Válasszunk tetőablakot, mint egy profi – gyárilag előszerelve (X)

A 2021 nyarán hirtelen érkező építőanyag áremelkedés máig érezhető hatásokat hagyott maga után a magyar piacon. Hogyan építkezzünk, mi éri meg, de legfőképpen hol találunk szakembert mindehhez…? Zömmel olyan kérdések, amelyekre – ha tetőablakról van szó –, a Roto már korábban is megoldást kínált.

Az építkezés vagy felújítás számos folyamatból, szakemberek összehangolt munkájából áll, ami időt és alapos tervezést igényel. Ha történetesen a tetőtér beépítésről, átalakításról, így ezzel párhuzamosan tetőablakok cseréjéről vagy újonnan való beépítéséről van szó, az sem egyszerű feladat. Tévedés azt hinni, hogy 2 óra alatt szakszerűen megoldható a tetőablak cseréje úgy, hogy később ne legyen vele bosszúság. Ugyan fizikailag akár lehetséges is – mint minden más -, de az eredmény valószínű nem az lesz, mint amire számítottunk.

Ugyan a nyugati országokban már 10-15 évvel ezelőtt is szempont volt a gyors és egyszerű beépítés, ez a szemlélet szerencsésen megérkezett Magyarországra is a 2020-as évek hajnalára. A Magyarországon is tapasztalható szakemberhiány és a szakképzett kivitelezők túlterheltsége miatt is egyre kedveltebbek az előregyártott vagy éppen a gyárilag előszerelt építőanyagok pl. tetőablakok, amelyek beépítése gyors és pontos megoldást jelent. Évekkel ezelőtt ugyan nem volt érv, hogy 6 tetőablakot egy délelőtt alatt beépít két hozzáértő szakember, mára a gyors beépítés a legtöbb építőanyag, és így a tetőablakok esetén is az egyik fontos tényezővé vált.

Tetoablak Roto

Tetőablak: gyárilag előszerelve

Annak érdekében, hogy pl. egy ablak megfeleljen a jelenlegi szabályoknak, és kellő védelmet biztosítson hideg és meleg ellen a tetőtérben, a gyártók több tekintetben nyújtanak megoldásokat. A közismert, német minőségben gyártó Roto is gyárilag jelentős részben összeszerelve kínálja tetőablakait, amelyeknek nagy előnye, hogy így a beépítés gyorsasága mellett kisebb az esély a kivitelezési hibákra. Az ablak része a beépített hőszigetelő csomag vagy azok az elemek, amelyekkel az ablak könnyen a tető hő- és vízvédelmi szerkezeteihez kapcsolható. Ugyanis egy tetőtér gyenge pontja gyakran a tetőablakok körül alakul ki: gondoljunk télen a tetőn az ablak körül olvadó hóra. Az bizony annak a félreérthetetlen jele, hogy az utcát fűtjük.

Tetoablak Belter Roto

Felmérések szerint lassan de biztosan nő az igény arra, hogy a kiválasztott építőanyagok minél kevésbé terheljék a környezetet például a gyártásukkal, vagy az életciklusuk végén. A legjobb műanyag tetőablakok ma már 100%-ban újrahasznosíthatók – akárcsak a Roto műanyag tetőablakai. A legkiválóbb minőségű tetőablakoknál már elvárás, hogy mint alapanyaguk változatosságával és stílusával, mint az igényelt funkciót illetően is igazodnak a lakásfelújítás mértékéhez és lehetőségeihez.

Végül, de nem utolsó sorban egy nagyon fontos tudnivaló ahhoz, hogy valóban elégedettek legyünk az új tetőablakokkal: a megfelelő ablak kiválasztásához és szakszerű beépítéséhez elengedhetetlen egy tapasztalt szakember. Csak így lehetünk biztosak abban, hogy a tartósan jól működő és szép tetőablakunk a tetőtér ékessége és nem annak energiapazarló gyenge pontja lesz.

Roto világa magánvásárlók számára (rototetoablak.hu)

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

A 3 legbájosabb csillagjegy az asztrológusok szerint