Végre megtörtént! Courteney Cox is megkapta, amit a Jóbarátok többi szereplője

Még nehéz elhinni, de közel 30 év után az Akadémia Courteney Cox színészi játékát is jelölte az Emmy-díjra.

Az biztos, hogy egy színésznő sem várt annyit egy jelölésre, mint a 90-es évek legnépszerűbb sorozatának Monicája, akinek karaktere milliók szívét dobogtatta meg. Courteney Cox több interjúban is elmondta, hogy Monica megformálása nem volt kis feladat, ugyanakkor pontosan emiatt érzi úgy, hogy az elmúlt évtizedekben eggyé vált vele.

Courteney Cox , Matthew Perry , Lisa Kudrow , Jennifer Aniston , Matt Leblanc And David Schwimmer In Friends Tv (1994).
Forrás: northfoto.com

Sajnos azonban valamilyen oknál fogva kollégáival ellentétben ezt sosem részesítette szakmai elismerésben az Akadémia, holott a széria összesen 62 Emmy-jelölést kapott. Ebből Jennifer Aniston kétszer volt jelölve, majd 2002-ben meg is nyerte a díjat. Kudrow hat Emmy-jelöléssel büszkélkedhet, amit 1998-ben haza is vitt. A fiúk közül Matt LeBlanc háromszor örülhetett a szobrocskának, míg David és Matthew egy-egy díjjal térhetett haza. Nem csoda, hogy a színésznő kirekesztettnek és kevesebbnek érezte magát, hiszen az ő karaktere ugyanolyan fontos és meghatározó volt, mint a másik öt.

Courteney az évek alatt ugyan kapott egy Golden Globe-jelölést, de a hiányérzete semmit sem változtatott. Most azonban a Jóbarátok különkiadása – amelynek nemcsak szereplője, hanem az egyik vezető-producere is volt a show alkotói, Marta Kauffman és David Crane mellett – elhozta számára a várva-várt pillanatot.

A hírnek nemcsak ő, hanem kollégái is nagyon örülnek, így szinte biztos, hogy az idei Emmy-gálán mindenki egy emberként fog neki szurkolni.

Forrás: variety.com

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!

NEKED AJÁNLJUK

Jason Derulo máris szakított – Ez lehetett oka