„Ma Mona Lisát fogunk festeni” – Ilyen egy svájci iskola

2022. 08. 14.

Hogyan lehet beiratkozni egy svájci iskolába, és mennyibe kerül az iskolakezdés egy családnak? Hogy tanulják ott az ábécét, a nyelveket, a rajzot vagy a zenét? Lehet-e órán aludni, és mi értelme van annak, hogy kétévente új osztályba kerülnek a gyerekek? Látogassunk el együtt az alpesi ország egyik sulijába!

„Sajnos nincs nyelvérzéke, ezért nem nyert felvételt hozzánk” – indokolták meg kilenc évvel ezelőtt, mondvacsinált okkal, hogy miért nem jutott be a jó képességű hétéves lányom Budapest egyik kéttannyelvű iskolájába, annak ellenére sem, hogy hónapokig szorgalmasan járt a szóban forgó intézmény felkészítőire. Az indoklás „szakmai” részét a mai napig vérlázítónak tartom:

hogy állíthat bárki olyat – pláne egy pedagógus vagy egy jó nevű oktatási intézmény – egy hat-hétéves gyerekről, hogy nincs nyelvérzéke? Ezt miből számolták ki?

Köztudott, hogy a gyerekek, különösen a kisebbek, szivacsként szívják magukba a nyelveket, és optimális körülmények között / anyanyelvi környezetben akár hottentottául is képesek megtanulni néhány hónap alatt, akcentus nélkül.

Az óvoda utolsó évében, megtapasztalva a beiskolázás körüli mizériát és érezve az egyre fokozódó stresszt, mind többször került szóba a családban, hogy a férjem Lausanne-i munkája miatt mi is kiköltöznénk hozzá Svájcba. Ódzkodtunk meghozni a végleges döntést, mert tartottunk a bizonytalantól, de végül a fent említett incidens feltette a pontot az i-re, és március végén már csomagoltunk is.

svájci iskola
Svájcban minden tanszert az iskola biztosít / Kép forrása: Shutterstock / PuzzlePix

Beiskolázás a’la Ali baba

Amint kiköltöztünk, másnap az első dolgunk az volt, hogy felkerestük a hozzánk legközelebb eső általános iskola titkárságát, gondolván, hogy ott is időben kell intézkedni, ha Lola lányunk ősztől kezdené az első osztályt. Azonnal betessékeltek az igazgatóhoz, aki megkérdezte, mi az anyanyelvünk, majd egy páncélszekrényből elővette az Ali baba és a 40 rabló magyar fordítását, és megkérte a lányomat, hogy próbáljon olvasni. Mivel már ötévesen megtanulta a betűvetést, könnyen vette az akadályt. „Érted, amit olvasol?” – kérdezte tőle az igazgató, és amikor Lola igenlően bólintott, akkor egy papírra felírták, hogy másnap reggel melyik osztályterembe kell mennünk.

Próbáltuk elmagyarázni, hogy majd ősztől kezdene, tudniillik a múlt héten még óvodába járt, mégsem kapcsolódhat be az első osztály végébe egy idegen országban, ahol nem beszéli a nyelvet, de azt a választ kaptuk, hogy egyrészt hétévesen Svájcban már nem járhat oviba, másrészt a gyerekek gyorsan tanulnak, három hónap múlva már fog beszélni franciául…

Az iskolaév hátralévő részében – áprilistól júliusig – végül egy felzárkóztató osztályba járt, ahol a nyelvet tanulta, nyolc másik, különféle nemzetiségű gyerekkel együtt. Az első napok húzósak voltak, de később már szívesen ment, mert bár eleinte kézzel-lábbal értekeztek, az egész leginkább az óvodára emlékeztette: sokat játszottak, énekeltek, rajzoltak, kézműveskedtek, sütit sütöttek, máskor ellátogattak egy farmra, vagy éppen bejárták a várost, megnézték, hogy hol a pékség, a hentes, a posta, hol mit lehet venni és intézni. És az igazgatónak igaza volt: június végére már annyira beszélt franciául, hogy egészen jól megértette magát a helyiekkel.

iskola
A gyerekek gyakran látogatnak el farmokra / Kép forrása: Shutterstock / PuzzlePix

Ahol órán aludni nem bűn

Akik ismernek, azok tudják, hogy Svájc nem a szívem csücske (és akkor finoman fogalmaztam), de azt el kell ismernem, hogy van néhány dolog, amiben verhetetlen az alpesi ország, ezek (szerintem): a táj szépsége, a sajt, a csoki és az oktatás minősége.

Svájcban nincsnek állami óvodák, a gyerekek ötévesen mennek iskolába. Az első két év amolyan felkészítő, ami a magyar oktatási rendszerben körülbelül az óvodai nagycsoportnak felel meg, és hétéves korukban (amikor már papíron harmadikosok) kezdenek olvasni, írni, számolni tanulni. Lola tehát tulajdonképpen a svájci 3. osztályban kezdte pályafutását a következő ősszel.

Már előre féltem, hogy milyen hosszú listát fogunk kapni első nap a megvásárolandó tanszerekről, de legnagyobb meglepetésemre nem volt semmiféle lista. Svájcban ugyanis minden tanszert az iskola biztosít, a füzetektől, könyvektől kezdve az írószereken, tolltartón át a színes ceruzáig, mappákig, vonalzóig. Ha pedig a gyerek balkezes, akkor jelezni kell, hogy balkezes töltőtollat és ollót szeretne. A beiskolázás így kereken nulla svájci frankba került. Bár nem egészen, mert az iskolatáskát nekünk kellett megvennünk – talán azért, mert itt nincs is nagy szükség iskolatáskára, abban csak a tízórait és a tolltartót hordják a gyerekek, minden másnak az osztályteremben a helye.

Az iskolai környezet barátságos, a folyosón halomban áll a Lego és a különféle játékok, és minden osztályban van egy mini “könyvtársarok” olvasnivalókkal, játékokkal és kanapéval, ahol ledőlhet, vagy akár aludhat is, aki fáradtnak, álmosnak érzi magát, és ez óra alatt is megengedett. Itt tehát egészen más értelmet nyer az „Alszol órán, fiam?” kérdés.

alvó gyerek
Nem bűn órán aludni / Kép forrása: Shutterstock / PuzzlePix

Bartóktól Picassóig

Az oktatásban a holisztikus szemléletmód érvényesül. A felkészítő utáni első két évben a gyerekeknek órarendjük sincs, mert a tantárgyakat nem egymástól függetlenül tanítják, hanem minden mindennel összefügg.

Nem klasszikus ábécéskönyvből tanulták meg például a betűket, hanem egy olyan kiadásból, amelyben minden betűnél egy világhírű zeneszerző neve állt. Nagy volt Lola boldogsága a B és az L betűknél, mert előbbit Bartókkal, utóbbit pedig Liszttel tanulták. Mindegyik zeneszerzőnek meghallgatták a legismertebb művét is, és (Google) térképen megnézték, hogy melyikük hol élt. Így rögtön összekapcsolták az írást a zenével, a földrajzzal és a számítógép-használattal, s egyúttal nagyon profin megalapozták az általános műveltségüket, ami a mai digitalizált világunkban – ahol a minden információhoz a kütyüink segítségével jutunk hozzá – még nagyobb kincs, mint valaha. A módszer tökéletesen működött: amikor autózás közben klasszikus zenei rádiót hallgatunk, a lányom évek elteltével is rögtön felismeri a Kékszakállú herceg várát vagy éppen Vivaldi évszakjait.

Számolni hasonlóan tanultak, mint itthon, de a számtannak is volt gyakorlati oldala: sütöttek-főztek, közben kimérték az alapanyagokat, beállították a sütő hőfokát, aztán elosztották az “eredményt”, egyszóval nagyon hamar megértették, hogy a matematika nem egy elvont valami, hanem a mindennapi életünk része.

Harmadik-negyedik osztályban már volt órarendjük, de a pedagógiai elvek és módszerek nem változtak. Technika órán megtanulták használni a varrógépet a cérna befűzéstől a gép szétszereléséig, és olyan komplex feladatokat oldottak meg, amiket én szégyenszemre a mai napig az anyukámra bízok. Megtanulták, hogyan kell gombot, cipzárt felvarrni, de készítettek tolltartót és plüssmacit is.

A kedvencem a vizuális művészet oktatása volt. „Anya, képzeld, ma Mona Lisát fogunk másolni” – közölte egyik ebédszünetben Lola, és nekem majdnem megakadt a falat a torkomon. Azt gondoltam, rosszul értett valamit a délutáni foglalkozással kapcsolatban, mert sehogy sem láttam magam előtt, ahogy a kilencéves kis da vincik órákon át ülnek a festőállvány előtt és Mona Lisát másolnak. Kiderült, hogy nagyon is jól értette. Sőt, nemcsak Mona Lisát festettek, hanem az összes neves festőt sorra vették fél év alatt, és mindenkitől másoltak valamit, ami nagyon jellemző az adott művészre.

Mára egész galériánk lett itthon: Picasso, Mondrian, Miró és Munch műveinek modern feldolgozásai mind-mind itt lógnak a falon, a legnagyobb a kedvencem A Sikoly. „Az embert nem is volt nehéz lerajzolni, de ha tudnád, hogy milyen bonyolult volt a háttér…” – avatott be a lányom az alkotófolyamat titkaiba.

Image,of,human,hands,in,colorful,paint,with,smiles
A vizuális művészet oktatása sajátos módon történik / Kép forrása: Shutterstock / PuzzlePix

Minden esetre, amilyen furán hangzik elsőre ez a képmásolás, éppen annyira hasznos, hiszen – akárcsak a zeneszerzők esetében a zeneművekkel –, azáltal, hogy hosszabb ideig, alaposan foglalkoztak a festőkkel és festményekkel, beégett a gyerekek agyába az alkotók jellegzetes stílusa, így a mai napig könnyedén felismerik az egyes művészek alkotásait.

A negyedik osztály befejezése után még lett volna két év az általánosból a gimnáziumig, ami ott a hetedik osztállyal kezdődik, de mi időközben elköltöztünk.

A lányom a következő négy évben egy németországi gimibe járt, így 14 éves korára a magyaron kívül anyanyelvi szinten tolta a franciát és németet, a multikulti közegnek köszönhetően pedig folyékonyan beszél angolul is …és nagy késztetést érez magában, hogy visszamenjen abba a bizonyos budapesti kéttannyelvű iskolába, ahol hétévesen rásütötték, hogy nincs nyelvérzéke, és megkérdezze az igazgatót, hogy angolul, németül, netán franciául szeretne vele elbeszélgetni.

Svájcban egyébként nem egyszerű bejutni a gimibe, és ha valakinek sikerül, akkor már nagyjából sínen van az élete. Vannak állítólag olyan elit gimnáziumok, ahová évről évre ellátogatnak neves egyetemek professzorai, és rövid megfigyelés után már a hetedik-nyolcadikos gyerekek közül kiválasztják azokat, akiket majd négy-öt év múlva felvennének az intézményükbe.

Rövid vakációk, nagy büntetések

Bár eddig csak csupa szépet és jót írtunk a svájci iskoláról, azért itt sem lehet minden tökéletes. Legnagyobb szomorúságunkat az okozta, hogy a nyári szünetek mindösszesen hathetesek, ráadásul ezek időpontja is kantononként változik. Így, ha a családi barátok történetesen másik kantonban laknak (lehet, hogy csak pár km távolságról van szó), akkor már nem nagyon lehet közös hazautazást vagy nyaralást szervezni, mert a gyerekek nem feltétlenül ugyanakkor vakációznak.

vakáció
Vakáció előtt és után nincs lógás! / Kép forrása: Shutterstock / PuzzlePix

Emellett van egy olyan szabály, hogy a szünetek (sőt, hosszú hétvégék) előtti és utáni napokon tilos hiányozni, különben fizethetjük a (naponta) ezer frankos büntetést, ez alól csak akkor mentesülünk, ha felmutatjuk a gyerekorvos által kiállított igazolást. Vagyis, eszünkbe sem juthat például a nyári szünet előtti utolsó péntekről (de még az utolsó óráról sem!) elkéreztetni a gyereket, ha haza szeretnénk érni mondjuk egy szombati esküvőre, vagy mert aznap jóval olcsóbb a repülőjegy, mert annak borsos ára van.

Ennél is fájdalmasabb volt látni, ahogy kétévente szétbombázzák az osztályközösségeket, és teljesen lecserélik a tanítókat, tanárokat, mondván, hogy a gyerekeknek meg kell tanulniuk alkalmazkodni a folyamatosan változó világunkhoz. Mire végre kialakulnak a közeli barátságok, megszeretik a tanáraikat, és igazán jól, biztonságban kezdik érezni magukat a lurkók a közegükben, arra kezdhetnek minden elölről egy új közösségben, ismeretlen gyerekekkel, új pedagógusokkal.

Gyerek mellett nincs karrier

A svájci társadalom alapvetően arra van berendezkedve, hogy a nő vagy karriert épít, vagy gyereket nevel, a kettőnek együtt nem nagyon van hagyománya. Már csak azért sem lehet, mert, ahogy már említettük, itt nincsenek állami bölcsődék és óvodák, s az iskolások évtizedek óta minden délben fél 12-kor hazamennek ebédelni, majd fél 2-től 3-ig (azaz másfél órára!), újra visszatérnek a suliba. Így, ha az anya (vissza) is menne dolgozni, továbbra sincs rá reális lehetősége. De még az otthoni munkát vagy home office-t sem egyszerű ezzel a napirenddel megoldania, hiszen amellett, hogy egész nap kísérgetheti a csemetéjét az iskolába és vissza, naponta legalább kétszer főzhet is, mert holtbiztos, hogy a gyerek(ek) délben és délután is farkaséhesen tér(nek) haza. A svájci nők helyzetéről szóló cikkünket ITT olvashatod el.