Barion Pixel Dévény – módszer: gyógyítás és mozgásfejlesztés már újszülött kortól – Coloré

Dévény – módszer: gyógyítás és mozgásfejlesztés már újszülött kortól

2023. 11. 15.

A Dévény tornával akkor találkozik az ember lánya, ha gyermeke születik és beindul a sok meglepetést tartogató mozgásfejlődés. De mégis miről is van szó, amikor arról beszélünk, hogy „Dévényeshez visszük a gyereket”?

Mi az a Dévény-módszer?

„A Dévény-módszer, azaz a Dévény Speciális manuális technika-Gimnasztika Módszer (DSGM) nevét megalkotójának, Dévény Annának nevéből és a módszer két fő területének megnevezéséből kapta” – olvashatjuk a választ a Dévény Alapítvány honlapján.

Fogalmam sem volt róla, milyen nehéz utat kell majd megjárnom, de úgy érzem közvetítő vagyok, akit odafentről megbíztak, hogy ezt a csatát vívjam meg.

https://www.deveny.hu/a-deveny-modszer/deveny-anna

-Mondja Dévény Anna, (1935-2017) gyógytornász, művészi torna-szakedző. Az általa tett Alapítvány szakmai vezetője, kollégáival közösen az általa kifejlesztett módszer posztgraduális képzésének kidolgozója. 1957-ben diplomázott, azóta foglalkozott koraszülöttek, sérült gyerekek és felnőttek mozgás rehabilitációjával és -korrekciójával.

Kidolgozta és folyamatosan fejlesztette a Dévény Speciális manuális technika-Gimnasztika Módszert (DSGM). Ez a kizárólag saját törvényszerűségei alapján működő rendszer két nagy tevékenységi területet ölel fel: a gyógyítást és a mozgásfejlesztést. A DSGM mind szemléletében, mind gyakorlatában gyökeresen eltér az eddigi mozgás rehabilitációs módszerektől.

A fél évszázados gyakorlati tapasztalat Dévény Anna módszerét folyamatosan tökéletesítette. Az eredmények pedig magukért beszélnek: igazi hungarikum, hogy 100 eddig gyógyíthatatlan kisgyermek közül 80 egészségesen élhet a módszernek köszönhetően.

Dévény Anna módszere miközben fejleszti a babák mozgásfejlődését meggyógyítja a már kialakult problémákat. Lényege az izmok és idegvégződések speciális technikával történő masszírozása, mozgatása melyekkel agyi stimuláció érhető el. Ezzel a manuális módszerrel az izom-ín-kötőszövet hármasban kialakult mozgásfejlődési problémák, úgynevezett mozgásbeszűkülések tökéletesen kezelhetők és akár tejesen meg is gyógyíthatók.

Dévény
100 eddig gyógyíthatatlan kisgyermek közül 80 egészségesen élhet a módszernek köszönhetően. / kép forrása: Getty Images

Mikortól, és milyen esetekben ajánlott a Dévény-torna?

A Dévény-módszer alkalmazása már csecsemő korban elkezdhető, de még kisgyermek korban is bátran alkalmazható. A torna azért működik ilyen széles körben, mert már a mozgásfejlődés kezdetétől segíti, javítja a kisbabák mozgását. Mivel minden bébi más tempóban fejlődik ezért gyakran előfordul, hogy egyes kisbabák az áltagostól és úgymond a korosztálytól elvártól eltérően, túl hamar mások túl későn kezdnek el mozogni. A mozgásfejlődésben nagyon fontos, hogy egyetlen lépcsőfok se maradjon ki, hiszen az a későbbiekben akár tanulási nehézségeket is okozhat. A Dévény-módszert azoknál a kisbabálnál mindenképpen érdemes kipróbálni, akik látványosan le vannak maradva a kortársaikhoz képest.

Mik azok a további jelek, amik mindenképpen azt mutatják, hogy Dévény-módszert alkalmazó szakemberre van szükségünk? Például ha azt tapasztaljuk, hogy a bébi mozgásfejlődése megáll vagy már a születés után is nagyobb gondok adódnak, úgy, mint az újszülött korban megjelenő majd elhúzódó szopási probléma, ami olykor megakadályozza a szoptatást. Valamit, ha két hónapos korban hason fekvés közbeni nem emeli fejét, három-négy hónapos korban nem támasztja a karjait, és fél éves korában nem fordul hátról hasra és hasról hátra. A baba kezecskéi és ökle is sokat elárul, ugyanis ha még három-négy hónapos korban sem akarja megfogni a játékait, de a kezét szorosan ökölben tartja problémára utalhat.

Továbbá, a baba testtartásában észrevehető aszimmetria, a ferde fejtartás, a túl feszes izomtónusok, az ortopédiai és lábtartási rendellenességek mind-mind orvosolhatók Dévény Anna módszerével.

Dévény
Az ortopédiai és lábtartási rendellenességek mind-mind orvosolhatók Dévény Anna módszerével. / kép forrása: Getty Images

Nyitókép forrása: Getty Images