Barion Pixel 10 babából egy a vártnál hamarabb érkezik – a koraszülés még ma is komoly tényező – Coloré

10 babából egy a vártnál hamarabb érkezik – a koraszülés még ma is komoly tényező

2021. 11. 17.

November 17-e a koraszülöttek világnapja – beszéljünk a koraszülés jelenségéről!

Egy baba egészséges fejlődéséhez nagyjából negyven hetet kell eltöltenie az édesanyja méhében, mivel azonban nem vagyunk gépek, ezért ez az időszak sosem szabályszerű. Azonban ha belső vagy külső okoknál fogva túl korán jön világra a magzat és koraszülött lesz, az problémákhoz vezethet. Országonként eltérő lehet a gyakorlat, hazánkban a 24. terhességi hét, a harminc centis testhossz vagy az 500 gramm számít a koraszülött baba életben tarthatósági határának – de ettől függetlenül természetesen minden esetben ellátják és kezelik azt az újszülöttet, amely bármiféle életjelet mutat.

újszülött koraszülött
Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint minden olyan baba koraszülöttnek számít, aki a várandósság 37. hetét megelőzően jön világra. A statisztikák szerint a világon évente tizenötmillió ilyen csecsemő születik (tehát tízből minimum egy), és elrettentő szám, hogy közülük egymillióan a koraszülés okozta komplikációk miatt már ötéves koruk előtt elhunynak. A világban a leginkább érintett területek Dél-Afrikában és Ázsiában vannak, a szomorú rangsort India vezeti, utána jön Kína, Nigéria, Pakisztán és Indonézia. Lakosságszámra levetítve azonban a legtöbb koraszületés Malawiban történik, ahol száz babára tizennyolc koraszülött jut. 

A koraszülöttek egyre növekvő “tábora” további alkategóriákra bontható, de fontos azt is megjegyezni, hogy nemcsak a születés időpontja, hanem a súly is fontos tényező. Egy egészséges újszülött súlya 3000-3500 gramm körül mozog, és ha egy baba mondjuk a 35. héten jön világra, de 2500 gramm fölött, akkor ugyanannyira érettnek tekinthető, mint egy 40. hétre született bébi. 

  • A 24. hét előtti, extrém koraszülötteknek nevezett kicsik túlélési esélyei a legcsekélyebbek, de jó hír, hogy a számok egyre növekszenek, hála a modern orvostudománynak. A The Federalist által megjelentetett, az Iowai Egyetemen végzett kutatás szerint a 22 hétre született kicsik 64%-a, míg a 23. héten világra jöttek 82%-a maradt életben akkor, ha a szüleik kérték a megfelelő orvosi kezelést (na és miért ne kérték volna?). A rekordtartó egy alabamai kisfiú, Curtis Means 2020 júliusában mindössze 21 hétre született, és a szülész sem gondolta, hogy életben marad – Curtis már tizenhat hónapos, születése után kilenc hónappal haza is engedték a kórházból.
  • A 24. és 30. hét között születettek csoportja kifejezetten veszélyeztetett, mivel még nem tartanak a magzati érés megfelelő szintjén. Szerencsére azonban a mai technológia, többek között az inkubátor nagyban megnöveli az esélyét annak, hogy belőlük is egészséges felnőtt váljon. Az inkubátorban olyan környezetbe kerül, ami hasonló az anyaméhhez, így folytatódhat a fejlődése azon kívül is, például a légzőrendszere is megerősödhet. 
  • A 30. hét után világra jött koraszülöttek (ők az összes koraszülés nagyjából 60%-át teszik ki) a legtöbb esetben érettnek tekinthetőek, mindössze kisebb súllyal és hosszal születnek, és ha szükség is van például légzéstámogatásra, az általában csak az első napokra igaz. Amint elkezdenek táplálkozni, az anyatejnek köszönhetően gyorsan behozzák kortársaikat. 

A koraszülöttek, ha nem kapnak időben megfelelő ápolást, akár maradandó egészségügyi problémákkal is szembesülhketnek, ezért rendkívül fontos a megelőzésen kívül az azonnali reakció az orvosok és nővérek részéről.

Miért születhet korábban egy baba?

Számos oka lehet annak, ha a szülés a vártnál jóval korábban megindul, a maternity.hu a következőket sorolja:

  • a méh vagy a magzatvíz megfertőződése
  • a méhszáj korai kitágulása, méhszáj-elégtelenség – utóbbi adódhat anatómiai okokból, de a túlzott megterhelés is okozhatja például egy ikerterhesség során
  • megindulhat a szülés korábban vérzés miatt
  • a leggyakoribb a korai burokrepedés, amit az esetek nagy részében kívülről a hüvelybe jutó baktériumok vagy gomba által kiváltott hüvelyi- vagy méhűri gyulladás okoz

A figyelmeztető előjelek között szerepel

  • a hüvelyi váladék típusának megváltozása
  • a vérzés
  • a nyomásérzés a kismedencében vagy az alhasban
  • a keresztcsont folyamatos, enyhe fájdalma
  • menstruációs görcshöz hasonló alhasi görcs, hasmenéssel társulva
  • rendszeres, de legtöbbször fájdalommentes méhösszehúzódások
  • és maga a burokrepedés, a magzatvíz folyása

A koraszülés kockázatát nagyban növeli az ikerterhesség, ha az édesanyának már volt korábban koraszülése, ha elvégeztek rajta terhességmegszakítás a második vagy harmadik trimeszterben, a rendellenes méhszáj, a terhesség alatti hasi műtét, a túlsúly vagy az alultápláltság, a terhesgondozás elmaradása, a dohányzás és a kábítószer fogyasztás.

Mit tegyek, ha koraszülött a kisbabám?

A hamarabb érkezett babát az ápolók az újszülött intenzívre viszik, ahol mindent megtesznek azért, hogy a fejlődése folytatódhasson. Fent említettük, hogy inkubátorba helyezik, az ott töltött idő függ attól, hogy milyen korán született. Ekkor még az édesanya nem tud sokat tenni, mindössze látogatni a kicsit, amilyen gyakran csak lehetősége van rá – tudjuk, hogy a bizonytalanság és a gépek, monitorok látványa nem a legszívderítőbb látvány, de a babának szüksége van az édesanyja közelségére, hangjára. Emellett nem szabad elfeledkeznie a saját igényeiről sem, pihenjen sokat, étkezzen megfelelően. Ha megfelelően gyarapodik a kisbaba súlya és kielégítő az egészségi állapota, úgy tanácsok kíséretében végre hazamehetnek a kórházból.