Barion Pixel Ismét volán mögött Erzsébet királynő – Coloré

Ismét volán mögött Erzsébet királynő

2021. 11. 01.

Erzsébet királynő napszemüvegben és bekötött fejjel ült be autójába, így élvezte a napos őszi időt Windsorban.

Csaknem két hete, október 20-án este a királynő kórházba került, ám az nem derült ki, hogy milyen oknál fogva tartották bent. Másnap elhagyhatta az intézményt, de csak találgatni lehetett, hogy miért kellett befeküdnie az angliai uralkodónak.

Ma először jelent meg nyilvánosan az eset óta, ráadásul úgy, hogy ő maga vezette az autóját, így mindenki megnyugodhat állapotát illetően.

Orvosai tanácsára két hétre felfüggesztette hivatalának ellátását és csak a pihenésre és a kikapcsolódásra koncentrál, így hódolhat egyik szenvedélyének, a vezetésnek. Akárcsak ő, idén elhunyt férje, Fülöp herceg is örömmel töltötte ezzel az idejét.

Pihenése alatt Erzsébet királynő nem vesz részt a mai napon kezdődő klímatalálkozón, amit Glasgowban tartanak meg.

Nyitókép forrása: Northfoto