Magyar legek a nyári olimpiák történetében

A tavalyról idénre halasztott olimpián ismét rengeteg magyar sportoló vesz majd részt, az öttusától kezdve az úszáson át a vívásig. Ez persze nem meglepő, hiszen a nemzetközi sportélet legnagyobb eseményén évtizedek óta rendszeres szereplők vagyunk.

Június 23-a az olimpiai világnap, mivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 1894-ben ezen a napon alakult meg a francia Pierre de Coubertin bárónak köszönhetően. Ekkor éledt újjá az ókori görög olümpiák hagyománya és a világnap az eseményen kívül a tömegsportok fontosságát is hangsúlyozza. A Magyar Olimpiai Bizottság a NOB után néhány évvel jött létre, így nem csoda, Magyarország már a legelső, 1896-ban rendezett újkori olimpián ott volt, hogy aztán majdnem minden eseményen részt vegyen sportolóival. Az azóta eltelt idő alatt 177 aranyérmet, 149 ezüstöt és 173 bronzot szerzett a különböző sportágakban.

budapest, olimpia
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

A “legek”

A legsikeresebbek vívásban, úszásban, kajak-kenuban és birkózásban vagyunk, ha a téli olimpiai játékokat nézzük, akkor pedig meg kell, hogy említsük a rövidpályás gyorskorcsolyát és a műkorcsolyát.

A legelső olimpiai aranyérmesünk Hajós Alfréd volt, akinek nevét ma uszoda viseli. Rögtön az első, Athénban rendezett olimpián győzedelmeskedett, méghozzá 100 méteres gyorsúszásban, aztán pedig 1200 méteren is a Pireuszi-öbölben. Női sportolóink közül az eredetileg zongoraművésznek készülő, de végül a tőrvívásban jeleskedő Elek Ilonának sikerült elsőként aranyat szereznie 1936-ban Berlinben.

A legsikeresebb sportolónk Gerevich Aladár, aki 1932-től 1960-ig hat olimpián vett részt vívóként. Italo Santelli olasz mestertől tanulta ki a vívás fortélyait, és mindegyik olimpiájáról aranyéremmel tért haza – összesen héttel. A többszörös aranyérmesek listáján ő a tizennyolcadik, egyben a legelőkelőbb helyet szerzett magyar. Ezt a listát egyébként Michael Phelps vezeti a maga 23 arany medáljával. Gerevich, vagy ahogy sokan hívták, Ali bácsi volt sportolóink közül a legidősebb aranyérmes is, hiszen 50 éves korában is győzedelmeskedett.

Rajta kívül csupán Gádorfalvi Áron vitorlázó és Mohamed Aida vívó járt meg magyar színekben hat olimpiát, Aidának pedig az idei lesz a hetedik.

A legfiatalabb győztes Egerszegi Krisztina volt, aki 1988-ban, tizennégy éves korában ríkatta meg a fél országot, miután Szöulban 200 méter háton szerzett aranyérmet. Ezután még négyet nyert el, hasonlóan Keleti Ágnes tornászhoz, így mindketten öt-öt medállal büszkélkedhetnek. Keleti idén januárban töltötte be a századik életévét, így ő a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka, aki egyébként 75 éves koráig dolgozott.

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!