Barion Pixel Külön, mégis együtt – a távkapcsolat esélyei – Coloré

Külön, mégis együtt – a távkapcsolat esélyei

2021. 08. 23.

Sokak számára alakul úgy az élet, hogy távkapcsolatra kényszerülnek hosszabb vagy rövidebb időre, például akkor, ha két különböző városban lévő egyetemen kezdik a tanévet. Vajon egy ilyen típusú kapcsolat eleve halálra van ítélve, vagy kellő odafigyeléssel életben tartható? És megéri-e?

Megvan a veszélye annak, hogy az első, lángoló szakasz elmúltával szépen lassan kihunynak az érzelmek. Mindkét felet új élmények érik, új emberekkel ismerkednek fel, és előbb-utóbb találkozhatnak valakivel, aki érdekesebb, okosabb, viccesebb a távollévő kedvesnél – vagy egyszerűen csak más. A távkapcsolatok közül sem szól mindegyik az örökkévalóságnak, némelyik azonban nagyon jól működhet.

A felek nem érzik magukat csapdában

Egy amerikai Journal of Communication felmérése szerint 2013-ben 3 millió amerikai házaspár élt távkapcsolatban. Ez az egyetemisták között is gyakori: 75 százalékuk élt már távkapcsolatban. A felmérés igen érdekes eredményre jutott: a távkapcsolatban élő párok ugyanolyan elégedettnek érzik magukat, mint azok a párok, aki együtt élnek. Erősebb az elkötelezettségük a kapcsolat fenntartására és kevésbé érzik úgy, hogy csapdába estek.

Young,handsome,man,whisper,to,his,gorgeous,woman,while,have
Amikor a pár végre találkozik, akkor minden perc ünnep / Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Ha belegondolunk, ez valóban logikus. Sokkal több idejük jut arra, hogy a saját hobbijuknak hódoljanak, vagy a saját barátaikkal csináljanak programot – lelkiismeret-furdalás nélkül. Ha naponta beszélnek egymással, akkor valóban azt mesélik el, ami történt velük, vagy ami foglalkoztatja őket. Nem az a téma, hogy be kéne fizetni a villanyszámlát, és nem megy a tévé a háttérben. Amikor pedig találkoznak, akkor annak a néhány napnak valóban lehet minden perce ünnep.

Az persze egy másik kérdés, mennyire lehet ezt később, a hétköznapokban is fenntartani. Az összeköltözés veszélyeiről ebben a cikkünkben írtunk.

Ezekre figyelj, ha fontos neked a kapcsolat!

Nem fordul elő gyakran, hogy úgy gondoljuk, találkoztunk az igazival. Ha a másik minden szempontból megfelel, akkor még egy néhány évig tartó távkapcsolatba is érdemes belemenni. Ebben az esetben viszont jó, ha mindent megteszel a kapcsolat életben tartásáért.

Ebben a cikkben már adtunk néhány tanácsot arról, hogyan működtethető egy távkapcsolat. Érdemes kihasználni a lehetőségeket, amiket a technika nyújt. Használjátok az appokat, kommunikáljatok minél többet – ott van a Messenger, Viber, Skype és a többi. Ne feledkezzetek el a romantikáról, bízzatok egymásban, és tervezzetek együtt. Ez nemcsak a jövőre vonatkozik, hanem egy-egy romantikus hosszú hétvégére vagy nyaralásra is. Milyen jó ezeket várni, ugye?

Good,looking,couple,in,a,long Distance,relationship,is,laughing,and
Érdemes kihasználni a technika nyújtotta lehetőségeket / Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

A romantikus gesztust sem okvetlenül a vörös rózsacsokrok, szerelmes üzenetek vagy apró ajándékok küldését jelenti. Figyelj oda valóban arra, ami a másiknak fontos. Ha aznap meghallgatása vagy versenye volt, ne várd meg, míg elmondja, kérdezd meg hamarabb, hogy sikerült. Ha van hobbija, tölts le neki azzal kapcsolatos filmeket, vagy hívd fel a figyelmét egy-egy, arról a témáról szóló filmre.

…és ezeket akkor se hagyd abba, ha összeköltöztök, hiszen egy „normál” kapcsolattal is törődni kell!

Nyitókép forrása: Shutterstock / PuzzlePix