Ma a gyermekekre egy védeni, nevelgetni való csoportként tekintünk, akiknek testi és lelki épségét mindenáron meg kell óvnunk, legalább addig, amíg a saját lábukra nem állnak. Mióta fontosak a gyermekjogok?
Mi jut eszünkbe a gyermek és a gyermekkor szóról? Ugye, hogy a játék, a felhőtlenség, az iskolába járás, a szülők általi féltés, a barátkozás? Ez azonban még ma sem adatik meg mindenkinek, pár száz évvel ezelőtt pedig teljesen más volt a felfogás ezzel kapcsolatban.
A középkor magas gyermekhalandósága miatt a 16-17. századig nem igazán volt elkülönítve a gyermekkor, mint külön életszakasz, mivel a szülők és csemetéik viszonya teljesen más volt a napjainkban tapasztaltaknál. Jobbára kis felnőttekként tekintettek rájuk, akik a lehető leghamarabb talpra kellett, hogy álljanak, ez pedig többnyire a munkában valósult meg.
A nevelés fontossága hamarabb jelent meg, mint a játéké, a 17. században kezdtek gombamód szaporodni az alapfokú iskolák, amik már nemcsak vallási elvek menték oktatták a diákokat, hanem írásra, olvasásra is tanították őket. Ez egy másik végletet eredményezett, főleg a bentlakásos iskolák megjelenésével – addig nem volt elkülönített gyermekkor, most pedig szinte elzárták a gyermekeket a felnőttek világától. Ezzel kettős, és egymásnak ellentmondó céljuk volt – egyrészt óvni akarták a fiatalokat a felnőttek „bűnnel teli” életétől, viszont az iskolák tananyagai miatt a rájuk nehezedő szabályok és nyomás miatt koraéretté is tették őket.
A francia filozófus, Jean-Jacques Rousseau 1762-ben megjelentette Emil, avagy a nevelésről című pedagógiai tematikájú művét, mely rendkívül nagy hatással volt nemcsak a szakmabeliekre, hanem a hétköznapi olvasóira is. Rousseau szakított a keresztényi dogmával, miszerint az ember, így a gyermek is eredendően bűnös, és a nevelésnek is mást célt adott, mint a helyes állampolgári lét. „Boldognak kell lenni kedves Emil, ez minden érzékeny lény célja; ez az első vágy, amelyet belénk oltott a természet, és az egyetlen, amely sohasem hagy el bennünket„.
A szülőkhöz való kötődés mellett fontos megemlíteni a „távolítást” is, mint hétköznapi jelenséget. Nagyon sokáig nem volt jellemző a családokra a mai bensőséges viszony, a gyermekkor nem volt egy védendő életszakasz, és ezért lehet az is, hogy csupán a 19. században kezdtek elindulni a törekvések a gyermekjogok megfogalmazásának irányába. Egészen eddig a kicsiket nem tekintették önálló entitásoknak, csupán szüleik tulajdonának, így ők rendelkeztek minden tekintetben a sorsuk felett.
A gyermekjogok kialakulása
A Gyermekek Chartája, más néven a Genfi Nyilatkozat 1924-ben jött létre, kidolgozását az I. világháború borzalmai és a menekültgyermekek helyzete motiválta. A Nyilatkozatot a Népszövetség fogadta el, tartalmazta a gyermekek jólétéhez szükséges alapvető jogokat, ám az 1946-os feloszláskor érvényét vesztette. Az ENSZ Gyermekalapját, az UNICEF-et ugyanebben az évben hozták létre a II. világháborúban árván maradt, éhező vagy beteg gyermekek megsegítésére, azóta pedig a világ minden táján folytatja azon tevékenységét, hogy egy kicsinek se kelljen nélkülöznie.
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát az ENSZ Közgyűlése 1948-ban fogadta el – ez volt az első, máig is hatályos emberi jogi dokumentum, melyben csupán néhány olyan passzus volt, mely a gyermekek védelmére vonatkozott.
1959 óta november huszadikán tartják a gyermekjogok világnapját, méghozzá azért, mert ezen a napon újabb dokumentum (Gyermekek Jogairól Szóló Nyilatkozat) született az ügyben. Ebben ma már teljesen természetesnek vett dolgok szerepeltek, például az állampolgársághoz, az ingyenes alapfokú oktatáshoz való jog, de nem volt kötelező érvényű, ezért szükség volt további határozatok létrehozására. Főleg azért, mert ebben az időszakban még mindig magas szinten volt a gyermekmunka, a csecsemőhalandóság és a nem megfelelő egészségügyi ellátás.
1979-ben volt a Gyermekek Nemzetközi Éve, ekkor kezdték kidolgozni az újabb egyezményt, és a kidolgozásért felelős munkacsoportnak a világ minden tájáról voltak tagjai. Közel tíz évbe telt, az ENSZ számos más szervezetének (munkaügy, menekültügy, WHO) átnézésével, mire elkészült és 1989-ben a Közgyűlés által elfogadottá vált a Gyermekjogi Egyezmény. A következő lépés a tagállamok általi elfogadás volt, illetve egy ellenőrző bizottság felállítása. A ratifikálási szakasz első évében már 20 ország fogadta el az egyezményben foglaltakat – köztük Magyarország – napjainkig pedig a világon csupán egyetlen ország nem írta alá – ez pedig az USA.
Az Egyezmény tartalma
„Az egyezmény összefoglalja azoknak a jogoknak a minimumát, amelyeket minden államnak biztosítania kell a gyermekek számára, így a gyermekek életben maradását, fejlődését, védelmét és a társadalomban való részvételét biztosító jogokat.” – olvasható az UNICEF honlapján.
A 3P modell magában foglalja a védelem (protection), az ellátás és gondozás (provision) és a részvétel (participation) feladatait.
- A védelem alatt a gyermekkorúak biztonságát értjük, ide tartozik a bántalmazás, a kizsákmányolás tilalma, speciális jogként pedig megjelenik a menekült gyermekek és a háborús övezetben élők védelme, valamint a gyermekmunka tilalma is.
- Ellátásnak minősül minden olyan törekvés, mely a gyermek alapvető létszükségleteit biztosítja, és elengedhetetlen ahhoz, hogy egészségesen fejlődjenek testileg és lelkileg is – táplálék, egészségügy, oktatás, stb.
- A részvétel pedig arra utal, hogy gyermekek nélkül nem lehet róluk dönteni, illetve arra, hogy ők is képesek részt venni egy közösség életében – ebben a részben bennefoglaltatik a vallás- és lelkiismeretszabadság, a szólászabadság, az információhoz való jog.
Az Egyezmény létrejötte és az országok csatlakozása nagy lépés volt gyermekjogi szempontból, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a világ rengeteg helyén még mindig bevett szokás a gyermekmunka, és nem minden apróságnak adatik meg, hogy iskolába járjon, egészségesen étkezzen és boldog gyermekkorban nőhessen fel.