Egy átaludt éjszaka. Egy finom reggeli. Egy dinamikus edzés. Egy habos kávé a barátnőkkel. Egy gyertyafényes, forró fürdő, egy jó könyv lefekvés előtt. Egy ölelés. Néha ilyen apróságnak tűnő dolgokkal is sokat tehetünk a stressz ellen.
A „stresszmentes élet” illúzió. A mindennapok ugyanis számos olyan feszült helyzetet, kihívást tartogatnak, amelyeket nem tudunk megúszni stressz nélkül. Ez néha nem is baj, hiszen az egészséges mértékű, „jó stressz” segít bennünket a problémák megoldásában. Ha azonban túl sok van belőle, tartósan próbára teszi az idegrendszerünket, „rosszá” válik, és akkor itt az ideje, hogy megszabaduljunk tőle.
Ezt érzed, ha stresszelsz
A károsan ható stressz tünetei mindenkinél másképp jelentkezhetnek. Például türelmetlenné válhatunk másokkal, erős szívdobogást, esetleg gyomorfájdalmat tapasztalhatunk, hatalmukba keríthetnek a rossz gondolatok, de levertség és kimerültség is úrrá lehet rajtunk. Sőt, az állandó feszültségtől alvászavarok is kialakulhatnak. Ha pedig nem tudunk aludni, csak még stresszesebbek leszünk. Sokszor úgy tűnik, hogy lehetetlen kitörni ebből az ördögi körből, pedig nem kellenek nagy dolgok, hogy legyőzzük a feszültséget. Csak tudatosság, némi odafigyelés, öngondoskodás és felelősség önmagunk iránt.
Alvászavar és stressz kéz a kézben jár
S hogy mekkora tétje is van az önmagunkkal szembeni felelősségnek, akkor tapasztaljuk meg igazán, amikor kicsúszik az irányítás a kezünkből. Amikor állandóan feszültek vagyunk, amikor rosszul teljesítünk, kapkodva döntünk, szaporodnak a munkahelyi és családi konfliktusok. Amikor egyre többször fáj a fejünk, a gyomrunk, és amikor esténként nem tudunk elaludni, mert zakatolnak a fejünkben a gondolatok, vagy amikor felébredünk az éjszaka közepén, és a megoldatlan feladatok kavarognak a szemünk előtt, ahelyett, hogy szépeket álmodnánk. Ne várjuk meg, hogy az alváshiány és a stressz következtében olyan betegségek alakuljanak ki, mint a depresszió, a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás! Ne az ötödik kávéval, ne egy újabb pohár alkohollal vagy egy újabb doboz cigarettával, esetleg egy nagy doboz csokival kezeljük a feszültséget! (Bár az utóbbiból pár szem azért nem árthat…)
Te tehetsz a legtöbbet magadért
Sokszor nem is gondolnánk, hogy a legegyszerűbbnek tűnő dolgok a legnagyszerűbbek. Amelyeket mi magunk is megtehetünk, ha kitartóak vagyunk, és valóban szeretnénk jobban érezni magunkat a bőrünkben. Egy egészséges, könnyű és finom reggelivel a nap is könnyebben indul. A kellemes irodai környezetben – amit jelenthet egy virág, egy fénykép az asztalon, egy kedves idézet a falon, egy kényelmes szék – jobban megy a munka, míg az alváshoz berendezett hálószobában – ahol csend, sötétség, puha textilek, kényelmes matrac fogad – édesebb a pihenés. Egy energikus edzés a testünknek, a szeretteinkkel töltött idő a lelkünknek segít feltöltődni. Egy jó könyv a közösségi oldalak helyett, a kedvenc zenénk egy lazító fürdőben a televízió képernyője helyett: nem pénz, csak elhatározás és döntés kérdése.
Sedacur forte: hívd segítségül a gyógynövényeket!
Alvászavarok és stressz esetén érdemes a gyógynövényeket is segítségül hívnunk. A macskagyökér, a komló és a citromfű a népi gyógyászatban már régóta ismert és használt gyógynövények a feszültség enyhítésére és az alvás elősegítésére. A Sedacur forte ennek a három nyugtató-altató hatásáról közismert gyógynövénynek a kivonatát tartalmazó növényi gyógyszer. Napközben nyugtató, feszültségoldó hatású, este pedig segíti az elalvást, és nyugodt, pihentető alvást biztosít. Mivel nincs negatív hatással a koncentrációra, szedésekor nem kell attól tartani, hogy napközben tompul a figyelmünk vagy nő a reakcióidőnk, vagyis az autóvezetéshez szükséges képességekre sincs negatív hatással. A Sedacur forte recept nélkül kapható a patikában, nem kell orvossal felíratni.
A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!
A borítókép forrása: Pexels
(Hirdetés)