Barion Pixel Hamarosan a kávé ízét is megváltoztathatja a klímaváltozás – Coloré

Hamarosan a kávé ízét is megváltoztathatja a klímaváltozás

2021. 11. 24.

„Milyen kék ma az ég, milyen jó háromfogásos ebédet enni, milyen jó bebújni otthon a takaró alá, amikor odakint zuhog az eső, milyen jó meginni egy különösen finom csésze kávét!” Benjamin Ferencz – Mindig csak az igazat című könyvéből idéztünk, mert úgy véljük, ezzel mindent elmondtunk a kávézás, és általában a kávé szerelmeseinek.

Csakhogy a klímaváltozás tönkreteheti ezt az idilli képet, és elképzelhető, hogy örökre búcsút kell vennünk a reggeli, de még a többi napszakban elfogyasztott kávénknak is.

Nemcsak drága, de rosszabb minőségű is lehet a kávé

Pedig egy kutatás már 2019-ben megpróbálta felhíni a világ figyelmét arra, hogy a kávéfajok hatvan százaléka eltűnhet a Földről a klímaváltozás miatt. Míg egy 2021-es, a Tufts Egyetem és a Montana State Egyetem közös tanulmánya rávilágított, hogy nemcsak ritka luxuscikk lesz a kávéból, de a minősége is jelentősen romolhat a globális felmelegedés következtében.

A kutatók megnevezték tanulmányukban azt a két környezeti hatást is, ami a kávéminőség romlását eredményezi. Mindenekelőtt a kávé aromája akkor a legfinomabb, ha magas helyen termesztik, mivel az ottani alacsonyabb hőmérséklettől lassabban érnek a kávébabok. Tehát a globális felmelegedés rontja a kávé ízvilágát.

Másodszor a túlzott napsütés ugyancsak veszélyezteti a kávéültetvényeket, ami viszont modern korunk egyre égetőbb problémája, melynek kialakulásáért ismételten a klímaváltozás felel. A jelenlegi kutatás szerint utóbbi még viszonylag könnyen orvosolható probléma, mivel a megfelelő lombkorona-takarás kialakítása árnyékot adhat az ültetvényeknek. Az áthelyezése ellenben lehetetlen küldetés.

Zárásképp a kutatók ismételten figyelmeztetnek, hogy amennyiben a jövőben sem szeretnénk nélkülözni a finom kávét, akkor fenntarthatóvá kell tennünk a kávékitermelést, vagyis hozzá kell igazítanunk a környezeti változásokhoz, mivel a jó minőségű kávé kifejezetten érzékeny ezekre.

Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix