Nicholas Kardaras függőségszakértő szerint ideje megkongatni a vészharangot, mert a képernyőalapú kütyük viharos terjedésével egyre nagyobb veszély fenyegeti gyermekeink lelki egészségét.
Hány éves kortól szabad képernyő elé engedni a gyereket? A ma születő gyerekek nagyrésze már akár néhány hónapos korban képes a telefon kamerájába nézni, egyévesen pedig akár konkrét műveleteket is elvégeznek az adott eszközön. Éppen ezért, a védőnői havi státusz egyéves kérdéssora azzal a kérdéssel bővült az elmúlt években, hogy a baba érdeklődik-e a képernyős eszközök iránt? A válasz a legtöbb esetben az, hogy IGEN!
Ha jobban belegondolunk ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a 2000-es években született generációk szülei is aktív okostelefon, laptop és tablet használók. Ám az, hogy mikor adjunk először telefont a gyermekünk kezébe, vagy engedjük meg neki, hogy tévét nézzen nagyon felelősségteljes kérdés, ugyanis a képernyő komoly függőséget okoz. Az pedig a következő cseppet sem egyszerű szülői döntés, hogy az online térben, a social média felületein mikor jelenjen meg a gyermekünk?
Nicholas Kardaras már 2016-os, A képernyő rabjai című könyvében megkongatta a vészharangot a képernyőalapú kütyük terjedésével kapcsolatban, amelyek komolyan veszélyeztetik gyermekeink lelki egészségét. Új, kijózanító könyvében a pszichológus szerző a tinédzserek és a fiatal felnőttek körében vizsgálja a közösségi média mentális egészségre gyakorolt hatásait.
Mindenkinek ismerős az a látvány, amikor az étteremben, járművön, játszótéren, otthon gyerekek bámulják megigézve a kékesen derengő képernyőt. Nem lesz ebből baj? Vajon csak múló divathóbortról, ártalmatlan szórakozásról van szó? Vagy egyenesen hasznos elfoglaltságról, hiszen a képernyő interaktív taneszközként is szolgálhat?
Nicholas Kardaras szerint ideje megkongatni a vészharangot, mert a képernyőalapú kütyük viharos terjedésével egyre nagyobb veszély fenyegeti gyermekeink lelki egészségét. A világszerte elismert függőségszakértő könyvében lenyűgöző szaktudással és alapossággal mutatja be, miképpen formálja át egy egész generáció agyát a modern technológia – ha túl fiatalon kezdik el használni.
Az agyi képalkotó eljárásokkal végzett vizsgálatok egyértelműen bizonyítják, hogy a vonzó kis masinák ingerei rendkívül erősen hatnak az agy örömközpontjának dopamintermelésére. Számtalan klinikai kísérlet igazolja, hogy összefüggés van a szüntelen képernyőbámulás és a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD), a különböző függőségek, a szorongás, a depresszió és a fokozott agresszió kialakulása között.
Kardaras nemcsak fiziológiai-pszichológiai szempontból vizsgálja a világszerte ragályként terjedő képernyőkórt, hanem feltérképezi szociológiai, kulturális, gazdasági vonatkozásait is. Nem pánikot akar kelteni, hanem megérteni és megértetni, milyen kockázatoknak és veszélyeknek tesszük ki gyerekeinket, ha korlátlanul használják a különböző digitális eszközöket.
A függőséget okozó és egyre erősebb ingerekkel bombázó felületeknek köszönhetően folyamatosan emelkedő ingerküszöbünk mellett az offline világ unalmasnak tűnik – miközben az ember valójában arra van programozva, hogy ott érezze jól magát, és a felszínes, de olykor annál intenzívebb közösségi médiás kapcsolatok helyett a személyes kapcsolataiban teljesedjen ki.
A tudományos alapossággal, de könnyedén olvasható nyelvezettel megírt könyvből kiderül, hogyan romlik a technológiai fejlődéssel egyenes arányban fiataljaink mentális állapota, akik képtelenek letenni az egyre okosabb és jobb minőségű kütyüket, s miközben a különféle közösségi oldalakba merülnek, rekordmagas a köreikben az elmagányosodás, az elidegenedés, a különböző személyiségzavarok, a depresszió, az öngyilkosságok aránya.
A Digitális téboly nemcsak ismerteti azokat a kutatásokat, amelyek feltárják a technológia mérgező hatásait, hanem kiutat is kínál. A könyv ezért kulcsfontosságú segítséget nyújthat azon szülőknek, pedagógusoknak, terapeutáknak, közegészségügyi szakembereknek és döntéshozóknak, akik tenni is szeretnének a fiatalok lelki egészségéért.
Nicholas Kardaras az Egyesült Államok egyik vezető függőségszakértője, egy felnőtt elvonóprogram, a Hamptons Discovery alapítója és igazgatója. Korábban a Stony Brook Medicine professzoraként neuropszichológiát adott elő. Több cikke jelent meg a Psychology Todayben, a Fox News rendszeres szakértője, közreműködött a CBS Evening News és az NPR műsoraiban. Feleségével és ikergyerekeivel a New York állambeli Sag Harborban él.
Idézet a Digitális téboly – A közösségi média hatása hanyatló mentális állapotunkra, és módszerek a józan eszünk visszanyerésére című könyvből:
„Ma már mind orvosi körökben, mind pedig a laikus népesség körében is elfogadott tény, hogy a képernyő függőséget okoz, és ártalmas lehet a mentális egészségünkre. Sok kutatás bizonyította, hogy erősítheti a depressziót, a szorongást, az ADHD-t és az öncsonkításra való hajlamot. A The Social Dilemma (Társadalmi dilemma) és más dokumentumfilmek egykori számítástechnikai szakemberek életén át mutatja meg a digitális világ szándékoltan függővé tevő természetét.
Belső céges e-mailek bizonyították, hogy a Facebook munkatársai között felmerült, hogy meg kellene változtatni a károkat okozó algoritmust, de ezt a döntéshozók egyértelműen elutasították. És mit reagált a cég arra, hogy a termékük kamaszok halálát is okozhatja? „Ez az üzlettel együtt járó járulékos veszteség.” Az egykori vezetőségi tag, a leleplezésben élen járó Frances Haugen a kongresszusi meghallgatáson elmondta, hogy a profit szempontjából nem lett volna szerencsés megváltoztatni a kártékony algoritmust, amely sokakban erősítette az öngyűlöletet és öngyilkos hajlamot, mivel a segítségével sokakat be lehetett húzni az oldalra. Úgy tűnik, a Facebook szemet hunyt afelett, hogy kamasz lányok halhatnak meg miattuk, mindaddig, amíg a cég elképesztő mértékű nyereséget termel.
A Facebook belső dokumentumai ahhoz hasonló tendenciákra vetettek fényt, mint amiket korábban a nagy dohánycégeknél láthattunk: ők is tudták, hogy a termékük rákkeltő, mégis úgy döntöttek, hogy a gyerekeket is megcélozzák a reklámjaikkal.”
