Barion Pixel Skrapits Erik: én vagyok a Brandnyúl – Coloré

Skrapits Erik: én vagyok a Brandnyúl

2024. 01. 11.

Akinek kicsi gyermeke van, az szinte biztos, hogy összefut klasszikusnak mondható gyermekdalok mellett az újabbakkal is, mint például a Brandnyúl.

Ha ismerős is Brandnyúl karaktere és dalai, azt nem tudják, hogy ki bújik meg a nyuszijelmezben.

No Thanx, inkább gyerekdalok

Ki emlékszik még a No Thanx nevezetű együttesre? A magyar fiatalokból álló rockbanda énekes Skrapits Erik volt. A rajongók imádták őket, de Erik kivált a csapatból.

Brandnyul

Az énekes tűnt el, de a No Thanx is. Azóta kiderült, hogy az egykori frontember a nyugati határhoz közel találta meg új otthonát és a szomszédos Ausztriában postásként dolgozik. Az énekléssel azonban nem hagyott fel, de a rock helyett egészen más stílust képvisel most.

Brandnyúllá szelídült a rock

Talán már sejthető, hogy a Brandnyúl jelmezébe Skrapits Erik bújik, akiért gyerekek milliói rajonganak. Szó szerint, ugyanis némelyik dalát 7 milliónál is többen megtekintettek a YouTube-on.

Az énekes elmondta, hogy sokáig szóló karrierjére koncentrált, de az együttessel sokkal nagyobb sikereket ért el. Sőt, egy olyan álmot is dédelgetett, hogy majd a gyermekei is meglátogatják a fellépésein. A No Thanx koncertekre már biztosan nem, de a Brandnyúléra igen. A nyuszi figurája is úgy került képbe, mert az énekes kislányainak kedvenc állatáról van szó.

A két kislányt nevelő édesapát tehát gyermekei inspirálják és egyben a legjobb szűréként is működnek. Ha a Skrapits gyermekeinek tetszik az új dal, akkor valószínű más csemeték esetében is jól fog működni. A fellépéseire is gyakran elkísérik a lányai, így többet lehetnek együtt. Ám ilyenkor nem apának, hanem Brandnyúlnak szólítják.