernek sikerült. Valóban, van egy nyomorult megfelelési kényszer, nekem duplán kell bizonyítanom, a társadalmi előítéletek miatt az én esetemben a 100 százalék nem elég. Én be vagyok skatulyázva, és ebből a dobozból piszok nehéz kimászni.

Én nem tehetem meg, hogy hibás terméket adok a vásárlónak. Ha elmennék Ausztráliába, Új-Zélandra vagy Pápua Új- Guineába, ahol senki nem ismer, akkor az ember élhetné azt az életet, amit valójában szeretne, ahol nincsenek dobozok és polcok, ahová „el van pakolva”, mert ebből a szerepkörből amíg élek, itt Magyarországon nem fogok kitörni…

Ez némileg ellentmond a mottójának, miszerint „bármit csinálsz, csináld jól”. Most mintha beismerte volna, hogy ez a kemény munkával teli élet, amiben folyamatosan bizonyítani kell, és amiben jó képet kell vágni az ügyfeleknek, fotózkodni velük akkor is, amikor 16 órányi piacozás után hullafáradt, nem is annyira jó. Adódik a kérdés: az életét jól „csinálja”? Tulajdonképpen boldog ember ma Ambrus Attila?

Azt mondanám, hogy elégedett ember vagyok. Kell dolgoznom a frusztrációimon, és hogy ezt a megfelelést valamilyen szinten háttérbe szorítsam. Olyan tekintetben boldog vagyok, hogy van egy gyönyörű családom, két kisgyerekem, megvan mindenünk, amire szükségünk van. Nyilván, egy Maserati Quattroporte a garázsban még elférne – de a viccet félretéve, valószínűleg, attól sem lennék boldogabb. Azt gondolom, hogy az élet kárpótolt és az istenek a tenyerükön hordoznak, mert a múltam miatt nekem már réges-rég nem szabadna itt lennem. Olyan hedonista életet éltem, hogy nem két végén égettem a gyertyát, hanem százon, ha lehet ilyet mondani. Csoda, hogy megértem ezt az életkort, sikerült a gödörből kimásznom, nagyon sok munkám van benne. Mint mindenki másnak, nekem is vannak problémáim, rigolyáim, küzdök a démonaimmal…

És a régi, a börtön előtti életében mi tette boldoggá?

Nem voltam boldog, kergettem a saját árnyékomat. Akkor is frusztrált voltam. Erdélyi magyarként meg kellett felelni Magyarországon, helyt kellett állni a hokicsapatban, meg akartam felelni a lányoknak. Volt három-négy munkahelyem, mellette sportoltam, de nem tudtam egyről a kettőre jutni.

Egyetlen boldogságom volt: ha felülhettem a repülőre és elutazhattam olyan helyekre, amikről gyerekkoromban csak álmodoztam. Ott egy kicsit el tudtam lazulni, de az oda- és visszaúton mindig berúgtam, mert attól féltem, hogy ha leszállunk, a repülőtéren le fognak tartóztatni.

Tudtam, hogy nem lesz jó vége az én életvitelemnek, de úgy voltam vele, hogy tart ameddig tart, majd lesz valahogy.

Ezek szerint félt a következményektől. Voltak rémálmai, amiben elkapták, letartóztatták?

Akkoriban nem, mostanában viszont van egy rémálmom: hogy lecsuknak valami ostobaságért, majd a börtönben csinálok valami őrültséget, amiért plusz éveket kapok, és nem látom a gyerekeimet felnőni. Korábban nem álmodtam a börtönnel, vagy hogy üldöznek, de az utóbbi két hónapban ez az álom valamiért mindig visszatér. Ilyenkor olyan fáradtan ébredek, mintha éjszaka lefutottam volna a maratont.

Gondolkodott azon, hogy egy évtized után – hiszen éppen most tíz éve, 2012 januárjában szabadult – vajon mi válthatta ezt ki?

Az utóbbi időben, elsősorban a covid miatt, többet ittam a kelleténél. Két évig nem mehettem kézműves vásárra. Óriási teher van a vállamon, mert jó néhány embernek munkát adok, és őket nem rúghattam ki. Ezen felül ott a családom iránti felelősség. Ezek nyomasztanak, és ehhez kell egy szelep. Régen ez a tenisz volt, most örülök, ha havonta egyszer el tudok menni játszani. A másik szelep sajnos az ital.

Ambus Attila, Viszkis
Kép forrása: Ambrus Attila

Mostanában megfontolt, komoly emberként igyekszik élni. A székely humora, humorérzéke megvan még? A viszkis rabló balladája c. dokumentumfilmből lejön, hogy annak idején néha igencsak viccesre vette a figurát: az egyik rablása alkalmával például az ön ellen folyó nyomozást vezető Varjú felügyelőnek öltözött, máskor egy nappal elhalasztotta a rablást, mert Juszt László poénból erre kérte a tévéműsorában…

A feleségem tudna erre a kérdésre egzakt választ adni, de tény, hogy kopik a humorom. Időközben bölcsebb lettem, és nem feltétlenül jönne ki jól, ha 55 évesen mindenütt poénkodnék. Persze, tudok hülyeségeket mondani most is, nincs ezzel gond, de ha valahova meghívnak, ott igyekszem elsősorban keramikusként nyilatkozni és nem bankrablóként. Ha bevállalok egy műsort, akkor az is szempont, hogy bemutathassam, hogy miből élek. Legutóbb egyik főzőműsorban például mindenkinek készítettem gravírozott bögrét, tehát igyekszem némi reklámot is becsempészni ezekbe az adásokba, mert nekem ez valahol brandépítés.

Van egy ismerősöm, aki az egyik bankrablásának a szemtanúja volt – frissen végzett közgazdászként épp a rablás előtt néhány héttel helyezkedett el a pénzintézetnél. Az ön akciója olyan traumát okozott neki, hogy feladta a munkáját, hátat fordított a pénz világának, és azóta is masszőrként dolgozik… Belegondolt már abba, hogy vajon hány ember életét változtatta így meg?

Én azt gondolom, hogy ennek az embernek egy új lehetőséget biztosítottam.

Egyáltalán nem biztos, hogy mindenki ennyire jól vette az akadályt. Nem valószínű, hogy minden érintett története happy enddel végződött. Lehet, hogy volt, aki depressziós lett, pszichiáterhez került…

Igen, ilyen tekintetben is megosztó személyiség vagyok. Volt olyan banktisztviselő, aki később azt kérdezte, miért nem őket raboltam ki. A másik oldalon pedig voltak olyanok, akik soha nem bocsájtottak meg nekem. Ők nem tudták, hogy este hazamennek-e még a családjukhoz, mert a homlokomra nem volt ráírva, hogy én egy ártalmatlanabb bankrabló vagyok. Volt olyan hölgy a Fehérvári úti postán, akinek tönkrement a családja, az élete. A Magyar Postánál nem volt pszichológus, nem kezelték ezt a traumát. Hat év után, amikor elkaptak, a hölgy akart velem találkozni a börtönben. Meg is volt beszélve a találkozó, de én időközben megszöktem. Végül 14 év után sikerült találkoznunk, és több órányi beszélgetés után békében váltunk el.

Tisztában vagyok azzal, hogy rengeteg lelki sérülést okoztam, de akkoriban én ezzel nem foglalkoztam, éltem az önző életemet.

Ambrus Attila Viszkis
Kép forrása: Ambrus Attila

A börtönben mi volt teljesen másképp, mint ahogy elképzelte?

A börtönben két alapvető probléma van: egyrészt az elítélttársak, másrészt az őrök. A börtön egy ország szeméttelepe, aki odakerül, általában tett valami olyat, hogy odakerüljön. Nyilván, vannak kivételek is – én is ismerek olyat, aki ártatlanul ült –, de nem ez a jellemző. Rengeteg frusztrált és egyszerű ember van egy helyen (és akkor finoman fogalmaztam), és ha ezeket összezárják, akkor ott bármi megtörténhet: gonoszság, aljasság, kicsinyesség, minden, amit csak el lehet képzelni.

Amit ember a másik ember ellen el tud követni – nemi erőszak vagy akár gyilkosság –, azt a börtönben elkövetik. Vagy hagyod magad és akkor csicska leszel, vagy a sarkadra állsz, és akkor kő kövön nem marad.

Ezért kedveltem jobban a magánzárkát, ahol éveken át voltam, mint a közösséget. A másik az őrök problematikája: tíz őrből egy-kettőnek biztos nem ott a helye, mert sérült vagy beteg, de felveszik őket, mert más nem végezné el azt a munkát. Némelyiküknek komoly személyiségproblémái vannak, az egyenruha révén viszont kapnak egy kis hatalmat, és vissza tudnak élni vele – ezt én is megtapasztaltam a saját bőrömön. Nagyon nehéz elviselni az igazságtalanságot. Ha azt mondják, hogy állj be a sarokba, akkor be kell állni. Ha megkérdezem, miért, az a válasz, hogy nem kötelesek megindokolni, ott kell állnom és kész. Nyilván ez egy költői hasonlat, de így működik a rendszer a börtönben. Persze, bezárva lenni sem jó, de ha az ember ezt fejben fel tudja dolgozni, akkor akármennyi időt ki lehet bírni. Nem a falakkal van baj, hanem az emberekkel, mert néha olyanokkal vagy összezárva, akikkel egy pohár sörre nem ülnél le kint.

Mi hökkentette meg leginkább? 

A legszürreálisabb, hogy arról az emberről, aki végig segített nekem – nála kaptak el Zuglóban –, kiderült, hogy kettős ügynök volt. Támogatott, miközben végig jelentéseket írt rólam a rendőrségnek, hogy mit csinálok, mire készülök.

Amikor szabadultam, akkor is hozzá mentem. Aztán két-három évvel ezelőtt, amikor egy párkányi kézműves vásárban egy rendőr, aki egyébként benne volt az elfogató csapatban, ezzel szembesített, akkor nem akartam elhinni. De nem haragszom rá, mert sok mindenben segített – ilyen gyarló az ember.

Mit gondol, miért tette?

Komoly, több száz milliós áfa-csalásos ügyei voltak, azt elengedték a jelentésekért cserében.

Tudjuk, hogy a sorsunk öröklődik. Félti-e a gyerekeit?

A kislányt nem, mert ő egy önálló kis lény már háromévesen, a jég hátán is meg fog élni. Ha jó kezekbe kerül – márpedig miért ne kerülne, hiszen itt a feleségem, aki nagyon türelmes, az apósom és anyósom pedagógusok voltak, ők megadják az alapokat, illetve folyamatosan vágják a vadhajtásait –, akkor rendben lesz. Én gyereknevelésből nem vagyok jó, sajnos rossz mintát láttam annak idején, de figyelem, a család hogyan csinálja, és tanulom a türelmet. A kisfiúval nem tudom, mi lesz, ő még nagyon pici, alig öt hónapos, erről nehéz most bármit is mondani.

Ha majd 70-80 éves koromban a gyerekek rám nyitják az ajtót és megkérdezik, hogy szükségem van-e egy tányér levesre, akkor azt jelenti, jól neveltem őket.

Ambrus Attila család
Kép forrása: Ambrus Attila

Ha bárkit a világon meghívhatna egy dupla whiskyre, ki lenne az?

Korábban Che Guevarát mondtam volna. Sokáig azt hittem, az ő reinkarnációja vagyok – éppen akkor születtem (1967 októberében), amikor őt meglőtték Bolíviában. Egy ideig ő volt a példaképem, aztán elolvastam néhány könyvet az életéről és kiderült, hogy nem volt egy jó ember. Úgyhogy Nelson Mandelát mondanám. Ő 27 évet ült az apartheid börtönében és kíváncsi lennék, hogyan vészelte át azt a közel három évtizedet abban a kemény rezsimben. Jogi végzettsége volt, de terroristaként kezdte a 60-as években: búrokat és angol telepeseket robbantottak fel, így próbálták megvívni a szabadságharcukat. Vér tapadt a kezéhez, bezárták, majd ő lett Dél-Afrika első fekete köztársasági elnöke. Vele szívesen leülnék egy dupla whiskyre.

Mi az, amit soha nem kérdeznek meg Öntől, pedig várja?

Például azt, hogy miért a sötét hajú nőket szeretem. (Nevet.)

És miért?

Nem tudom, a szőkék nem jönnek be. Valamiért a mediterrán vonalat kedvelem, na jó, nem a bajuszos nőket vagy a görög matrónákat. Nem akarom bántani a görögöket, de ők nem véletlenül lelték az örömüket az eposzokban és a drámákban. (Nevet.)

Pályakép

Ambrus Attila 1967. október 6-án született az erdélyi Csíkszeredában. 12 évig jégkorongozott, híressé mégsem sportolóként, hanem a „Viszkis rabló”-ként vált, miután 1993 és 1999 között harminc alkalommal rabolt ki bankokat, takarékszövetkezeteket, utazási irodákat és postákat. Közvetlenül a rablások előtt, a helyszínekhez közeli kocsmákban whiskyt ivott – innen a ragadványneve. 2002 szeptemberében 17 év fegyházbüntetést kapott, de jó magaviselete miatt csaknem négy és fél évvel korábban, 2012 januárjában szabadult. A börtönben leérettségizett, lediplomázott kommunikációból és kitanulta a keramikus szakmát.

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Jessica Chastain ingyen játszotta el Donald Trump nővérét az Armageddon Time-ban