Barion Pixel Fürdesd vagy ne: ez itt a kérdés – Babafürdetés érvek pro és kontra – Coloré

Fürdesd vagy ne: ez itt a kérdés – Babafürdetés érvek pro és kontra

2021. 09. 27.

Ashton Kutcher és Mila Kunis nemrég igazi bombát dobtak a pletykára éhes célközönségre, amikor egy podcastban a színésznő elmondta: ők bizony nem fürdetik meg minden nap gyermekeiket. Vajon tényleg elegendő lenne csak akkor lecsutakolni a gyerkőcöt, ha az koszos, vagy valóban elengedhetetlen a mindennapos fürdetés?

A Rossz anyák és a Fekete hattyú című filmek főszereplője idén augusztusban egy interjú során fedte fel, hogy a 6 éves Wyattet és a 4 éves Dimitrít csak akkor akkor fürdetik meg, ha az valóban szükséges, azaz amikor tényleg koszosak. 

„Úgy nőttem fel, hogy nem volt melegvíz gyermekkoromban, úgyhogy nem zuhanyoztam gyakran. De a gyerekeimet sem mosdatom meg minden nap, és babaként sem fürdettem őket naponta”   egészítette ki mondandóját az említett podcastban Később párja hozzátette: „Ha látod, hogy koszosak, mosdasd meg őket. Egyébként nem szükséges.” 

Kijelentésük teljes lavinát indított meg mind az angolszász, mind a hazai sajtóban. A téma kapcsán megszületett cikkek kommentszekciójában megannyi szubjektív vélemény ütközött, míg a sztárpár jókat szórakozott a dühös hozzászólókon. Nem sokkal a podcast adást követően ugyanis Kutcher egy videót posztolt Instagram oldalára, ahol épp negyedszer fürdetik meg gyermekeiket a héten. 

A sztárpár véleménye viszont a szakemberek szerint nem annyira ördögtől való, ahogy az első olvasatra tűnik. Sőt!

A WHO irányelvei egyenesen ellenjavallják az újszülöttek születés utáni azonnali lemosdatását: a szervezet szakértői szerint a születés után legalább hat órán át nem kell megfürdetni az újszülöttet. Emellett az első 24 órával kapcsolatban az a fő irány, hogy a babát és a mamát ne válasszák el egymástól, sőt, érdemes azonnali bőrkontaktust létrehozni, így elvileg az első nap nincs is lehetőség azonnali mosdatásra. 

Az Amerikai Bőszgyógyászok Szövetsége (American Academy of Dermatology Association) szintén hasonló álláspontot képvisel. A társaság szerint, miután a szülők hazavitték a babát, elegendő heti két-három alkalommal megfürdetni egészen addig, amíg a pelenka területe minden peluscsere után tökéletesen tiszta. Sőt, a szervezet azt javasolja, hogy amíg az újszülött köldökcsonkja kiesik, érdemes csupán melegvizes szivaccsal áttörölni a testét. 

Hasonló véleményen van a healthline.com szakértője, Carissa Stephens gyermekápoló is, aki cikkében tippeket is ad azzal kapcsolatban, hogyan érdemes kialakítani a fürdés  rutinját, miután kiesett a baba köldökcsonkja. Stephens szerint a fürdetésnél érdemes felülről lefelé haladni, a legtöbb újszülött pedig élvezi, ha csutakolás közben meleg vízzel locsolgatják a testét. A procedúra közben használhatunk nedves rongyokat is, ezekkel lefedve a már tiszta területeket, emellett így melegen tarthatjuk a bébit a folyamat befejezéséig. Egy másik, hasznos technika lehet, ha a babával együtt zuhanyozunk le. Ebben az esetben viszont fokozottan figyeljünk a víz hőfokára, hiszen az újszülöttek bőre nem bírja ugyanazt a forróságot, mint a miénk.

A,baby,girl,bathes,in,a,bath,with,foam,and
Kép forrása: Shutterstock/PuzzlePix

3-6 hónapos babák esetében sem szükséges még áttérni a mindennapos fürdetésre, viszont, ha úgy látjuk, a baba élvezi a vizet és a vele járó mókát, érdemes kiaknáznunk ezt a lehetőséget! 

A gyermekápoló Stephens szerint 6-12 hónapos korban viszont már érdemes elgondolkodni a mindennapos fürdetésen. Ez még mindig nem jelenti azt, hogy esténként szappanhabokban úszó kádfürdőre kell invitálnunk a babát, mindössze annyit, hogy a szivacsos fürdőzések mellett gyakrabban érdemes egy kád tiszta vízbe tenni a lurkót.   

A korábban már említett Dermatológus Szövetség álláspotja szerint  az idősebb gyermekek fürdetése alapvetően két dologtól függ: a gyermek korától, illetve mindennapi tevékenységeitől. A 6-11 éves kor közötti gyermekek napi fürdetése teljesen rendben van, ám az alapelvek szerint hetente legalább egy vagy két kádazás mindenképp szükséges. Kutcherékhez hasonlóan a szövetség is azt javasolja, hogy ha a gyermek koszos, vagy épp egész nap medencében, sós vízben tartózkodott, mindenképp fürdessük meg, hogy megszabaduljunk a közeg kórokozóitól. Szintén érdemes víz alá tenni a gyerkőcöt, ha az a játéktól megizzadt, vagy érezhető a verejték szaga. 

A nyugat-európai országokban egyébként nem bevett szokás a gyerekek napi rendszerességű fürdetése: Svájcban vagy Németországban például a kisiskolások nem zuhanyoznak heti 3-4 alkalomnál gyakrabban. Ezzel szemben Magyarországon egyelőre rutin a mindennapos fürdetés, így érdemes elgondolkodni a bőrgyógyászok és gyermekgondozók ezirányú javaslatain. Egy bizonyos: gyermekeink bőre mindenképp meghálálja szerető gondoskodásunkat, bárhogy döntsünk is. 

Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix