Barion Pixel Rövid kapcsolat után vállal gyereket Neymar és influenszer párja – Coloré

Rövid kapcsolat után vállal gyereket Neymar és influenszer párja

2023. 04. 19.

Neymar, a PSG játékosa és párja bejelentették, hogy első közös gyermeküket várják.

A Paris Saint-Germain játékosa, Neymar da Silvia Santos Júnior ismételten apai örömök elé néz. A kalandnak Bruna Biancardival vág neki, aki influenszerként tevékenykedik. Ekképp a hírt is Instagramon jelentették be, amihez profi fotókat is mellékeltek.

A kismama így írt születendő gyermekükről:

Álmodtunk az életedről, terveztük az érkezésedet, és a tudat, hogy itt vagy velünk, teljessé teszi a szerelmünket, a napjainkat pedig sokkal boldogabbá.

Leírta továbbá, hogy kik várják a születendő gyermeket, így megemlítve Neymar korábbi kapcsolatából származó kisfiát is, majd Jeremiás próféta egy sorával zárta gondolatait.

A páros szerelme 2022 januárjában lobbant lángra, de alig fél év után szünetet tartottak, majd a focista februári születésnapján újra egymásra találtak, így a találgatások szerint gyermekük is ekkortájt foganhatott.

Azt még nem lehet tudni, hogy milyen nemű lesz a legkisebb Neymar, de az tudható, hogy a focista már a tavalyi szakítás előtt eljegyezte kedvesét, így akár még gyermekük születése előtt összeházasodhatnak!

Forrás: Marca
Nyitókép forrása: Getty Images