Ha egy szoptatós dajkára bízott gyerek meghalt, levágták a dada mellét

Történészek szerint a szoptatós dajkák egy idősek az emberiséggel, megítélésük azonban nagyon más a történelem során.

A babák anyatejjel való táplálása mindig is fontos volt a történelem során, csakhogy amíg az állatvilág kölykei elpusztultak, ha anyjuk nem tudta szoptatni őket, addig az emberiség már évezredek óta megtalálta a probléma megoldását a szoptatós dajkák személyében. A szoptatás – és ezzel együtt a dajkák – fontossága, szerepe, illetve a szoptatás mikéntje azonban sokat változott az elmúlt évszázadokban.

A szoptatós dajkák egyidősek az emberiséggel

A szoptatós dajka feladata szinte majdnem olyan fontos volt, mint a vér szerinti édesanyáké, hiszen az ő felelősségük volt gondoskodni az újszülöttről, ha az anya belehalt a szülésbe, vagy ha egészségügyi, társadalmi okok miatt nem szoptathatta csecsemőjét. Sokan azt gondolják, hogy a dadák a középkor „vívmányai”, pedig történészek szerint a pótanya szerepe valószínűleg egyidős az emberiséggel, bár ezt írásos feljegyzések nem bizonyítják. Az ókori és középkori kultúrák szokásai ettől függetlenül igencsak beszédesek. Elég, ha azt vesszük, hogy anno a szoptatás a gyerek két-három éves korig ajánlott volt.

Szoptatós Dajka Az ókori Egyiptomban
Az ókori Egyiptom uralkodóinál nem volt divat az anyatejes táplálás, ez a szoptatós dajkák feladata volt (Fotó: Shutterstock/Puzzlepix)

A szoptatós dajkák története

A Kr.e. 2250 körül született törvénykönyv, amelyet Hammurapi babiloni király jegyzett, említést tesz a dadákról: eszerint ha a szoptatós dajkára bízott gyermek meghalt, és az asszony titokban kicserélte az újszülöttet egy másikra, vagy esetleg egyszerre több gyereket is szoptatott, akkor büntetésként levágták a mellét. Abban az időben egyébként a nők átlagosan két évig szoptattak, és csak az anyatej elapadása esetén fogadtak fel dajkát.

Az egyiptomi uralkodók körében ehhez képest nem volt divat a szoptatás, az ott született csecsemőkre tíz napos koruktól szoptatós dajka vigyázott. Érdekesség, hogy az egyiptomiak rendkívül tisztelték a dadákat, ugyanis azt tartották, hogy a gyermek örökli felvigyázója tulajdonságait, ezért eleve körültekintően választották ki személyét.

Görögországban már nem volt ilyen rózsás a helyzet, ott a szolgák és rabszolgák kényszermunkája volt a dajkaság, vagyis a csecsemők szoptatása. Bár a szoptatás ideje alatt a kiválasztott nők kényelemben és jó bánásmódban élhettek, ám miután már nem volt rájuk szükség, egyszerűen kipenderítették őket. Érdekesség, hogy Platón filozófiája szerint az ideális államnak csak úgy lehetnek tökéletes polgárai, ha újszülöttként kiemelik őket a családjukból, és állami neveldékben, szoptatós dajkák táplálásával nőnek fel.

A Római Birodalom megvetéssel fordult azon nőkhöz, akik nem tudták szoptatni gyermeküket, hűtlennek és bűnösnek címkézték őket. Szigorú erkölcseik idővel enyhültek, és ezzel együtt a szoptatás megítélése is átalakult. A gazdagok előszeretettel alkalmaztak szoptatós dajkákat, különösen görög rabszolgákat, mert azt remélték, hogy a gyermek az anyatejükön keresztül magába szívja a görögökre jellemző műveltséget. A gyakorlat ellen Arisztotelész és Cicero is rendszeresen felszólalt, mondván, ezzel meggyengül a családi egység, amelynek eredményeképp előbb-utóbb széthullik a társadalom.

Szoptatós Dajka Szűz Mária
A keresztények számára számára a fedetlen keblű női alak nem a szexualitást, hanem a reményt jelentette (Fotó: Shutterstock/Puzzlepix)

Ezzel szemben az iszlám kultúra nagyra becsülte a dajkákat – Mohamed prófétát is egy ilyen asszony szoptatta, aki dadájának köszönheti az életét. Sőt még a Korán is említést tesz az anyatej fontosságáról: eszerint a babákat két éves korukig anyatejjel kell táplálni, ha szükséges dajka segítségével. Később aztán törvény írta elő, hogy az ilyenformán tejtestvérekké vált gyermekek nem léphettek házasságra felnőttkorukban.

A keresztényeknél a 13. század második felétől egyre gyakrabban ábrázolták Szűz Máriát a festményeken, oltárképeken és szobrokon Maria lactansként, azaz Szoptató Madonnaként. Szűz Mária lett tehát a szoptatás életet adó, magasztos jelképe, amit csak tovább erősített a korszakra jellemző éhezés, nagyfokú gyermekhalandóság és a pestis járvány. Az emberek számára a fedetlen keblű női alak nem a szexualitást, hanem a reményt jelentette. Azzal, hogy a keresztény vallás nemes cselekedetté tette a szoptatást, egyre több – korábban dajkát alkalmazó – nő elhatározta, hogy saját maga táplálja gyermekét, idővel pedig ez a jelenség teljesen megszokottá vált.

Ami hazánkat illeti, nálunk a szoptatós dajka fizetett formája Mátyás király idején terjedt el, majd a francia felvilágosodás hatására a szoptatás elutasítandó dolog lett, legalábbis a felső tízezer körében, akik vagy dadát fogadtak újszülött gyermekük mellé, vagy két-három évre nevelőotthonba küldték őket. Az anyák manapság már rengeteg jó minőségű tápszerből választhatnak, de a szoptatás – különösen a nyilvános szoptatás – napjainkig vitatéma. Az pedig egyelőre rejtély, hogy mit hoz a jövő.

Borítókép forrása: Shutterstock/Puzzlepix

Ha tetszett a cikk, mutasd meg az ismerőseidnek is!