Barion Pixel Itt biztosan szívesen várnád a metrót! A világ legszebb metrómegállói – Coloré

Itt biztosan szívesen várnád a metrót! A világ legszebb metrómegállói

2022. 06. 14.

A metrómegállók sokak életének helyszínei: akár naponta többször is megfordulunk ezeken a helyeken. Sokszor magunk sem vesszük észre, hogy mi van körülöttünk, pedig a tervezők tesznek róla, hogy csodaszép helyeken várhassuk a szerelvényeket. Most megmutatjuk, hogy hol a legszerencsésebbek az utasok!

A világ első metrómegállói Londonban épültek: a legelső metróvonalat 1863-ban adták át a brit fővárosban, amit már az első napon több, mint harmincezer utas próbált ki. Magyarországon a millenniumi ünnepségek miatt vált sürgőssé egy vonal kialakítása, ezt eredetileg az Andrássy útra tervezték, ám a hatóságok elutasították, így kerültek a föld alá a síneken futó kocsik. Így 1896. április 11-én, Európában másodikként, Budapesten indult meg a földalatti vasút, ami a belvárost és a Városligetet kötötte össze.

Metrómegállók a világban – határon innen és túl

Budapest sem panaszkodhat, ha metrómegállókról van szó! 48 van belőle városszerte, melyből a legújabbak a négyes vonalhoz tartoznak. A Kelenföld vasútállomás és Keleti pályaudvar között közlekedő metróvonal tervéről már 1976-ban határoztak, ám az átadásra végül 2014 márciusáig kellett várni. Az állomások kialakítása jelentősen eltér a többi metróétól, hiszen a modern stílus mutatkozik meg. Nem meglepő, hogy több díjat bezsebelhetett: a Fővám téri megálló önmagában néggyel is büszkélkedhet.

A Szent Gellért tér megállója a Architizer A+ Award közönség- és zsűri kategóriáját is megnyerte 2014-ben
A Szent Gellért tér megállója a Architizer A+ Award közönség és zsűri kategóriáját is megnyerte 2014-ben / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Fulton Tranzitközpont – New York

A Fulton Center egy olyan komplexum, ahol nemcsak átszállhatunk egyik metróról a másikra, hanem a bevásárlást is elintézhetjük. Az Alsó-Manhattanben felhúzott csomópont a Fulton Street és a Broadway kereszteződésében található, és kilenc metróvonalat szolgál ki.

A Fulton Tranzitközpontban nem csak átszállhatunk, bevásárlásunkat is intézhetjük
A Fulton Tranzitközpontban nem csak átszállhatunk, bevásárlásunkat is intézhetjük / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Toledói metrómegálló – Nápoly

Az ötven méter mélyre nyúló állomás 2012-ben nyitotta meg kapuit. A tervezés során a fény és a víz volt a kulcsszó, és ez a kivitelezésen is látszódik: mintha egy medence lenne az ember felett, a falak pedig csillagok módjára világítanak, míg felérünk a föld szintjére.

A toledói metrómegálló a víz alatti világot jeleníti meg
A toledói metrómegálló a víz alatti világot jeleníti meg / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Komsomolskaya – Moszkva

Ez a barokk-stílusú megálló a plafonról lógó hatalmas lámpákkal már-már egy bálterem pompáját idézi. Az 1952-ben átadott megállót az egyik legforgalmasabbként tartják számon az országban. A mennyezeten és az oszlopokon túl különböző mozaikok is díszítik az együttest, amelyek az oroszok legemlékezetesebb pillanatairól emlékeznek meg, így különböző csatákat és a szovjet csapatok sikereit láthatjuk.

Akár egy bálterem!
Akár egy bálterem! / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Formosa Boulevard – Tajvan

A Kaohsiungban található metrómegálló a világ legnagyobb üvegből készült építménye egyben. A 4500 panelból álló konstrukció egy olasz tervező, Narcissus Quagliata munkája, aki a ,,Szél, tűz és idő” címet adta művének. A metróállomás nemcsak az átszálláshoz biztosít lehetőséget, ugyanis sokan tartják itt az esküvőjüket is!

A tajvani metrómegállóban még esküvőket is tartanak!
A tajvani metrómegállóban még esküvőket is tartanak! / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Khalid Bin Al Waleed állomás – Dubai

A Dubaiban üzemelő metrókocsik jellemzően vezető nélkül, automatikusan futnak. Az állomás különlegességei a plafonról lelógó ,,medúzák”, amik fényforrásként funkcionálnak. Maga az egész föld alatti terület egyfajta tenger alatti világ, erről árulkodik a falakat beborító kék szín is, illetve a gyöngyhalászok képei a falakon.

Akár a tenger alatt
Akár a tenger alatt / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

T-Centralen – Stockholm

Erről a megállóról nehéz volt képet hozni – na nem azért, mert nincs, hanem mert szinte mindegyik különleges. Az állomás nem titkolt szándéka érzékeltetni az utazókkal, hogy a föld alatt vannak, így a barlang hatás minden részén érzékelhető. Van, ahol díszítés nélkül, míg másutt fehérre festve, kék mintákkal érzékelhető a körülöttünk lévő barlang.

Stockholmban el sem felejthetjük, hogy a föld alatt vagyunk
Stockholmban el sem felejthetjük, hogy a föld alatt vagyunk / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Bockenheimer Warte – Frankfurt

A frankfurti metró az egyik kakukktojás a listában, ugyanis ez esetben a föld feletti része különleges! A Zbigniew Peter Pininski tervezte bejárat amilyen egyszerű, olyan nagyszerű: egy, a betonba félig belehajtott metrókocsin keresztül juthatunk be a föld alá, ami bizonyosan különös ízt ad az utazásnak!

Frankfurtban a metró bejárata impozáns
Frankfurtban a metró bejárata impozáns / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

Palais Royal – Párizs

Akárcsak Frankfurt esetében, Párizsból is egy különleges metróbejáratot hoztunk. A 2000-ben átadott építmény a párizsi metró századik évfordulójára készült. Az alkotó, Jean-Michel Othoniel az Éjjeli baglyok pavilonja névre keresztelte munkáját, amit megbabonázó színeiről és kupoláiról rögtön ki lehet szúrni.

Nem mindennapi látvány a párizsi metrólejárat
Nem mindennapi látvány a párizsi metrólejárat / Kép forrása: Shutterstock / Puzzlepix

A metrózás ugyan néha szükséges rossz, hogy eljussunk A-ból B-be, de ha nyitva tartjuk a szemünket, sok szépséget felfedezhetünk magunk körül!