A gyermeknevelés minden szülő számára hatalmas kihívás. Nagyszüleink „idején” azonban teljesen más nevelési elveket vallottak a szakemberek, mint ma. Mutatjuk, hogy változott a gyermeknevelés az utóbbi évtizedekben.
A gyermeknevelés semmiképpen sem nevezhető könnyű kis feladatnak. Minden anyává és apává váló nő és férfi életében hatalmas feladat az, hogy saját életével példát mutasson gyerekének, és olyan felnőttet neveljen belőle, akire büszke lehet, mi több, aki büszke lehet magára és a szüleire is.
Úgy, ahogy a legtöbb dolog, az élet ezen területe is hatalmas változásokon esett át az elmúlt évtizedekben. Sőt, a gyermeknevelést megelőző terhességi időszakot is teljesen máshogy élik meg a nők, mint akár a nagyszüleink generációja.
A gyermeknevelés előtti időszak: a terhesség
Gondoljunk csak arra, hogy akkoriban nem voltak 3-4D ultrahangok, a gyermek neme a legtöbb esetben akkor derült ki, amikor világra jött. A kismamák legfeljebb csak a tüneteikből tudtak tippelni arra, hogy lány vagy fiú gyermeket hordanak a szívük alatt. Innen terjedtek el azok a vélhetően csak városi legendák, hogy a lányok elveszik az anyjuk szépségét, a fiúk megkímélik az anyjukat, ezért a fiús anyukákat elkerülik a rosszullétek, vagy, hogy akinek gyomorsav problémái vannak, annak hosszú hajú babája születik. Arról nem is beszélve, hogy a hegyes has fiú, a nagy kerek pedig lányt rejt.
Mára a technika fejlődésének köszönhetően már a 10-12. terhességi héten kiderülhet a baba neme, és előfordul bizony az is, hogy fiú gyermek ellenére is sokat romlik a kismama bőrének az állapota.
Hasonlóan nagy változásokat tapasztalhatunk a gyermeknevelés kapcsán is. Már, ha csak arra visszaemlékszünk, hogy minket hogyan neveltek a szüleink, és ezzel szemben mi milyen elvek alapján neveljük a gyerekünket, bizony élesek lehetnek a különbségek. Ez elsősorban nem amiatt van, mert a szüleink vagy nagyszüleink rosszul csináltak volna valamit – generációs különbségek ezek, és az, hogy mára sokkal több lehetőségünk van az edukációra, nagyban befolyásolja az életünk ezen területét.
Gyermeknevelés akkor és most
Sírni hagyás
Régen a legtöbb édesanya azt vallotta, hogy a babát nem kell felvenni, ha sír. Megszokja, hogy sokat van ölben, ezért inkább magára kell hagyni, és egy idő után megtanulja, hogy nem rohan oda hozzá senki, így magától abbahagyja majd a sírást. Ez főleg az éjszakai írásra volt igaz, hiszen az akkori elvek azt vallották, hogy a babát csak adott időközönként szabad szoptatni, még akkor is ha, a következő etetési idő előtt megéhezik. Mára a pszichológusok és mentálhigiénés szakemberek határozottan elutasítják ezt a meglátást, hiszen egy újszülöttnek mindenekelőtt arra van szüksége, hogy biztonságban érezze magát, és tudja, hogy édesanyjára mindenben számíthat.
A védőnők és pszichológusok már akkoriban is pedzegették, hogy ez a fajta gyermeknevelés nem feltételül a legjobb megoldás a baba számára, ám az időre való etetés és a sírni hagyó nevelés egészen a nyolcvanas évek végéig bevett szokás volt. Tulajdonképpen csak a kilencvenes évek elején kezdett elterjedni, és körülbelül az elmúlt tíz évben vált teljesen elfogadottá az az álláspont, hogy a síró éhes babát azonnal meg kell etetni, és olykor már az is vígaszt nyújt a gyermek számára, ha érintkezhet az édesanya bőrével.
Büntetés
Az sem volt ritka, hogy a gyermekek komoly büntetést, esetleg még verést is kaptak akkor, ha valami olyat tettek, amivel a szülő nem értett egyet. A fizikai fenyítést még az iskolában is alkalmazták, a 60-as, 70-es években gyakori volt a körmös, ha valaki nem úgy viselkedett, ahogy a tanár elvárta volna. Ma szinte elképzelhetetlen, hogy kezet emeljünk a gyermekünkre, vagy, hogy kék zöld foltokkal jöjjenek haza az iskolából, még akkor is ha rossz fát tettek a tűzre. Manapság a szakemberek azt hirdetik, hogy a kommunikációval mindent meglehet oldani, és erre kell nevelni a gyerekeinket is, hogy elsajátítsák a nyílt és őszinte kommunikációt amivel a legtöbb konfliktus könnyen kezelhető és megoldható.
Szobatisztaság
A szobatisztaságra nevelésről is teljesen mást gondoltak még a 60-as években is. „A dolgozó nő otthon” című könyvben például az áll, hogy
Az egészséges gyermek két éves korában szobatiszta.
Ezt csak úgy lehetett elérni, hogy már egy-másfél éves korban naponta többször bilire vagy wc-re ültették a babákat, hogy reflexszerűvé váljon ezek használata. Mivel annakidején az anyukák még nem is álmodhattak a modern nedvszívó pelenkákról, ezért szerettek volna mielőbb megszabadulni a sok gonddal járó pelenkázástól. Ma az egyre tökéletesebb nedvszívó hatású pelenkák korában a szobatisztaság kitolódik egészen három éves korig. A szakemberek szerint ezen a területen is az a legfontosabb, hogy a gyermek a maga tempójában haladjon, és a szülőknek is fontos szem előtt tartani azt, hogy soha ne hasonlítgassa a gyerekét másokhoz, hiszen minden kicsi más-más tempóban fejlődik.
Mindent meg kell enni, ami a tányéron van
Néhány évtizeddel ezelőtt nagyanyáink gyerekkorában elképzelhetetlen volt, hogy valaki ne egye meg azt ami a tányérjára került. Sok családnak a közös étkezések jelentették a családi programokat, és sajnos voltak, akiknél csak ritkán került az asztalra meleg étel. Így érthető volt, hogy minden gyerek hálásan tömte az éhes gyomrába az elé tett falatokat. Ma a legtöbb anyuka viszont arról panaszkodik, hogy csemetéje szinte semmit nem hajlandó megenni, még kevés kedvence között is válogat.
Nyitókép: Shutterstock / Puzzlepix
