Erdélyre mindenki kíváncsi, mi pedig eláruljuk, miért érdemes ide – legalább egyszer az életben – ellátogatni.
Tapasztalataim szerint kétféle magyar ember létezik: az egyik, aki már járt Erdélyben, és annyira megfogta a hely varázsa, hogy vissza szeretne menni, a másik pedig még nem volt, de annyi jót hallott erről a vidékről, hogy a saját szemével akarja látni, tényleg olyan nagy szám-e, mint ahogy mondják.
Aztán vannak a külföldiek, általában ők is mind kíváncsiak erre a misztikus legendákkal övezett vidékre – az idősebbek leginkább Drakula, a fiatalabbak pedig a Hotel Transylvania animációs filmvígjáték miatt. Egyszóval, Erdélyre mindenki kíváncsi, mi pedig eláruljuk, miért érdemes ide – legalább egyszer az életben – ellátogatni.
Az ismerőseim körében végzett – nem reprezentatív – kutatás eredményei alapján azért jó Erdélybe utazni, mert: „olyan, mintha időutazást tennénk a múltba”, „autentikus”, „jó erős a szilvapálinka”, „jól főznek”, „finom a vinete”, „gyönyörű a természet”, „harapni lehet a friss levegőt”, „izgalmas, még az utcán is lehet medvével találkozni”, „vadregényes helyeken lehet túrázni”, „csillagosabb az ég, mint másutt” és nem utolsósorban „kedvesek az emberek”. Ha a válaszokat egybevetjük, akkor nagyjából az derül ki, hogy a természet, a gasztronómia és az emberek jelentik Erdély legnagyobb vonzerejét.
Természet és táj: Erdély, a Kárpátok svájca
Nagymamám, akinél gyerekkoromban a nyári vakációkat töltöttem, mindig mondogatta, hogy „Erdély a Kárpátok svájca”. Akkoriban nem értettem, hogy mi az érdemi információ ebben a gyakran ismételt frázisban. Fogalmam sem volt arról, hogy milyen Svájc, és arról sem, hogy nagymamám azt honnan tudja, ha Budapestnél nyugatabbra még sose jutott el.
Nekem a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy gyönyörű helyen éltünk, hogy a kertünk végéből láttuk a keresztet a Bucsecs-hegység egyik kétezer méter fölötti csúcsának tetején, mint ahogy az is, hogy ha úszni támadt kedvünk, akkor csak kisétáltunk a szomszéd gyerekekkel az utca végén csobogó Olt folyóra (ami egyébként Románia egyik legfontosabb folyója a maga 615 km-es hosszával – de ezt sem tudtam akkoriban), és fürödtünk egyet. Bármerre indultunk el otthonról, rövid idő alatt valamelyik erdőben találtuk magunkat, ahová leginkább gombászni jártunk.
Ennek a szenvedélyemnek egyébként azóta is hódolok, amikor nyaranta hazamegyek, mindig beiktatunk legalább egy családi gombászást a programba, ötvözve a kellemeset a hasznossal (és újabban: az izgalmassal), ilyenkor, ha szerencsénk van, az ebédnek valóval a kosarunkban szoktunk hazatérni. „Legyetek ügyesek, mert azt esztek, amit hoztok” – szokta mondani anyukám.
Visszatérve a gombászás izgalmára: az utóbbi időben ezt leginkább a medvék határozzák meg, erdőjárás közben mostanában én sokkal inkább a macikat lesem, mint a gombákat, nem alaptalanul: Romániában több mint hétezer medve él ma a vadonban, és csak Kovászna megyében közel kétszáz medvetámadást regisztráltak idén. A székely ember tudja, hogy a medve nem játék, a turisták viszont kevésbé, ezért Erdély szerte számos turistaútvonalat lezártak a medvetámadások megelőzése miatt. Ettől függetlenül, a kirándulásokról nem érdemes lemondani, mert vadregényes helyeken járhatunk, csodás tájakat fedezhetünk fel.
Mesés hegyek, völgyek
Erdély egyik legnépszerűbb kirándulóhelye Torockó, és a varázslatos falu fölé magasodó Székelykő. Egészen különleges élményben lehet része annak, aki ellátogat ide: ugyanazon a reggelen kétszer láthat napfelkeltét. Miután a nap felkel, pár perc múlva visszabújik a Székelykő sziklái mögé, hogy nemsokára ismét előbukkanjon, és egy második napfelkeltével örvendeztessen meg.
A Hagymás-hegység is számos gyönyörű kirándulóhelyet tartogat, legismertebb pontja a tektonikus eredetű szurdokvölgy, a Békás-szoros, egy másik pedig az Egyes-kő nevű sziklatömb. Nem véletlen, ha ez deja vu érzést kelt a magyarországi látogatókban, hiszen Kós Károly az Egyes-kőről mintázta a Budapesti Állatkert 1912-re elkészült Nagy-Szikláját.
A Nagykő-havasok és egyben Románia egyik leglátogatottabb helye a Hétlétrák, ez lényegében egy szurdok, melyet egy patak vájt a mészkősziklába, hét vízesést alkotva. A hét felszerelt létrának köszönhetően a szurdok teljes hosszában bejárható, óriási élményt nyújtva a túrázónak.
Innen nem messze, a Déli-Kárpátok legkeletibb részén pedig a Királykő-hegységet hódíthatjuk meg, amelynek kanyonjaiban sziklamászó helyeket alakítottak ki az extrém sportok rajongóinak. A sziklaszoros számos film forgatási helyszínéül szolgált, itt vették fel például 2002-ben a Hideghegy két jelenetét is, többek közt amelyben meglövik Jude Law-t, pontosabban az általa alakított Inmant.
A szebbnél szebb hegyek, havasok, völgyek felsorolását hosszasan folytathatnánk, de meg kell említenünk Erdély tavait is. Nincs belőlük sok, de ami van, az mind különleges valamiért.
Különleges, a világon egyedülálló tavak
A már említett Békás-szorostól nem messze található az 1837-ben völgyelzáródással keletkezett Gyilkos-tó, amelyből a mai napig kiállnak az egykori völgy fenyőfáinak törzsei. Ezzel a tó nemcsak Románia, hanem a világ legjelentősebb természeti ritkaságainak sorába is beírta magát.
Legalább ennyire speciális a Csomád-hegység vulkáni kráterében keletkezett Szent Anna-tó, Közép-Kelet-Európa egyetlen vulkanikus krátertava. 2018 óta tilos fürödni benne, kivételt csak a környék barnamedvéi képeznek. Akad belőlük szép számmal errefelé, s a turisták legnagyobb örömére a tó szomszédságában medvelesre is be lehet fizetni: naplemente előtt két órával detektívtükrös ablak mögül, légkondicionált helyiségből figyelhetjük meg a Kárpátok ragadozóit.
Gimis korunkban mi ezt még – nem kicsit felelőtlenül – a tóból tettük. Egy ottalvós osztálykirándulás alkalmával hatan úgy gondoltuk, hogy vagányak leszünk, és éjfélkor lesétálunk a sátortáborból úszni egyet a tóban. Vidáman tettük meg a lejtőn lefelé a kb. 20 perces sétát, tábortüzet raktunk, aztán önfeledten kezdünk lubickolni a Szent Anna-tó vízében, a csillagos ég alatt. Az eufória egészen addig tartott, míg észre nem vettük, hogy egy anyamedve két bocsával szorgalmasan turkál a tűz mellett hagyott cuccaink között. Nem tudom, mennyi ideig vacoghattunk a hidegtől és félelemtől a vízben, arra várva, hogy a medvék távozzanak, de arra emlékszem, hogy teljesen átfagytunk, majd utána futva tettük meg a meredeken fölfelé tartó utat a sátorig, és közben torkunk szakadtából énekeltük Halász Judit Micimackóját. (Köztudott, hogy a medvék elriasztásának egyik leghatékonyabb módja a hangoskodás.)
Ha természetes tóban szeretnénk fürdeni az erdélyi látogatásunk alkalmával, akkor érdemes a szovátai Medve-tó felé venni az irányt. Alakja kiterített medvebőrre hasonlít, innen kapta a nevét. Ez a világ legnagyobb heliotermikus tava, vize a nap melegének hatására melegszik fel, nem a termálforrások miatt. A helioterm jelenség következtében két méter mélységig akár 35 C-ra is felmelegedhet, de a legforróbb rétegében 80 C-ot is mértek régebben. Garantált a fürdőkád hőmérséklet és -élmény, annál is inkább, hogy a magas sótartalom miatt (a felszínen 100 g/l mélyebben 220-300 g/l) úszni nem nagyon lehet benne, inkább csak lebegni.
Ha már Szovátán vagyunk és kedveljük a sós élményeket, érdemes ellátogatni a közelben lévő parajdi gigantikus sóbányához. A parajdi só az egykor itt található óceán kiszáradásakor keletkezett, a sóréteg vastagsága csaknem 3 km! A sóhegy gyomrába egy hosszú alagúton juthatunk be, a bányába érve pedig gyógyulni és kikapcsolódni egyaránt lehetséges: van itt játszótér, kalandpark, sőt, kápolna is, a légúti megbetegedésben szenvedők pedig különféle kezeléseket kaphatnak.
Legendás várak, kastélyok
Noha a várak nem képezik a természet szerves részét, a tájat kétségtelenül formálják, alakítják, ezért muszáj megemlítenünk a leglátványosabb, legnevesebb erődítményeket, kastélyokat.
Ezek közül az egyik legszebb a vajdahunyadi vár, amelyet Mikszáth Kálmán „a várak királyá”-nak nevezett. Az épületnek helyet adó birtokot Luxemburgi Zsigmond ajándékozta a Hunyadiaknak, az ezen álló szerényebb építményt Hunyadi János a 15. században alakíttatta lovagvárrá, itt élt kormányzósága alatt feleségével, Szilágyi Erzsébettel együtt. Ezen a helyen ismét elfoghat a deja vu érzése, mert ennek a várnak a mása is megtalálható Budapesten a Városligetben.
Déva várának a legendája ma talán híresebb, mint a Déva város fölé emelkedő hegyen, egy 250 m magas sziklán épült hajdani erődítmény. Az Erdélyben mindenki által ismert népballada szerint 12 kőműves fel akarta építeni magas Déva várát, de a falak nem álltak meg: „Amit raktak délig, leomlott estére, /Amit estig raktak, leomlott reggelre.” Kőműves Kelemen ezért elégetett felesége hamvaival erősítette meg az építőanyagot. A várat évek óta renoválják (úgy látszik, mégsem végzett jó munkát a feleség), de egyes részei látogathatóak, a pazar kilátásért pedig mindenképpen megéri felmenni az építményhez.
És végül nem hagyhatjuk ki a felsorolásból Románia talán leghíresebb épületét, a törcsvári „Drakula” kastélyt sem. Brassótól 30 km-re, gyönyörű környezetben, a hegyek lábánál, egy száz méter magas dombon áll, és az égvilágon semmi köze nincs a vámpírokhoz. A popkultúra Drakula gróf lakhelyeként tartja számon, bár sem a könyvbeli Drakula, sem a vele azonosított Vlad Țepeș nem köthető ehhez a helyhez, utóbbi állítólag mindössze pár napot töltött itt. A vár I. Lajos magyar király engedélyével, 1377-ben épült a mellette elhaladó, fontos kereskedelmi út ellenőrzésére. A kastély ma múzeumként működik, nyáron általában nagy a tömeg, miután sok külföldi turista csak a Drakula kultusz miatt látogat el „Transzilvániába”.
Erdélyi gasztronómia: vinete, zakuszka, pálinka…
Ha kellőképpen kifáradtunk a sok kirándulásban, akkor jöhetnek a finomabbnál finomabb erdélyi fogások. Lássuk, mit érdemes mindenképpen megkóstolni, ha Erdélyben járunk!
Az erdélyi nyári reggelik alfája és ómegája a padlizsánkrém, amit itt senki nem így nevez, hanem a padlizsán román neve után vinete vagy vinetta ennek az egyszerű, ámde nagyszerű kenőnek a neve. Aki egyszer már evett ilyet, az szinte biztos, hogy ki szeretné próbálni a receptet, ekkor viszont jön a csalódás: az otthon elkészített változatnak semmi köze nem lesz az erdélyihez. A vinetének ugyanis van egy titkos összetevője, mégpedig a füst, amit belvárosi társasházban igen nehéz reprodukálni, hacsak nem gyújtjuk fel a konyhát. De a viccet félretéve: a célnak egy, a balkonon üzembe helyezhető mini grill is tökéletes megfelel. Az itt élők körében a legnépszerűbb egyébként a majonézes vinete.
Az erdélyi gasztronómia másik sztárja a zakuszka, ennek egész évben bérelt helye van az asztalokon. Ez nem más, mint egy zöldségekből főzött krém, aminél tökéletesebben talán egyetlen étel sem tudja megőrizni a nyár ízeit télire. Eredetileg örmény vagy grúz „találmány”, amely később moldovai közvetítéssel került Erdélybe, s vált a reggelik és vacsorák elengedhetetlen csemegéjévé. Alapja a hagyma, a pritaminpaprika és a paradicsom (vagy a házi paradicsomlé), ezt lehet variálni mindenféle más zöldségekkel, például padlizsánnal, sárgarépával, erdei gombával, babbal. Elkészítése nagyon időigényes (legalább 1-2 nap), de megéri a fáradságot!
A reggelik elengedhetetlen eleme az orda is, ez egy édeskés ízű, nagyon finom friss sajt. Igazi erdélyi specialitás, sehol másutt nem készítik. Frissen (a vásárlás napján) az igazi, ha nem sikerül az egészet elfogyasztani, akkor megy a palacsintába. A népszerű ordás palacsinta leginkább a mi túrós palacsintánkhoz hasonlít, az ordás krémet vaníliás cukorral, citromhéjjal és nagy adag apróra vágott friss kaporral ízesítik.
Erdélyben nincsen ebéd leves nélkül, ezek közül az egyik legkedveltebb a csorba. A korpaciberével vagy citrommal savanyított levesnek számos változata van: húsos, húsgombócos, zöldséges, sőt, pacalos is, jellegzetes ízét a friss lestyán adja.
Románia szerte alapételnek számít a puliszka, azaz a kukoricalisztből főzött egyszerű és olcsó polenta. Ezt számos változatban fogyasztják: tejjel, juhtúróval, köretként – tokányok, pörköltek mellé –, vagy éppen pirítva.
Erdélyben nem nagyon esznek halat, ha mégis, akkor általában frissen fogott pisztráng kerül az asztalra. És itt újra visszaköszön a kukoricadara: az erdélyi pisztráng különlegessége, hogy puliszkalisztbe forgatják, és úgy sütik meg kevés olajban. Az eredmény pedig egy extrán ropogós bőrű, ízletes hal lesz. Muzsdéjjal, azaz tömény fokhagymamártással fogyasztják.
Míg mifelénk az emberek fejében a gomba általában egyenlő a boltban kapható termesztett csiperkével, addig Erdélyben sokkal szélesebb a paletta. Arrafelé az emberek igen jól ismerik a gombákat és azok legkülönfélébb elkészítési módját. Az én személyes kedvencem a keserűgomba szalonnazsíron sütve (ami régen az erdélyi havasok pásztorétele volt), de legalább ennyire imádom a rókagomba-paprikást, a vegyes gombatokányt, az őzlábgombát prézliben kisütve, a majonézes szegfűgombát és a vargányát is, amit Erdélyben – nem meglepő módon – medvegombának hívnak.
Ha desszert, akkor kürtőskalács, és ezt nem is kell sokat ragozni: ez a parázs fölött forgatott, édes kelt tésztából készített, sajátos formájú sütemény, a karamellizálódott ropogós bevonattal annyira finom, hogy már egyre több országban próbálják reprodukálni – nem sok sikerrel.
És végül, de nem utolsó sorban, meg kell emlékeznünk az erdélyi pálinkáról is. A gyümölcspárlatok erőssége 37 és 60(!) fok közt váltakozhat, legkedveltebbek a 48-50 fokos italok. A pálinka a székelyek szent grálja, ami (szerintük legalábbis) mindenre jó: evés előtt étvágygerjesztőnek, evés után emésztés elősegítőnek, hideg ellen remek „folyékony nagykabát”, és persze tökéletes fertőtlenítőszer is, külsőleg és belsőleg egyaránt. (A covid alatt sokan házi pálinkát használtak a boltban és patikákban kapható fertőtlenítő készítmények, egészségügyi szeszek helyett.) Nem csoda, hogy azt tartják, a székely ember mindenből tud pálinkát főzni – a vicc szerint még csirkéből is.
A vendégszerető erdélyiek
Az erdélyi vendégszeretet messze földön híres, érdemes róla személyesen meggyőződni. Az erdélyi ételek sem lennének annyira finomak, ha a készítőjük nem szeretettel sütne-főzne, a tálalásról, kínálásról nem is beszélve. A házigazda szívét-lelkét kiteszi, ha vendég jön a házhoz, és az idegeneknek fura lehet, amikor ötödször mondja, hogy „vegyél még, nem ettél semmit” (miközben már tökéletesen jól lakott).
Ez a legnagyobb szegénységben, a diktatúra idején is éppen így volt. Semmit nem lehetett kapni, de a kertből, ismerősök révén „pult alól”, és ha kellett a szomszédtól mindent beszereztek a szüleink, nagyszüleink, hogy „tisztességesen” tudják fogadni a vendégeket. Emlékszem, a „terülj-terülj asztalkámat” látva a hozzánk látogató egyik külföldi ismerős egyszer gúnyos mosollyal meg is jegyezte: „Ó, hát mindenetek megvan, miért nyavalyogtok?”
A szívélyes fogadtatás tehát kódolva van az erdélyiek génjeibe, nem véletlen, hogy egyre több turista érkezik, és Károly herceg is gyakran és örömmel látogatja erdélyi birtokait, még akkor is, ha zalánpataki háza nem éppen a Buckingham-palota kényelmét nyújtja.
Miután évekig Svájcban éltem, most már értem, hogy Erdély miért a Kárpátok svájca. Nagymamám sajnos nem tudhatta, hogy szülőföldjén még jobb is, mint Svájcban, mert itt az emberek kedvesek és emberségesek. „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – mondta Tamási Áron, és itt valóban bárki otthon érezheti magát.
