Barion Pixel Utazós appok a nyárra – ha a vakációdat nem akarod a véletlenre bízni – Coloré

Utazós appok a nyárra – ha a vakációdat nem akarod a véletlenre bízni

2021. 06. 09.

A Waze és a telefonunk térkép funkciója mellett azért akad még jó néhány app, amiket használva sokkal egyszerűbb és élménydúsabb lesz az utazások tervezése és kivitelezése.

Hihetetlen, de 20 évvel ezelőtt még térképpel közlekedtek az emberek, és elképzelhetetlen volt, hogy gépek olvassák fel nekünk, merre kell menni.

Utazas App
Forrás: unsplash.com

Aztán ezek a hangos térképek, a GPS-ek is elavulttá kezdtek válni úgy 10 évvel ezelőtt, amikor megjelentek az első navigációs appok. A technika rohamtempóban fejlődik, és mára számtalan autós applikáció áll rendelkezésünkre, hogy utazást tervezzünk, megtaláljuk a benzinkutat, a helyi látványosságokat, figyeljük a forgalom változásait percre pontosan. Az autós appok mellett megjelentek a repülővel közlekedők segítségei is: jegyfoglaló vagy épp járat nyomkövető programok. A felsorolás azonban itt nem ér véget, nagyon különleges programok tölthetők le a Play Áruházból vagy az AppStore-ból.

Flush: Crowdsourced Toilets. Kezdetnek mindjárt egy elég vicces, de annál hatékonyabb app. Magyarország eléggé híján van a nyilvános illemhelyeknek, de helyismeret nélkül külföldön sem mindig könnyű találni. Pedig a szükség nagy úr, akinek kellett valaha úgy igazán kimennie, az tudja, milyen szörnyű érzés tud lenni. Az app megmutatja, hogy a közelben hol vannak nyilvános mosdók, de még azokat a közintézményeket is listázza, ahova ingyen be lehet menni használni a toalettet. Látod a helyet, a távolságot, és azt is, hogy akadálymentesített-e a hely.

Különleges alkalmazás a Relive app. Ezzel anélkül tudsz videókat és fényképeket készíteni az utazásodról, túráról vagy kirándulásról, hogy folyton kattintgatnod kéne, ami elveszi a valós élményt, azt, hogy ott legyél a pillanatban. Az appal végig rögzítheted az utadat, ahol csak szeretnél, fényképet tudsz készíteni, majd mikor elérted a kívánt célt, leállítod a programot. Az alkalmazás 3D-s felvételt készít, képeket rögzít, majd GPS segítségével rárajzolja a térképre, hogy merre mentetek, és hány kilométert tettetek meg, mennyi idő alatt.

Magyar fejlesztés a Közkutak app. Magyarország köz-, és ivóvízkútjait, ivócsapként használható tűzcsapjait és a Refill projektben résztvevő vendéglátóipari egységek listáját tartalmazza. Nagyszerű szolgálatot tehet ez azoknak, akik túráznak a nyári melegben, vagy épp az autójuknak ment el az összes hűtővize. A kutakat térképes nézetben látod, a jele alapján pedig az is egyértelmű, hogy tűzcsapról vagy egy közkútról van szó. Használható mobil appként és asztali gépen is, ha előre képbe akarod hozni magad.

Az App in the Air a repülés szerelmeseinek készült. Saját animációk, kis videók készítésére alkalmas, kérhetsz az appon repülési figyelmeztetéseket, nyilvántarthatod az egyes légitársaságoknál szerzett hűségpontokat, figyelheted a járatokat, és ez csak a jéghegy csúcsa.