Barion Pixel Jön az esős időszak: milyen ernyővel vészeled át? – Coloré

Jön az esős időszak: milyen ernyővel vészeled át?

2021. 11. 03.

A novemberrel együtt az esős időszak is megérkezik, amit gyakran erős széllökések is kísérnek, így érdemes egy strapabíró ernyővel készülni. Természetesen fontos a funkció, de a külső is számít: ilyen szép esernyők vannak ma a piacon!

Esernyőtöri

Az esernyők többfélék lehetnek mintájukat, méretüket és alakjukat tekintve is. Egy valami közös bennük: kinyithatóak illetve összecsukhatóak, mely utóbbi egy magyar feltaláló munkáját dicséri.

Ugyan az eső és a napsugárzás ellen védő ernyőket már időszámításunk előtt feltalálták, Európába csak az újkorban tört be az eszköz. A brit John Beale volt az első, aki 1786-ban sikeresen megoldotta, hogy az ernyő ne merev, hanem becsukható legyen.

Ezt követte az ostffyasszonyfai Balogh Károly, géplakatos ötlete, aki 1881-ben rájött, hogyan lehet összecsukni az ernyő nyelét, miáltal a kor divatjának számító aktatáskában is kényelmesen elfért. Találmányával az egész esernyőpiacot meghódította.

A minta is fontos

Ugyan funkcióját tekintve teljesen mindegy, hogy milyen színe és mintája van ernyőnknek: saját magunk miatt van jelentősége, hogy milyen ernyővel vágunk neki egy borongós napnak, hisz egy világos, élénk szín máris jobb kedvre derít.

Rögtön egy szöges ellentétet mutatunk: az átlátszó esernyőt. Ugyan a szó szoros értelmében semmilyen, mégis ad a használatának egy plusz bájt, amikor nem csak halljuk az ernyőre hulló esőcseppek kopogását, hanem látjuk is a cseppeket. Egy ilyen ernyő által jobban beleolvadhatunk a természetbe.

Vannak gyártók, akik egy egész szettel készülnek az őszre: a klasszikus mintával ellátott ernyő, az esőköpeny és az elegáns gumicsizma triójával vághatunk neki a nedvesebb évszaknak.

Azoknak, akiknek erőt ad, ha kedvenc finomságaikra gondolhatnak a hidegben, ideális ez a csokoládés mintákban pompázó darab: táblás és olvasztott verzióban is láthatjuk rajta az egyik legfinomabb édességet.

https://www.instagram.com/p/CVdoXSwIh9-/

Az esernyőgyártók mindenkire gondolnak, így a macskarajongók is megtalálhatják ideális darabjukat:

A szerencsések olyanokat is kifoghatnak, amikre álmukban sem gondoltak: például egy ilyet, ami Prince-nek állít emléket:

Nyitókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix