Barion Pixel Éjszakai csevej a wellnesshotelben: női titkokra derült fény (x) – Coloré

Éjszakai csevej a wellnesshotelben: női titkokra derült fény (x)

2023. 02. 04.

Három barátnő kikapcsolódásként elutazott egy wellnesshotelbe. Éjszaka olyan női témákat is kiveséztek, amelyekről már évek óta nem beszéltek…

– Katával és Emőkével osztálytársnők voltunk a gimiben. Mára mindannyian rengeteget dolgozunk, ezért ritkán találkozunk, ám van egy hagyományunk, amit tinikorunk óta tartunk. Minden évben elutazunk egy hétvégére hármasban. Az utóbbi években csak egynapos túrákat tettünk, ám az idén elhatároztuk, hogy hosszabban kikapcsolódunk. Évek óta leginkább csak a munkáról és az éppen aktuális szerelmeinkről beszélgettünk, vagy a régi gimis sztorikat elevenítettük fel, ám az idén valahogyan olyan témák is szóba kerültek, amelyekről már nagyon rég nem csevegtünk – mondja Vivien.

„Folyton veszekszünk Andrissal: a stressz miatt cikluszavarom lett”

„Sajnos nagyon megromlott a kapcsolatunk Andrissal, folyton veszekszünk. Mindent megtettünk, hogy együtt maradjunk, még párterápiára is elmentünk, de úgy tűnik, könnyebb lesz az életünk, ha szakítunk” – mesélte történetüket Kata, ami mindannyiunkat megdöbbentett, hiszen „kívülről” igazi álompárnak tűntek Andrissal. „Mostanában rendetlenkedik a ciklusom is, szerintem az állandó veszekedés van rám rossz hatással. Hol jóval korábban, hol pedig késve jön meg a havivérzésem. A jövő héten megyek orvoshoz, remélem, csak a stressz és nem valamilyen szervi gond okozza a problémát” – tette hozzá Kata.

Emőke menzesze a túlzott fogyókúrától maradt ki

„Emlékeztek? Amikor elkezdtem dolgozni, borzasztóan meghíztam. Nagyon bizonyítani akartam, ezért semmi mással nem törődtem, csak a munkával. Összevissza ettem, általában gyorséttermi ételeket, a végén 15 kiló fölösleg is volt rajtam. Amikor fogyókúrázni kezdtem, már annyira zavart a súlyom, hogy szerettem volna minél gyorsabban megszabadulni tőle. Alig ettem valamit. Soha nem vacsoráztam, és reggelire is épp csak elmajszoltam pár falatot. Az ebédem rendszerint valamilyen saláta volt. A kalóriaszegény étrend miatt gyorsan apadtak rólam a kilók, ám ez a túlzásba vitt fogyókúra a hormonháztartásomra is káros hatással volt. Idővel elmaradt a menzeszem, a szervezetem ilyen formában jelezte, hogy nem zsákmányolhatom ki tovább, muszáj rendesen étkeznem” – mesélte Emőke.

Premens kapszula
Premens kapszula – Vény nélkül kapható, barátcserjekivonat-tartalmú gyógyszer

„Tudtam, mi segíthet cikluszavar esetén”

– Lányok, szerintem is mindenképpen menjetek el orvoshoz! A stressz és a fogyókúra valóban rossz hatással lehet a hormonháztartásra, és cikluszavart is okozhat, de azért nem árt egy alapos nőgyógyászati vizsgálat, ahol kiszűrik, pontosan mi okozza a gondot. Korábban nekem is volt hasonló problémám, a stressz miatt teljesen összezavarodott a ciklusom. Nekem a hormonmentes, barátcserjekivonat-tartalmú Premens tabletta segített, szerintem próbáljátok ki ti is – tanácsoltam a lányoknak. – A ciklus bármelyik napján elkezdhetitek szedni, ne hagyjátok abba a menstruáció alatt sem, és legalább 3 hónapig szedjétek. Úgy tudom, most már háromhavi terápiához szükséges kiszerelésben is kapható a patikákban – mondtam nekik.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS MELLÉKHATÁROKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

A borítókép forrása: Pexels