Hajlamosak vagyunk elfelejteni azt az egyszerű tényt, miszerint az elsőszülött érkezésével nemcsak egy új élet veszi kezdetét, hanem egyúttal szülőkké is válunk, annak minden kétségével és kérdőjelével. Az újszülöttek ellátásának egyik legnagyobb vihart kavaró kérdése minden bizonnyal az éjszakákhoz és a nyugalmas alváshoz fűződik: hagyjuk-e a gyermeket az ágyában sírni, vagy vegyük fel?
Nincs még egy olyan terület, amely akkora feszültségekkel volna tele a frissen szülővé vált felnőttek körében, mint a kisbabák alvása, hiszen az éjszakai műszak miatt hamar a tető fokára hághatnak az indulatok. A kért-kéretlen tanácsok között ilyenkor általában szerepel az alvástréning nevű módszer is, amelynek lényege, hogy a kisbabát eleinte kevesebb, majd több időre magára hagyjuk az ágyában azért, hogy néhány nap alatt megtanulja, hogyan tud nélkülünk elaludni. Mennyire hatásos ez a módszer? Egyáltalán beválik-e, s ha igen, nem okoz-e bármilyen deficitet a gyerekek lelkében?
Az alvástréning 50 árnyalata
Nem véletlen, hogy az amerikai akciósorozatokban alvásmegvonással kínoz meg embereket a CIA: az alvás az egyik legalapvetőbb szükségletünk. Ugyan megoszlanak a vélemények arról, hogy átlagosan hány órára van szükségünk ahhoz, hogy kipihenjük magunkat, a legtöbb kutatás a 7-8 órás intervallumot jelöli meg, mint „a jóléthez szükséges alapvető alvásmennyiség”.
Az „átvirrasztott éjszakák” azonban más értelmet nyernek, amikor egy új élet érkezik a családba, hiszen a jövevények leginkább a cirkadián ritmusunkba kavarnak bele, s a hosszú időn keresztüli alvásmegvonás miatt erőteljes feszültségek keletkezhetnek a szülők között. Ilyenkor jön a képbe általában az alvástréning módszer, amely nem egyenlő azzal, hogy „hagyjuk, hogy kisírja magát a baba”, hiszen mára számos változata ismert, s az ezzel foglalkozó szakemberek általában azt javasolják a szülőknek: próbálják ki, számukra melyik variáció a legkomfortosabb.
Létezik például egy olyan lehetőség, amely arra ösztönzi a szülőt, hogy amikor a baba sír, menjen át a picihez, de tartózkodjon attól, hogy felvegye vagy megszoptassa: csendes szavakkal próbálja meg lecsitítani az apróságot. Egy másik változat szerint a szülő csak meghatározott intervallumokra hagyja magára a babát, majd ezt pontosan követett menetrend szerint megszakíthatja, hogy megbizonyosodjon a kicsi jólléte felől. A legdurvább változat mégiscsak az angolul „cold turkey”-nek (nyers fordításban hideg pulyka) csúfolt módszer, amely során rázárjuk a kicsire az ajtót és hagyjuk, hogy kisírja magát.
Alvástrénig: ugyanúgy felkel, csak nem jelez?
Mivel az alvástréninget mára leggyakrabban az utolsó verzióval azonosítjuk, a kutatók figyelmét is felkeltette a jelenség, s számos, egymásnak homlokegyenest ellentmondó információ jelent meg arról, vajon egyáltalán működik-e az alvástréning, s ha igen, mennyire kártékony az a gyerekek pszichéjére nézve.
Ennek járt utána 2015-ös kutatásában Wendy Hall, aki 235 családot vont be a vizsgálatába 6-8 hónapos újszülöttükkel egyetemben, s arra volt kíváncsi, vajon valóban működik-e az alvástréning. Hall és csapata eredetileg arra számított, hogy az alvástréningezett babák hat hét „kiképzés” után jobban alszanak majd, mint azok, akik nem részesültek ilyesmiben.
A kutatók két csoportot hoztak létre: az egyikben megtanították az alvástréning alapjait a szülőknek, s szigorúan meghatározták annak kritériumait (például hányszor mehetnek át a gyerekszobába egy éjszaka alatt, mennyi időt töltenek ott, egyáltalán felvehetik-e a babát, stb.), míg a kontrollcsoport résztvevőinek csak alapvető információkat tanítottak a kisbabák alvásáról, s az újszülöttek éjszakai biztonságáról. A felnőttekkel mindkét csoport esetén „alvásnaplót” írattak, majd ezeket hasonlították össze egymással.
Ekkor igazán érdekes dologra lettek figyelmesek: az alvástréningen részt vett szülők leírása szerint kisbabájuk kevesebbszer ébredt fel az éjszaka és hosszabb ideig aludt, mint korábban. Ugyanakkor, amikor a kutatók elemezték a babák alvás-ébrenlét mintázatát kiderült:
az alvástréningen átesett csecsemők ugyanolyan gyakran ébredtek fel, mint a kontrollcsoportba tartozók, ugyanakkor ritkábban ébresztették fel a szüleiket.
Hall szerint tehát a beavatkozás sikeres volt, hiszen a gyerekek megtanultak maguktól visszasüppedni az álomvilágba: szerencsére immár a szüleik segítsége nélkül.
Alvástréning és psziché
Ugyan az alvástréning igazi megváltás lehet a néhány hónapos alvásmegvonás után, mégis érdemes átgondolni, pontosan mikor kezdünk hozzá ahhoz, hogy megtanítsuk a babát aludni. Nem véletlen, hogy Hall és csapata is féléves korú gyerekeket és családjaikat válogattak be a kísérletbe, ugyanis a legtöbb pszichológus egyetért abban, hogy a kicsik ekkorra alakítják ki a természetes stresszválasz-szabályozásukat.
A babák számára ugyanis óriási stressz, ha nem kapnak segítséget az elalváshoz, s ha féléves kor előtt egyedül hagyjuk őket egy ebben a – számukra még ismeretlen – helyzetben, abnormálisan magas marad a stresszhormon szintjük éjszakára. Ez pedig hosszú távon negatívan hat a gyerekek stresszkezelésére. Minél inkább érzékenyen és megértően fordulunk tehát a babánk felé, annál inkább képes lesz arra, hogy felnőttként megfelelő gyengédséggel forduljon saját maga felé, hiszen ekkora már tökéletesen fejlett stresszválasz-szabályozással fog rendelkezni.
Konklúzióként tehát annyit érdemes megjegyezni, hogy nem ördögtől való dolog az alvástréning, ugyanakkor nem árt tisztában lenni a különböző variációival, s felfedezni, számunkra és legfőképp kisbabánk számára melyik a leginkább komfortosabb.
Borítókép forrása: Shutterstock/PuzzlePix
Források: ITT és ITT
