A Nagykarácsony után újabb humoros, családi krimivel rukkolt elő Lévai Balázs és Tiszeker Dániel. A Nyugati nyaralásban a Maurer család lázad fel (a maga módján) a kommunista rendszer igazságtalansága ellen, amikor a füstbe ment, külföldi nyaralás helyett végül a Balatonon töltenek egy hetet nyugatnémet turistaként. A szerethető karakterekről, a kiváló forgatókönyvről és a forgatás részleteiről a főszereplőkkel, Mészáros Mátéval és Szőke Abigéllel beszélgettünk.
Coloré: A Nyugati nyaralás a nyolcvanas évek Magyarországán játszódik, néhány évvel a rendszerváltás előtt. Van meghatározó, saját élményed arról, milyen volt az átkosban a Balatonon nyaralni? Éreztél nosztalgiát forgatás közben?
Mészáros Máté: Édesapám révén volt egy nyaralónk Balatonakarattyán, ezért sokat jártunk oda gyermekkoromban. Nagyon megmaradt a csöves kukorica íze (mert azt máskor nem ettünk, így mindig a Balatonnal kapcsolom össze az élményt), illetve az, hogy apámék söröznek és lábtengóznak, és nem értem, én miért nem iszogathatok velük.
Emlékszem, hogy a nyugati rendszámú autók mindig olyan lassan mentek, hogy szinte sosem vertek fel port abban a kis utcában, ahol rendszerint tollasoztunk. Megjegyeztem, hogy ők figyelnek erre (is). Nagyon szeretem a Balatont, s erősen él bennem ezeknek a nyaralásoknak az élménye.
Jártál akkoriban Magyarországon kívül? Ha igen, milyen élményekkel gazdagodtál?
M. M.: Igen, voltam az NDK-ban 1985-ben, az Északi-tenger partján nyaralni. Emellett asztmás voltam és vagyok, ami gyermekkoromban súlyosabb volt, így egy évvel később egy szanatóriumban is laktam az országban huzamosabb ideig. Emlékszem, volt olyan kék útlevelem, amelyben egy pici ablakban benne volt, hogy csak Bulgáriába, Jugoszláviába és a Szovjetúnuióba érvényes, ez mai fejjel szinte már felfoghatatlan. Nagyot fordult velünk azóta a világ.
Abigél, nálad picit más a helyzet, hiszen fiatal korodnál fogva nincsenek saját élményeid arról, milyen volt a Balatonon nyaralni a kommunizmusban. Honnan inspirálódtál, hogy megfelelően bele tudj helyezkedni a néhány évtizeddel ezelőtti szituációba?
Szőke Abigél: Sokat beszélgettem róla a szüleimmel és a nagyszüleimmel, ugyanakkor, ha valaki járt mostanában a Balatonon az tudja, nem sokat változott a környezet azóta, így nem volt nehéz belehelyezkedni a negyven évvel ezelőtti állapotba. (Nevet.) Emellett persze rengeteget hozzátettek a munkához a korhű díszletek és jelmezek is.
Tudta-e vajon a Nyugati nyaralásban játszott karaktered, miről marad le, ha nem tud kiutazni külföldre?
M. M.: Nem hiszem, hogy Maurer Gyuri tudatában lett volna annak, miről marad le, hiszen most mentek volna először külföldre, nagyon vágytak rá, sokat tervezgették, ezért is érte őket pofonként, hogy végül füstbe ment a tervük.
SZ. A.: Katica valamennyire biztosan misztifikálta a tervezett nyaralást és a nyugatot: azok az információk, amik beszűrődtek hozzá, vonzók lehettek számára. Ha valaki valamit nem ismer, információtöredékekből összerakhatja, milyen lehet, de ez csak elképzelés, és az nem ugyanaz, mint a tapasztalás. Tehát nem vagyok róla meggyőződve, hogy hiányolta a „Nyugatot”, mert nem is tudta, hogy az milyen.
Mi fogott meg leginkább a karakterben?
M. M.: Nem is annyira a karakter, mint inkább a forgatókönyv fogott meg. Azt gondoltam, hogy ez egy teljesen reális, általános történet abból az időből, de a műfaj szabályainak megfelelően azért kicsit elrajzolt is lehet a karakter. Első olvasásra éreztem, hogy Maurer Gyuri igazán realisztikus figura, aki tényleg belekeveredhetett volna ilyesmibe negyven évvel ezelőtt, és a maga jó szívével, lelkével aztán végig csinálta ezt az egészet.
SZ. A.: A forgatókönyvet olvasva én is azt érzékeltem, hogy nagyon működnek a jelenetek és megvan a humoruk: a Maurer család az igazi magyar valóságból indul el, aztán csupa kalandba keverednek. Úgy éreztem, hogy a leírt szituációk egyértelműen rólunk szólnak! Katicát azonnal megkedveltem. Nagyon szerettem játszani a tiniségből fakadó feszültséggel, amivel még ő sem tud mit kezdeni, például, hogy nem tudja, hogyan mozgassa a hirtelen megnyúlt végtagjait, vagy mit kezdjen a fejlődő nőiességével.
Vannak hasonlóságok közted, és a karaktered közt?
SZ. A.: Mindenképp! Hozzám hasonlóan Katica is szarkasztikus, ironikus, sokszor feszeng az új helyzetekben, de amikor biztonságban érzi magát a környezetében, megenged magának egy kis morcosságot.
Máté, Maurer Gyurihoz hasonlóan fogékony vagy a kreatív megoldásokra? Képes lennél ellopni mások személyazonosságát, ha a családi nyaralás áll vagy bukik rajta?
M. M.: Itt ugye nemcsak a nyaralás, hanem Gyuri és Kriszta (Pokorny Lia – a szerk.) házassága is múlt az utazáson. Ezt figyelembevéve sok mindenre képes lennék, hogy egy családot összetartsak, így még az is benne van, hogy személyazonosságot lopnék.
Általánosan milyen hangulatban telt a forgatás?
M. M.: Általánosságban és konkrétan is nagyon jó hangulatban! Amikor azt hallja az ember olyan stábtagoktól, akik már sokat láttak és tapasztaltak korábban, hogy ez egy nagyon különleges hangulatú forgatás volt, akkor megbizonyosodik arról, hogy nem csak belül érzékelte így a folyamatot.
Persze, a Balaton környezete, a nyolcvanas évek hangulata, s az, hogy a rendezőkkel, Tiszeker Danival és Lévai Balázzsal, valamint a partneremmel, Pokorny Liával együtt a mi gyerekkorunkat jeleníti meg a film, az egész utánozhatatlan hangulatot eredményezett. Azt mondhatom, ha csak fele olyan jól érzik majd magukat a nézők, mint mi a forgatás alatt, akkor már megérte elkészíteni ezt a filmet.
SZ. A.: A kollégákkal hamar összeszoktunk, mint egy kis család, vidítottuk egymást, így könnyebb volt a néha stresszes forgatási helyzeteket kizárni. Nagyon sokat tanultam Mátétól és Liától türelemről és derűről. A jelenetek között sokat kellett várnom, de amikor láttam, hogyan dolgoznak a többiek, az mindig nyugalommal töltött el, s igyekeztem egy-két dolgot ellesni tőlük.
Melyik a legemlékezetesebb jeleneted a Nyugati nyaralásban, s miért?
M. M.: Nehéz választani, olyan sok van! Nagyon szerettem, amikor a repülővel köröztünk a tehenek körül, imádom az állatokat. Imádtam a pulival is forgatni, de persze az éjszakai autós üldözések is örök élményként maradnak meg.
SZ. A.: Amikor a család megérkezik a szállodába. Annyira vicces volt, amikor Máté és Géza játszottak egymással, hogy a felvétel közben sokszor nem tudtam megállni nevetés nélkül. Ilyenkor elbújtam Máté háta mögé vagy elfordultam a kamerától.
Hogyan inspiráltátok egymást a munkafolyamatban?
M. M.: Nem biztos, hogy Balázsék tudták előre, hogy Liával, Abigéllel és Matyival milyen jó kémia alakul majd ki köztünk: néhány nap múltán tényleg olyanok voltunk, mint egy család. Liát ismertem már korábban, de nem dolgoztunk még együtt. Annyira laza ember és csodálatos színész, és olyan könnyeden közelített az egészhez, hogy öröm volt vele dolgozni. Rengeteget nevettünk, főleg az autós jeleneteknél, sokszor ránk pirítottak Daniék, közben persze ők is érzékelték, mennyire jó az, hogy forgatáson kívül is jól érezzük magunkat.
Máté, a Nagykarácsony forgatása után mennyiben volt más a közös munka Tiszeker Dániellel?
M. M.: Dani nagyon érti a dolgát, figyel a színészre a forgatáson. Keveset, de pontosan instruál, ezért könnyű vele együtt dolgozni. Másnál is így van, de Daninál különösen érzem, ha azt mondja: „jó”, akkor az tényleg jól sikerült, s ha azt mondja, „még egyszer”, akkor annak oka van.
Annyiból volt más, hogy míg a Nagykarácsonyban csak kis szerepem volt, addig ez egy főszerep, így itt minden jelenet előtt leültünk Balázzsal, Danival és a szereplőkkel: módosítottunk a szövegen, eszünkbe jutott egy jobb poén, variáltunk a beálláson… Rövid volt a forgatás, nagyjából 24-25 nap, ezért egy hónapig szinte együtt éltünk, de szerencsére gyorsan összecsiszolódtunk.
Tapasztalataid szerint mennyire gyakori, hogy a rendezők engedik a színészeket beleszólni a forgatókönybe, például „húzzuk ki”, „tegyünk hozzá” …?
M. M.: Ezt mindig szerepe válogatja! Ha az ember főszereplő, akkor óhatatlanul szívesebben kommunikál vele a rendező egy-két dologról, lehet, hogy már a forgatás megkezdése előtt is akár. Epizódszerepnél nem biztos, hogy ekkora a szabadság. Nekem az a tapasztalatom, hogy bármilyen forgatásról legyen is szó, ha javaslok valamit, azt nagyrészt figyelembe veszik.
Balázs és Dani egyébként képesek arra, ami ebben a szakmában ritka: emberek maradnak minden körülmények között, ami számomra rendkívül fontos és megnyugtató. Ezáltal úgy érzem, hogy nemcsak azért vagyok ott, mert épp dolgozom, hanem azért is, mert szeretjük egymást, jó barátok vagyunk. Egyébként a civil életben is összetartunk, mert mindhárman amerikaifoci-rajongók vagyunk, így a forgatáson kívül is sok közös témánk van.
Abigél, te is úgy tapasztaltad, hogy a rendezők nyitottak az új ötletekre?
SZ. A.: Eddig azt tapasztaltam, hogy minden rendező más mértékben és máshogy enged belenyúlni egy jelenetbe. Előfordul, hogy egy renedező teljesen arra támaszkodik, hogy én mit hozok ki a karakterből, mások minden apró részletet megkoreografálnak. Dani és Balázs nyitott volt minden ötletre, sőt teljesen felvillanyozódtak, ha kipróbáltunk dolgokat.
Melyik működik számodra jobban?
SZ. A.: Mindkettőhöz tudok alkalmazkodni, de mostanában azt élvezem, amikor a forgatás előtt van kapacitás próbálni, ahol a rendezői koncepció mentén megnézzük, hogyan működnek jelenetek, karakterek. Izgalmas próbálgatni, hogy különféle motivációkkal, gondolatokkal mennyire mást tud jelenteni egy-egy jelenet.
Mi számodra a film legfőbb üzenete, mottója?
M. M.: Ez egy igazi családi mozi, amelyben megvan a kellő nosztalgia, ugyanakkor izgalmas kalandtörténet is egyben, amely mulatságos és szívmelengető tulajdonságokkal is bír.
SZ. A.: A legfőbb üzenet számomra az, hogy merjünk koppanni, minthogy meg se próbáljuk.
