Barion Pixel Kate Beckinsale két év után újra lányával mutatkozott – Coloré

Kate Beckinsale két év után újra lányával mutatkozott

2021. 07. 25.

A gyönyörű színésznővel madarat lehet fogatni.

Kétség sem fér hozzá, hogy az elmúlt másfél év az egész világot megviselte. Sokan elvesztették szeretteiket, barátaikat, vagy kellett távol maradniuk azoktól, akik fontosak számukra. Így járt a szépséges sztár, Kate Beckinsale is, aki két évig nem látta egyetlen kislányát, Lily-t.

''underworld Awakening'' Madrid Photocall
Forrás: northfoto.com

Bár az elmúlt hónapokban az oltásoknak hála már meg tudták volna látogatni egymást, a színésznőnek Kanadába kellett költöznie új filmje miatt, így újabb hosszú hónapokat kellett várniuk a találkozásra. Egy interjúban meg is kérdezték erről a helyzetről, amit a következőképp válaszolt meg:

„Amikor két évig nem látod a gyereked, az a világ legabszurdabb dolga a világon.”

Pénteken azonban végre-valahára New York egyik repülőterén egymás nyakába borulhattak. A megható pillanat után ebédelni mentek és több boltba és betértek egy kis vásárlásra. A 23 éves fiatal lány – bár örökölte Kate szépségét – édesanyjával és édesapjával ellentétben nem a színészetet választotta hivatásául. Jelenleg tanul, szabadidejében pedig a barátaival van és kiállításokra jár.

Anya és lánya között ugyan jó a kapcsolat, Lily sokáig szégyellte édesanyja mozgalmas és botrányokkal teli szerelmi életét. Kate olyan férfiakkal folytatott viszonyt, mint Pete Davidson, Goody Grace és Machine Gun Kelly.

Forrás: justjared.com