Barion Pixel Ashley Graham háromszoros anyuka lett – Coloré

Ashley Graham háromszoros anyuka lett

2022. 01. 08.

A szépséges 34 éves modell és a 35 éves Justin Ervin immáron három gyermek büszke szülei, ugyanis pénteken megszületett második és harmadik kisbabájuk is.

Ashley Graham úszik a boldogságban, hiszen igazi férfiuralom lett a családjában. Elsőszülött fia, Isaac Menelik Giovanni mellé – aki nemrég múlt két esztendős – szintén két fiú érkezett.

Variety's Power Of Women New York
Forrás: Northfoto

A picik nevét még nem tudni, azt azonban elárulták, hogy az első gyermekéhez hasonlóan most is otthon hozta világra fiait, természetesen orvosi felügyelet mellett. Szerencsére minden a legjobban alakult, komplikációk nélkül, a két kisfiú pedig nemcsak egészséges, hanem gyönyörű is.

Graham még júliusban jelentette be második terhességét, mégpedig egy rövid videóval, amelyben megmutatta mekkora öröm volt mindkettőjük számára, hogy nem egy, hanem máris két lélekkel bővül a háromtagú családjuk.

A filmes egyébként nagyon büszke plus-size modell kedvesére, aki amellett, hogy remekül viselte a terhesség utolsó heteit is, minden anyát azzal buzdított a posztjaival, hogy sem a striáikat, sem pedig a testük változásait ne akarják takargatni. A modell szerint, ugyanis a babavárás természetes velejárója, hogy a bőrünk és az alakunk is egy folyamaton megy keresztül.

Ashley 2010-ben ment férjhez Justin Ervinhez, akivel 12 év után is csodás a kapcsolata.

Forrás: dailymail.com