Barion Pixel Még mi sem hisszük el, de megérkezett a Szex és New York 7. évadának első teasere! – Coloré

Még mi sem hisszük el, de megérkezett a Szex és New York 7. évadának első teasere!

2021. 09. 20.

Az biztos, hogy az év egyik legnagyobb híre volt, hogy folytatódik a világ egyik legsikeresebb és legikonikusabb sorozata, a Szex és New York…

Kezdetben ugyan sokan szkeptikusak voltak, hogy a két mozifilm után, mégis hogyan lehetne érdekessé tenni Carrie és Big történetét, ám a készítők és az egykori szereplők láttak benne fantáziát.

Les Premieres Photos De Sex And The City, Sans K.cattrall Pour Hbo Max ***exclusive***
Forrás: Northfoto

Ennek megvalósítása pedig testet is öltött az első kis teaser videóban, amelyből – ha nem is sok mindenre – néhány dologra már bátran következtethetünk. Többek között, arra hogy Carrie és Big a pletykákkal ellentétben nem vált el, sőt boldogan élnek kettesben, illetve Samantha eltűnését leszámítva Miranda, Carrie és Charlotte még mindig igaz barátnők. Arra, hogy a férfifaló karaktert, hogyan írták ki, valószínű csak a szériát nézve adnak választ a készítők, de az legalább vigaszt nyújthat számunkra, hogy a világ egyik leghíresebb párjának kapcsolata sziklaszilárd maradt, akárcsak a megmaradt három barátnő közti szeretet.

Az eredetileg 6 évadot megélt produkciót 1998. június 6-án kezdték vetíteni az HBO csatornáján, amely pillanatok alatt nagy kedvence lett a nézőknek. Az utolsó rész 2004. február 22-én került adásba, majd négy évvel később kijött a sorozat első filmváltozata, végül 2010-ben a második.

Azóta eltelt 11 év, a sorozat népszerűsége azóta is az egekben, így nem csoda, hogy egy újabb projekt ötlete pattant ki a producerek fejéből. A harmadik filmet kizárták a lehetőségek közül, mivel úgy érzeték az 50-es éveikben járó barátnők sztorijának több időt kell hagyniuk a kibontakozásra. Ezzel pedig hivatalos lett a 7. évad, amely a „Just like that” címet kapta…

Forrás: hollywoodreporter.com