A Tiger King című sorozat az amerikai nagymacskatartó közösség krónikája, amely bemutatja az útszéli „állatkertek” áldatlan állapotait. A sorozat az elmúlt egy évben kedvelt témája volt a közvéleménynek és a sajtónak is, így a második évad megjelenése kapcsán körbejártuk, vajon miféle, az egzotikus állattartást érintő – hasznos és teljesen érthetetlen – szabályozások léteznek világszerte.
A streaming szolgáltatók egyik aranytojást tojó tyúkja a dokumentumfilm műfaja, hiszen a társadalom részéről még mindig az igaz történetek váltják ki a legnagyobb felhördülést. Így volt ez a szociopata amerikai tigristartókról készült sorozat, a Tiger King (Tigriskirály) esetében is, amely hónapokig tartotta lázban a közvéleményt. November 17-én landolt a Netflixen a sorozat második évada, amelyben (végre) fókuszba került az állatvédők elkeseredett harca a kiszolgáltatott, néha szörnyű körülmények között tengődő állatokért. De vajon miféle szabályok, esetenként furcsa szokások vonatkoznak az állattartásra egyes országokban?
Hangyászsüntől a nagymacskákig
Az egzotikus állattartás nem újkeletű hóbort, hiszen a történelemkönyvek a gyarmatosítástól kezdve számontartják azt. Nagymacskák, elefántok, majomfélék ezreit hurcolták el természetes élőhelyükről, hogy aztán számukra idegen nagyvárosokban szórakoztassák a nagyérdeműt. A gyakorlat a későbbi évszázadok során is megmaradt, mi több, egyenesen sikkesnek számított egzotikus állatokat tartani otthon, különösen a hírességek körében. Így volt ezzel például a szürrealista festményeiről ismert Salvador Dalí is, aki a hatvanas évek végén egy sörényes hangyásszal járta Párizs utcáit.
Rokona, a hangyászsün egyébként a mai napig közkedvelt választás az amerikai állattartók körében, mivel semmiféle engedélyre nincs szükség a birtoklásához. (Ellenben a weboldalak felhívják arra a jövendőbeli tulajdonosok figyelmét, hogy a hangyászok vizelete igen csípős szagú, így csak az vállalja az állattartást, aki megfelelő körülményeket tud biztosítani számukra.)
Mint az élet minden más területén,az egzotikus állattartásra vonatkozóan is államonként különböző szabályozások vannak érvényben az USA-ban . Dél-Karolinában például tilos oroszlánokat tartani háziállatként, ám majmokat simán lehet házi kedvencnek választani. A Primate Rescue Center szakértői viszont előre figyelmeztetik a majmok szerelmeseit, jól gondolják meg, valóban örökbefogadnak-e egy főemlőst, mivel azok akár 40 évig is elélnek, és az idő előrehaladtával agresszív viselkedést is tanúsíthatnak gondozójukkal szemben. (Így volt ez például a Jóbarátok című sorozatban is, amikor Ross végül egy állatkertnek „adományozta” kapucinus majmát, Marcellt.)
A nagymacskákkal kapcsolatban elmondható, hogy több mint egy tucat államban körülbelül ötezer tigris él legális fogságban, miközben a vadon élő tigrisek populációja mintegy 3890-re apadt a Wildlife Fund szerint. Ez persze nem tántorítja el az egzotikus állattartás szerelmeseit a birtoklásuktól, emiatt pedig előfordul, hogy az adott állam kimondottan furcsa szabályokat ír elő: a Maryland állambeli Baltimore-ban például tilos a háziállatként tartott nagymacskát moziba vinni. Esetenként a házi macskákra is furcsa kikötések vonatkoznak: Minnesotában például a macska nem kergethet fel egy kutyát a fára (fordítva viszont tökéletesen rendben van a dolog), Wisconsinban pedig a macskák ki vannak tiltva a temetőkből.
Furcsaságok sora
A nagymacskákon kívül persze egyéb egzotikus állatokkal is találkozhatunk útszéli amerikai „állatkertekben”, például kengurukkal. A kenguruk őshazájában, Ausztráliában viszont komoly törvények szabályozzák a kenguruk háziállatként való tartását: kizárólag Victoria államban tartható kenguru, és ott is csak engedély ellenében. Ausztráliában egyébként a törvény előírja, hogy csak akkor szabad elnevezni egy állatot, ha azt házi kedvencként tartjuk a továbbiakban, tehát egy ausztrál kiruccanás során érdemes vigyázni, mely útszéli jószágot becézgetjük. Az elnevezés kérdése egyébként kardinális történet Franciaországban is, ahol (érthető okokból) például tilos Napóleonnak nevezni a háziállatként tartott csüngőhasú malacokat.
Ami az általános állattartást illeti, a világ többi részén is találkozhatunk ehhez hasonló, furcsa szabályozásokkal. Svájcban például minden állat csak párosával tartható, a jövendőbeli tulajdonosoknak pedig írásbeli és szóbeli tesztet kell kitölteniük, mielőtt megvesznek egy állatot.
Pekingben kizárólag egy kutya tartható háztartásonként, s az is kisebb kell legyen, mint 14 inch, azaz nagyjából 35 cm. Szaud-Arábiában a férfiak nem sétáltathatnak kutyát az utcán, míg Japánban nem mutatkozhatnak macskát sétáltató gazdik este 8 után. Az olaszországi Torinóban például minimum napi háromszor kell kivinni a kutyusokat sétálni, ha a tulajdonos nem akar 500 eurós büntetést fizetni.
Az állatok szállításával kapcsolatban is találkozhatunk furcsaságokkal. Az előbb már említett Ausztráliában például tilos közterületen kutyával vagy kecskével a kocsiban vezetni, mert félő, hogy elvonják a sofőr figyelmét. Angliában pedig illegális, ha egy londoni taxi veszett kutyát szállít, de ennél talán még érdekesebb az a törvény, mely szerint „közrendű” állat nem pároztatható a királyi házból származó háziállattal. Pároztatás kapcsán a norvégok is igen szigorúak, egy ottani rendelet szerint csak hím macskák és kutyák ivartalaníthatók.
A világban tehát a legkülönfélébb szabályozások vannak életben mind az egzotikus-, mind a háziállattartással kapcsolatban. Az olykor nevetséges szabályozásokon túllépve viszont a legfontosabb, hogy a tulajdonosok felismerjék, az állattartás egy hosszú távú elköteleződés, s ahogy a Kisherceg című műben is elhangzik: felelősséggel tartozunk mindazokért, akiket egyszer megszelídítettünk.
Borítókép forrása: Northfoto
