Barion Pixel Európa 6 legszebb vasútállomása, ahol az érkezés és az indulás is emlékezetes – Coloré

Európa 6 legszebb vasútállomása, ahol az érkezés és az indulás is emlékezetes

2022. 11. 09.

Európa számos szép látnivalóval várja az utazókat, melyekhez leginkább repülővel vagy vonattal lehet eljutni. Sok desztináció tesz róla, hogy már a vasútállomás hívogató legyen, és adjon egy kis ízelítőt az adott ország kultúrájából.

A vasútállomások sokunk mindennapjának részei, így nem feltétlenül látjuk meg a bennük rejlő szépségeket. Az 1884-ben átadott Keleti pályaudvarról keveseknek jut eszébe a gyönyörű freskókkal díszített Lotz-terem, ahogy a Nyugati pályaudvar királyi várója mellett is csak elsietünk. Ezzel szemben ha idegen városban járunk, örömmel időzünk el egy-egy részleten, és hasonlítjuk össze az általunk ismert pályaudvarokkal.

Ha Európában utazunk, több olyan vasútállomással is találkozhatunk, ahová nemcsak az induló vagy érkező vonat miatt érdemes ellátogatni! Van köztük olyan, ami nemcsak pályaudvar, hanem botanikus kert is egyben, míg mások falát csempék borítják, mindennapi élethelyzeteket kirajzolva.

Madrid – Atocha vasútállomás

A madridi Atocha állomás a spanyol főváros legnagyobb vasútállomása. Átadására 1851-ben került sor, ám akkori pompájában nem sokáig tündökölhetett, ugyanis egy tűzvészben megsemmisült az épület, így eredeti formája teljesen odaveszett. Mai küllemét az 1892-es újjáépítés során kapta. Különlegessége, hogy nemcsak pályaudvar, hanem botanikus kert is, ami egyedi kombináció az egész világon. A kertet egy megszüntetett épületrészen hozták létre, így adva otthont többezer növénynek, illetve különböző halaknak és teknősbékáknak is. A kertet boltokkal és kávézókkal vették körbe, így kiváló kikapcsolódást jelent az utazóknak, míg vonatukra várnak.

Az Atocha vasútállomás a világon egyedüliként botanikus kert is egyben
Az Atocha vasútállomás a világon egyedüliként botanikus kert is egyben / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Antwerp – Központi pályaudvar

Belgium egyig legnagyobb városa hozzá méltó vasútállomással büszkélkedik. Az állomás építését 1895-ben kezdték meg, s közel tíz évvel később adták át az utasoknak. Az épület egyik ékessége a 75 méter magas dóm, ami a váróterem felett helyezkedik el. II. Leopold király arra kérte a tervezőt, Louis Delacenserie-t, hogy az épületbe próbálja belecsempészni a svájci Luzern pályaudvar és a római Pantheon stílusjegyeit.

Az antwerpi pályaudvar a Pantheon stílusjegyeit idézi
Az antwerpi pályaudvar a Pantheon stílusjegyeit idézi / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Porto – São Bento vasútállomás

A São Bento pályaudvar a portugáliai Portó városában található. Az impozáns épületet 1916-ban avatták fel, és már akkor is csodájára jártak. A manzárd-tető és a reneszánsz stíluselemek Portugália egyik legszebb állomásává teszik, ám esetében belseje legalább olyan különleges, mint külseje, a falakon ugyanis csempékkel kirakott képek várják a látogatókat. A képeken a portugál történelem egy-egy részleteit láthatjuk. Az úgynevezett azulejos-csempék a domináns kék színre utalnak, és az 1930-as évek óta díszítik a pályaudvart. Több, mint húszezer csempedarabból állnak a képek, melyek elkészítése több, mint tíz évig tartott a művésznek.

Várakozás közben megcsodálhatjuk a csodás azulejos-csempéket
Várakozás közben megcsodálhatjuk a csodás azulejos-csempéket / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

London – St. Pancras pályaudvar

A londoni St. Pancras pályaudvar a Harry Potter rajongóknak ismerős lehet, ugyanis közvetlenül a Kings Cross pályaudvar szomszédságában helyezkedik el. Az épületet 1868-ban nyitották meg, és a világ egyik legelegánsabb vasútállomásaként tartanak számon. 1923-ig egyeduralkodó volt a londoni közlekedésben, ám ekkor nyitott meg nem messze tőle a Euston névre hallgató pályaudvar, így St. Pancras-t kis híján lebontották. Sokáig tartott a huzavona az épület sorsát illetően, de végül sikerült megmenteni. Állapotán azonban nem sikerült segíteni, így az folytonosan romlott, 1985-ben pedig életveszélyessé vált. A ’90-es években elkezdték felújítani, majd 2007-ben újra megnyitott, és azóta ad helyet többek közt a London és Párizs között közlekedő Eurostarnak is.

A Harry Potter-filmekből sokaknak ismerős lehet a St. Pancras pályaudvar
A Harry Potter-filmekből sokaknak ismerős lehet a St. Pancras pályaudvar, John Betjeman költő szobrával. / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Párizs – Gare de Lyon

A Gare de Lyon Párizs hat nagyobb vasútállomásának egyike. Évente csaknem százmillió utas fordul meg falai közt, és ezzel a számmal is csupán csak a harmadik legforgalmasabb pályaudvar Franciaországban. Nevét Lyon városa után kapta, ugyanis a legtöbb vonat ebbe az irányba indul a pályaudvarról.

A Gare de Lyon Franciaország harmadik legforgalmasabb pályaudvara
A Gare de Lyon Franciaország harmadik legforgalmasabb pályaudvara / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Valencia – Estación Del Norte – Északi pályaudvar

Valenciában megtalálható a Budapesten hiányzó Északi pályaudvar, azaz az Estación Del Norte. A hatalmas narancsligeteiről és paellájáról ismert Valencia pályaudvara tekintetében is a sárga szín felé húz, derűst megjelenést kölcsönözve ezáltal az épületnek. A már több, mint százéves pályaudvar belső felületei mindenhol csempével vannak kirakva, melyek közt sok olyan képet is találhatunk, amik mindennapi életképeket jelenítenek meg.

A valenciai pályaudvar derűs színekkel várja a turistákat
A valenciai pályaudvar derűs színekkel várja a turistákat / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Nyitókép forrása: Shutterstock / Puzzlepix