Barion Pixel 3 csillagjegy, akik a legkönnyebben keverednek szerelmi háromszögbe – Coloré

3 csillagjegy, akik a legkönnyebben keverednek szerelmi háromszögbe

2023. 10. 07.

A sikeres randevúzás nem könnyű feladat 2023-ban, nemcsak az asztrológiai kompatibilitást kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy már vannak poliamor jelentkezők. De ebben vajon mennyi jelentősége van a csillagjegyünknek?

Szerelmi háromszög többféleképpen is kialakulhat. Ha valaki egyszerre több vasat tart a tűzbe, tehát egyszerre több emberrel találkozik, az a rotáló randizás csapdájába eshet. Ilyenkor a három vagy akár több érintett előfordul, hogy jobban ismerik egymást, mint szeretnénk.

csillagjegy
Forrás: Unsplash

És ott vannak a poliamorok is, akik egyszerre több emberrel létesítenek szerelmi viszonyt, akár a másik tudtával, ilyenkor pisloghatunk, hogy miféle szerelmi háromszögbe futunk bele. Aki manapság randizásra adja a fejét, az készüljön fel mindenre, de ez a három csillagjegy különösen.

Ikrek

A csillagjegy hajlamos átvenni az irányítást a romantikus ügyeikben. Előfordulhat, hogy egyszerre több kapcsolatban is részt vesznek. A szerelemben igyekeznek nem túl komolyan venni magukat, és mivel imádnak beszélgetéseket folytatni, könnyedén belemennek újabb és újabb flörtbe vagy randiba. Előfordulhat, hogy kínos vagy kellemetlen helyzetbe kerülnek az Ikrek túl nyitott személyiségük miatt.

Mérleg

Mindig mérlegelik a dolgokat a fejükben, próbálnak a legjobban járni. Emiatt hajlamosak nagyon határozatlannak is lenni, ami oda vezethet, hogy még akkor is magával rántják az embereket, ha nem akarják. A Mérlegeket is a Vénusz, a szerelem bolygója uralja, ezért szeretnek szerelmessé válni. Imponál nekik, ha egynél több ember akarja megnyerni őket és a szeretetüket. Dönteni pedig alig tudnak, így marad a többes felállás.

csillagegyek
Forrás: Shutterstock / Puzzlepix

Vízöntő

A légies csillagjegy több okból is egy szerelmi háromszög közepén találhatja magát. Egyrészt az érzelmileg elérhetetlen embert testesítik meg, jobban bírják a kötöttség nélküli dolgokat, így akár belemennek, hogy szeretők legyenek. A Vízöntő szereti a nem szokványos játszótársakat, ami azt jelenti, hogy kissé pánszexuálisak és nyitottak a poliamoria iránt is. Ha találnak olyat, aki kielégíti a furcsaság utáni vágyukat, akkor jól működnek monogámként is.

Borítókép forrása: Unsplash