A munkahelyi düh egy olyan frusztráció, amit időről időre mindenki megtapasztal, és ami kezeletlenül leronthatja az érintett teljesítményét. Ezért meg kell tanulni kezelni, mutatjuk hogyan.
Időnként mindannyian haragosak leszünk, nyomás alatt pedig különösen érzékenyek vagyunk erre, így nem véletlenül lett mindennapos jelenség a munkahelyi düh. Csakhogy a negatív érzelmek feltörésével tovább nő rajtunk a nyomás, hiszen döntenünk kell: visszatartjuk, vagy reagálunk? És ha engedünk, akkor vajon ésszerűtlennek, alkalmatlannak vagy túlzottan érzelmesnek gondolnak minket kollégáink?
A formális szemrehányásokon túl a legcsekélyebb haragnyilvánításnak is számos következménye lehet. De akár kitör belőlünk, akár nem, az érzés következtében hirtelen nagyon energikusnak érezzük magunkat. Ezért ezt az energiát pedig akár a javunkra is fordíthatjuk. Bruce Tulgan, a Rainmaker Thinking vállalat alapítója, igazgatója és tanácsadója elárulja, hogyan.
A harag három összetevője
A munkahelyi düh alapvetően három dologból tevődik össze: a gondolat, hogy tévesen cselekedtünk; a fenyegetésre való felkészülés fiziológiai reakciója; és az „ellentámadás”, fizikai vagy más módon. Jobb esetben már az első komponensnél megakadályozhatjuk a harag fokozódását. Ha megállunk egy pillanatra, és megvizsgáljuk a másik személy nézőpontját, vagy ha felismerjük, hogy begyűrűztek a negatív gondolatok, az segíthet átirányítani a haragot, mielőtt az valóban elkezdődne.
De gyakran előfordul, hogy az agyunk előbb észleli a „fenyegetést”, még mielőtt az bennünk is tudatosulna. A munkahelyi düh ilyen esetben hirtelen kirohanást vagy önszabotáló viselkedést jelent. Utóbbi alatt azt értjük, hogy például az áldozat szerepébe helyezzük magunkat. A haraggal járó igazi feszültség azonban a második lépéssel, a fiziológiai válaszunkkal kezdődik. Ezen reakció szabályozásával hasznossá alakíthatjuk extra energiánkat, és elkerülhetjük a szükségtelen konfliktusokat.
A munkahelyi düh kezelése
Abban a pillanatban, amikor felismerjük a munkahelyi düh egyre erősödő nyomását, ne késlekedjünk, nyomban keressünk valami figyelemelterelő dolgot. Az azonnali cselekvés ugyanis eloszlatja a fizikai nyomást. A figyelemelterelés megakadályozza, hogy rágódjunk, általa viszont két lépés távolságra kerülhetünk a haragtól. Bármilyen elterelési módszert is választunk, az olyan legyen, ami ott és akkor elvégezhető, például egy séta az irodaépület körül, vagy ha nem tudunk kimenni, akkor mászkáljunk fel-le, körbe-körbe, vagy ugráljunk egy helyben. A lényeg, hogy csináljuk tudatosan, azaz monitorozzuk például azt, hogy mit látunk magunk körül, milyen illatokat érzünk, mit hallunk. Vagyis összpontosítsuk figyelmünket arra, amit a jelen pillanatban tapasztalunk.
A helyhez kötött vagy más relaxációs technikákat azonban ezúttal felejtsük el, mert azok visszafelé sülnek el, ha a dühkezelés a célunk. Hacsak nem vagyunk gyakorlott meditálók, akkor a mindfulness gyakorlatok ilyen esetben semmit sem érnek, hiszen a harag nagy energiájú érzelem, így fordítsuk inkább a javunkra. Az is jó figyelemelterelő módszer, ha a felgyülemlett energiánkat egy aktuális, rövid időt igénylő munkahelyi feladat megoldására összpontosítjuk. Fontos, hogy a lehető legegyszerűbb, legegyértelműbb elfoglaltságot válasszuk, mert a harag megterheli a bonyolult dolgok leküzdéséhez szükséges mentális erőforrásokat.
Persze ha a feladataink csak intenzívebbé teszi a munkahelyi dühöt, akkor keressünk egy olyan figyelemelterelő eszközt, ami nem okoz rágódást és nem nagyítja fel a meglévő problémát. Ám ne feledjük, hogy a közösségi oldalak görgetése általában nem sokat segít a vérnyomás csökkentésében.
Érdemes beszélni a haragról?
Ha a figyelemelterelés révén eltávolodtunk a dühünktől, általában még mindig meg kell hoznunk egy döntést: nevezetesen azt, hogy a helyzet vagy a probléma indokolja-e a szóbeli kommunikációt. Hiszen általában mindig egy adott személynek tulajdonítjuk haragunk okát (függetlenül attól, hogy valóban ő váltotta-e ki vagy sem). Ám mielőtt beszélnénk vele érdemes megfontolni, hogy valóban megfelelő és hasznos lenne-e egy beszélgetés, ami azt jelenti: éppen arra készülünk, hogy felfedjük valódi érzéseinket a helyzettel kapcsolatban; egyértelműen kifejezzük, hogy mire van szükségünk az érintettől a helyzet megoldásához, vagy más módon akadályozzuk meg annak megismétlődését.
Illetve mindenekelőtt érdemes feltérképezni a harag alatt megbúvó valódi érzéseinket: honnan jön? Vagy ami néha jobb kérdés: mit nyomunk el azáltal, hogy teret engedünk a dühnek? Ez lehet bántás, árulás, rosszallás, frusztráció, megaláztatás vagy szégyen. Érzelmeink dekódolása nemcsak a probléma világos közlésében, hanem a legjobb megoldás megtalálásában is segít. Szintén lényeges, hogy azonosítsuk, mire is van pontosan szükségünk az érintett személytől a helyzet megoldásához. Milyen konkrét intézkedéseket lehet vagy lehetett volna tenni? Milyen meghiúsult várakozás állt a harag hátterében? Az ilyen és efféle kérdésfelvetések során rájöhetünk, hogy az illető semmit sem tehetett volna másként, vagy hogy a viselkedésével kapcsolatos elvárásaink irreálisak. Ilyen esetben részünkről helyénvaló az építő jellegű bocsánatkérés.
Ha azonban úgy döntünk, hogy nem lenne haszna a kommunikációnak, a munkahelyi düh helyett összpontosítsunk arra, amin változtathatunk – a helyzetre adott saját reakciónkra. Fontos, hogy valamilyen módon cselekedjünk, mivel a ki nem fejezett vagy elfojtott harag egészségügyi problémákhoz és súlyosabb dühkitörésekhez vezethet a későbbiekben.
Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix
