Barion Pixel Ezért fogy az újszülött kisbaba születése után – Coloré

Ezért fogy az újszülött kisbaba születése után

2024. 01. 12.

Egy újszülött baba érkezése maga a csoda. Újdonsült szülőként, viszont már az első napokban olyan tüneteket produkálhat a bébi, ami okkal lehet kétségbeejtő az anyuka számára. Ilyen például a súlyvesztés is, de mikor kell elkezdeni aggódni?

Az újszülöttek súlya egyik napról a másikra is jócskán megváltozhat. Ugyanis az első hetek alatt tanulnak meg a leginkább alkalmazkodni ahhoz az új világhoz ahova csöppentek. A születési súlyukból szinte azonnal elveszítenek 100-150 grammot, ami teljesen normális.

A súlyvesztés oka, a baba testében lévő folyadékviszonyok átalakulása, hiszen egy pár napos baba szervezetének 80-85 százaléka víz. Ez a magas szám a víztartalék felhalmozódása miatt van, amitől meg is szabadul a bébi a születése után. Ez okozza a súlyvesztést, aminek következtében már a csecsemő korú bébik (egy hónapnál idősebb) testének csak 75 százaléka áll vízből.

újszülött
kép illusztráció, forrása: Getty Images

A folyadékviszonyok mellett természetesen a baba első napjaiban az is nagy szerepet játszik, hogy mennyi előtejhez jut a csöppség. Annak érdekében, hogy pontos számot kaphassunk a baba gyarapodásáról evés előtt és evés után is érdemes megmérni az első napokban, hetekben. A legtöbb édesanya teje nem indul be azonnal a szülés után, de a negyedik-ötödik napon legkésőbb, már biztos, hogy elegendő anyatejhez tud jutni a kisbaba. Ha az anyatej egyáltalán nem indul be, vagy a kisbaba kevesebbet tud enni annál, mint amire szüksége van, akkor mindenképpen a tápszeres pótlás a legjobb megoldás.

A kutatások szerint a császármetszéssel szült nők esetében később történik meg a tejbelövellés, ezért érdemes türelmesnek lenni, és minél többször mellre tenni a bébit, hiszen az anyatej termelődés legnagyobb segítője maga a kisbaba, aki ingerli a mellet.

Az újszülött súlyvesztése csak akkor utal problémára, ha az több, mint 150 gramm és a születést követő 10-15 napon belül nem nyeri vissza a baba a leadott grammokat. Ilyenkor a legtöbb esetben tejfehérje allergia vagy valami más egyéb érzékenység állhat a háttérben. Természetesen erre még a kórházban töltött napok alatt fény derül és a kisbaba a szükséges vizsgálatok után megkapja a számára megfelelő tápszert, vagy az édesanyának allergénmentes (tej, tojás, glutén stb…) diétát kell betartania annak érdekében, hogy a csecsemő anyatejet kaphasson.

újszülött
kép illusztráció, forrása: Getty Images

Az újszülötteknél nagyon gyakori a sárgaság, ami szintén összefüggésben van az első napokban történő étkezésekkel és alvással is. A sárgaságot az úgynevezett magzati vörösvértestek lebomlása okozza, amikből sárga színű bilirubin vagy más néven epefesték keletkezik. Ám az újszülött kisbabák mája még nem elég érett ahhoz, hogy a nagy mennyiségű bilirubint kiürítse a szervezetből, ezért az felhalmozódik a baba testében. Abban az esetben, ha a bébi tud szopizni és beindul az emésztése is a sárgaság néhány nap alatt elmúlik, hiszen a máj vízzel oldékonnyá alakítja a bilirubint, ami távozik az újszülött vizeletével.

Azok az újszülöttek, akik nem kapnak megfelelő mennyiségű anyatejet, és túlzottan besárgulnak könnyedén aluszékonnyá válhatnak, ezért az ő esetükben a három óránkénti etetés azért is nagyon fontos, hogy az epefesték kiürülhessen a szervezetükből.

Ha az újszülött sárgasága nem javul, esetenként napról napra rosszabb lesz, sajnos további súlyvesztésre lehet számítani, ha több órán keresztül nem kap tápláló ételt a picúr. Ebben az esetben az újszülöttet és anyukáját még néhány napig kórházban tartják, a pici pedig fényterápiát is kap. De a legfontosabb ilyenkor is a megfelelő mennyiségű folyadékpótlás, lehetőleg anyatej formájában.

Nyitókép forrása: Getty Images