Barion Pixel „Valójában az maradtam, aki voltam” – Ezek Rihanna legelképesztőbb kismama outfitjei – Coloré

„Valójában az maradtam, aki voltam” – Ezek Rihanna legelképesztőbb kismama outfitjei

2022. 05. 10.

Azt mondják, a gyermekáldás alapjaiban megváltoztatja a nőket, hiszen a várakozás hónapjai alatt átalakulnak a prioritásaik: a befelé fordulás, fészekrakás jellemző ilyenkor. A világ viszont attól kerek, hogy (szerencsére) vannak kivételek, így például a barbadosi énekesnő, Rihanna, aki a várandóssága eddigi hónapjai alatt újradefiniálta a kismama outfit jelentését.

„Eleinte valamiféle hirtelen beköszöntő, varázslatos változásra számítottam, de valójában az maradtam, aki mindig is voltam” – fogalmazta meg mondanivalóját a várandóssággal kapcsolatban Rihanna a Vogue újságírójának, Chioma Nnadinak a lap májusi számában. Rihanna immár hetedik alkalommal szerepelt a divatlap amerikai kiadásának címlapján (a képeket egyébként Annie Leibovitz készítette róla), ami nem is csoda, hiszen a várandóssága alatt többször is kiverte a biztosítékot a konzervatív kismamáknál, kihívó öltözködése miatt.

Rihanna és párja, ASAP Rocky január végén jelentették be az énekesnő várandósságát, aki azóta valóban nem csinál titkot egyre gömbölyödő pocakjából. „Ha lehet, most még több mindenre igen mondok, mint korábban, mert tudom, hogy a másik oldalon (amikor megszületik a pici) teljesen más lesz” – tette még hozzá a már idézett anyagban. Az énekesnő notóriusan meghökkentő szettekben érkezik a különböző eseményekre, legyen szó például a Milánói Divathétről, vagy a Diesel 2022-23 őszi-téli kollekciójának bemutatójáról, mi pedig nem voltunk restek és csokorba gyűjtöttük szédületes szettjeit. 

A nagy bejelentés

Rihanna nem aprózta el a bejelentést, hiszen január 31-én egy, a saját Instagram oldalán közzétett fotóval tudatta a világgal, hogy anya lesz. Pocakját még a téli hidegben sem takargatta, hiszen a fotón mindössze egy farmert és egy pink pufi kabátot visel, hasát pedig feltűnő ékszerekkel díszítette. A fotót Miles Diggs, művésznevén Diggzy készítette a párról, aki többízben is megörökítette, ahogy a jövendőbeli szülők kézen fogva sétálnak az utcán a hóesésben. 

Muppet-bunda milliós ékszerrel

Rihanna egyedisége nem csak a polgárpukkasztásban keresendő, hanem közrejátszik az a tény is, hogy az énekesnő olyan, mint egy kaméleon: alkalomról alkalomra más személyiséget jelenít meg a vörös szőnyegen. A Gucci 2022 őszi kollekciójának bemutatóján a sztár egy kényelmes, fekete nadrágot választott, amelyet vörös sárkány motívumokkal díszítettek, felsőrészként pedig egy vadiúj, lila bundát viselt a fekete bőr-csipke top felett. De, mint tudjuk, az ördög a részletekben rejlik: az énekesnő egy 18 karátos fehérarany keresztet viselt a nyakában, gömbölyödő pocakja felett, amelyet különböző drágakövek (egy 47,84 karátos tanzanit, egy 13,5 karátos akvamarin, és egy 5,88 karátos zafír) egészítettek ki. 

Babydoll és elmaradozó rétegek

Rihanna a Dior 2022-es őszi/téli kollekciójának bemutatójára is egy elképesztő „szettet” választott, bár a szett kifejezés lehet, hogy kicsit túlzás a ruha textilmennyiségét tekintve. Az énekesnő ezúttal egy fekete csipkés babydollban jelent meg az eseményen, alatta pedig színben azonos tangát és csipkemelltartót viselt. A csipke kislányos mivoltát egy bőr csizmával oldotta fel, s valószínűleg ugyanezt a szerepet töltötték be vörös ajkai és ívesre festett cicaszemei is. Az előzőhöz hasonlóan itt is rengeteg ékszer egészítette ki az énekesnő fekete szettjét, de ezek ezúttal inkább az ezüst, semmint a drágakövek irányvonalát követték. 

Rihanna, kismama outfit
Rihanna idén tavasszal a Dior 2022-es őszi/téli kollekciójának bemutatóján Kép forrása: Northfoto

Ufószemüveg a’la Párizs

Nem mondhatjuk, hogy Rihanna nem maxolta ki a párizsi divathét minden pillanatát, hiszen az alábbi kép is a francia fővárosban készült: ezúttal egy királykék kezeslábasban indult meghódítani a világot. Az említett ruhadarab önmagában persze roppant unalmas lenne, így természetesen rendelkezik egy éles kivágással a pocak környékén (ha valaki idő közben megfeledkezett volna az énekesnő áldott állapotáról). Riri szettjét egy kilencvenes éveket idéző ufószemüveg és egy military zöld kabát egészítette ki. Érdekes párosítás, az egyszer szent!

Klasszikus vonalvezetés feat pocaklakó

Rihanna eddigi egyik legszebb szettje kétségkívül az a klasszikus Maison Valentino alkotás, amelyet az énekesnő Jay Z Oscar after buliján viselt március végén. A fekete színű, garbós organza ruha egy, a háti részen látható, túlméretezett masnival igyekezett ellensúlyozni Rihanna pocakját, amely ezúttal nem pőrén állt a nagyközönség előtt. 

Bőr a bőrön

Ahogy az a fentiekből érzékelhető, Rihanna minden egyes, vörös szőnyeges megjelenésével igyekszik megmutatni elkötelezettségét saját stílusa iránt. Így volt ez az Off-White 2022-es showján is, ahol a barbadosi szépség egy őszibarack színű, bőr miniruhában jelent meg, amelyet pántos szandállal és földig érő szőrmekabáttal egészített ki. Sminkje ezúttal is (mint mindig) a topon volt: a ruhájához színben passzoló pasztell árnyalat jelent meg szemhéján, amely felett azért érzékelhető volt a szokásos, Riri-féle cicaszem is. 

Rihanna, kismama ruhák
Rihanna púder színű szettje bomba találat volt az Off-White gálánKép forrása: Northfoto

Tavasz, pink, madártollak

Rihanna talán eddigi „legkismamásabb” szettje az alábbi Yves Saint Laurent összeállítás, amelyet április 4-én, egy szimpla hétfő esti vacsora alkalmával viselt. Riri ezúttal egy pink miniruha mögé dugta egyre gömbölyödő pocakját, amelyet Laurent menta színű tollakkal dobott fel combtájékon. Rihanna itt sem aprózta el a sminkjét, hiszen a ruhához árnyalatban tökéletesen passzoló pink rúzst választott, ami összhatását tekintve egy felkiáltójellel ér fel egy egyébként elmésen megalkotott mondat végén. 

Borítókép forrása: Northfoto