A szinglilét talán legnépszerűbb sztereotípiája, hogy aki egyedülálló, az nem lehet más csak szomorú, ezért minden energiájával azért küzd, hogy társra leljen. Aki pedig régóta szingli, azzal biztosan valami baj van. Persze ezeket a megállapításokat egyáltalán nem húzhatjuk rá mindenkire, hiszen sokan kifejezetten élvezik az időszakot, amikor kizárólag magukra fókuszálhatnak.
Dr. Bella DePaulo pszichológus szerint a valódi probléma nem a szingliség, hanem az általános társadalmi hozzáállás: mert még ha az emberek többsége szavakkal ki sem mondja gondolatait az egyedülállóknak, ők a környezet nonverbális jeleiből is leszűrik, mit feltételeznek róluk. Ez pedig negatív irányba tereli a dolgokat.
A szinglilét legnagyobb problémáját a társadalmi elvárások jelentik
A pszichológus a témáról írt cikkében felidézi, hogy a több évtizedes, úgynevezett elváráskutatások során bebizonyosodott – még ha az egyedülállókról külön nem is készült ilyen specifikus felmérés –, hogy még a ki nem mondott elvárások is hatással vannak arra, akivel szemben azokat támasztják. Kutatók ezt különböző helyzetekben is megfigyelték, így például az iskolában, a tárgyalóteremben vagy a szülő-gyermek kapcsolatokban.
Az egyik kísérlet így zajlott: egy oktatási intézmény néhány tanárát arról értesítették a kísérlet vezetői, hogy bizonyos gyerekek brillírozni fognak majd a tanév során egy teszt eredménye szerint. Bár a diákokat véletlenszerűen választották ki, teljesítményük valóban javult az év végére. Ez pedig a tanárok megváltozott hozzáállásán múlott, akik végig pozitívan álltak hozzájuk.
Sokat bátorították, támogatták őket, gyakran rájuk mosolyogtak, egyszóval az egész légkör pozitívabb volt, mint korábban bármikor az iskolában. Szintén fontos összetevője volt a diákok sikerének, hogy tanáraiktól gyakoribb, részletes visszajelzést kaptak, a tananyag mennyisége pedig több és nehezebb lett. Sőt még arra is számos lehetőségük nyílt, hogy megmutassák, mit tudnak, mivel az oktatók több időt hagytak nekik a válaszadásra a felelések, dolgozatok alkalmával.
Így hatnak a szinglikre a sztereotípiák
Visszatérve a szinglikhez, a fenti példa megmutatja, mennyit számít, hogy hogyan állunk egy adott személyhez, helyzethez. Dr. DePaulo ennek kapcsán ezért azt is ismertette, hogyan befolyásolhatják a szingliket a velük szemben támasztott sztereotip elvárások.
Sok múlik az első benyomáson
Képzeljük el azt a szituációt, hogy valaki már az első találkozás első témájaként azt hozza fel, hogy van-e valakink. Amennyiben a válaszunk nem, az illető jó eséllyel szánakozó, szomorkás képet vág a hallottakra. (Az arcrezdülések automatikusak, vagyis ezt a reakciót az váltja ki, ha beszédpartnerünk szomorú helyzetnek találja a szinglilétet.) Erre válaszul mi magunk is felölthetjük a másik arckifejezését, mert szomorúak vagyunk, hogy ezek szerint csak a kapcsolati státuszunk érdekes. Csakhogy ezzel megerősítést nyer a kérdezőben a sztereotípia, miszerint a szinglik boldogtalanok, és a jövőben így reagál majd más egyedülállókra is.
Ha nincs más beszédtéma a kapcsolati státuszon kívül
Ha a beszélgetés folytatódik, és szóba kerülnek esetleg olyan témák is, mint a karrierünk vagy a hobbink (amik egyébként jobban érdekelnek minket), könnyen lehet, hogy a kérdező minimális érdeklődést mutat, és gyorsan témát vált. Az egyedülállókat elbizonytalaníthatja a reakció, hiszen ha másnak nem érdekes az életük, akkor vajon jó helyen vannak? Mindeközben a partner fejében az rögzül, hogy mivel a kapcsolati témáról esett a legtöbb szó, a szingliknek biztosan ez a legfontosabb, ami ráadásul kényes téma is.
Ha mindig, mindenkivel kapcsolatban ez az első kérdés: „na és, neki van már valakije?”
Ha még tovább folytatjuk párbeszédünket a kérdezővel, és minden közös ismerősünkkel kapcsolatban a legelső kérdése az, hogy van-e már komoly kapcsolata, akkor rendkívül elbizonytalanítható lehet, hogy valóban csak ez az egy téma lehet a legfontosabb mindenkivel szemben.
Dr. DePaoulo azzal indítja cikkét, hogy annak megírása személyes tapasztalatain alapult. Mindössze szerette volna bemutatni, mennyire elbizonytalaníthatja az egyedülállókat egy, a fentiekhez hasonló szituáció, miközben a rokonaiktól, barátaiktól és tágabb környezetüktől is rendre ugyanazt a visszajelzést kapják. Egy ilyen helyzetet követően akkor is elszomorodhatnak és magányosnak érezhetik magukat, ha korábban ez nem így volt. Dr. DePaulo hangsúlyozza, nem minden szingli szomorú, épp ellenkezőleg. Sokaknak ez életük legjelentősebb időszaka, amikor a leginkább kiteljesedhetnek, és önmagukhoz hűen élhetnek.
Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix