Egy családi nyaralás – jó esetben – életre szóló élmény marad. Bennem sajnos más nyomokat is hagyott: megismerkedtem a hüvelygombával.
Mindenki tudja, milyen érzés az, ha valamire évek óta vágyunk, és végre beteljesülni látszik: fejben már lejátsszuk az egészet.
A férjemmel jó ideje rakosgattunk félre bizonyos összegeket azért, hogy megvegyük álmaink családi autóját. Tudom, hülyén hangzik, de a korlátozások csak segítették a gyűjtögetést. Mire kiszabadultunk a home office fogságából, már autónk is volt. Örömmel fordítottunk hátat a műszakin végleg megbukott, ósdi csotrogányunknak. Habár az első közös autónk volt, és megszerettük, mégis ideje volt megválni tőle. Mondanom sem kell, hogy ezután a nyaralás megtervezéséhez és szervezéséhez is egészen más szájízzel álltunk neki.
A kisgyerekes szülők pontosan tudják, hogy az autós utazás kicsikkel leginkább tragikomédiához hasonlítható, amely bizonyos pontokon átcsap horrorba. A régi járgányunkkal ez hatványozottan igaz volt. Nemhogy klíma nem volt benne, de még az ablakok leengedése is nehézkesen ment. Az új végre extra felszereltségű volt, és nagy csomagtérrel rendelkezett, ahová egy négytagú család sok mindent bezsúfolhat – többnapos távollét esetén ez nálunk a fél házat jelenti.
Nemcsak az autónk volt álom, de a nyári vakáció is, mert végre a kedvenc tengerparti helyünket látogathattuk meg. A több száz kilométeres útnak jó kedvvel vágtunk neki, az új autó bűvöletében még a gyerekek is jobban vigyáztak a tisztaságra. A civakodásról persze nem mondtak le, és már az utcánkban megvolt az első vita. Az új autóban még a srácok nyavalygása is kevésbé volt idegesítő.
Semmi, de semmi nem tehette tönkre ezt a nyaralást. Álom volt az ottlétünk, élveztük minden pillanatát. Akkor még nem tudtam, mi fog következni…
„Ég a város, ég a ház is…”, na meg a popsi
Hazautazásunk napján már délelőtt elhagytuk a szállásunkat, és hogy a nyaralás utolsó perceit is kiélvezhessük, beterveztünk még egy állatkerti látogatást. Kifáradva és kimelegedve ültünk be utána az autónkba, ami a tűző napon parkolt. Nem vágytunk másra, csak hűvösre. Egy darabig jó is volt minden. Néhány perce autóztunk, amikor éreztem, hogy odalent nem stimmel valami. Azaz alattam. Egészen érzékenyen érintett. A két- és ötéves fiaink szinte azonnal elaludtak, ahogy a jármű belső hőmérséklete csökkenni kezdett. Nekem mégis egyre inkább melegem lett. Annak tulajdonítottam, hogy a nap bizonyára felforrósította az ülést. Hosszú volt még az út, és csak egy megállót terveztünk, az pedig még nagyon messze volt. Éreztem, hogy a levegő kellemesen hűs, de a fenekem alatt egyre melegebb. Még mindig nem adtam össze, hogy mi is történik velem altájon. Dehogy szóltam én egy szót is! Gondoltam, majd a klíma ezt is megoldja. Megállni biztosan nem fogunk, mert a srácok alszanak, ha pedig a gyerekek nyugodtak, akkor apa és anya is az. Nem fogom ezt a nyugalmat megbolygatni.
A haza vezető úton kellemeset beszélgettünk a férjemmel. Pont olyat, amilyenre szükség lenne többször. Nem említettem neki, hogy üst van a fenekem alatt – nem akartam agyonvágni a pillanatot.
A tervezett megállóban mindenki elvégezte ügyes-bajos dolgát, kicsit kinyújtóztunk, megmozgattuk elgémberedett tagjainkat, és már indultunk is. Ezalatt kihűlt az ülésem. Néhány méter után azonban megint éreztem, hogy a forró helyzet kezd visszaállni. Tűrtem hazáig. Egy anya ilyen: mindent kibír és nem nyavalyog. Amikor végre hazaértünk, örömmel konstatáltam, hogy „mindenütt jó, de legjobb otthon”. A forróság, ami odalent elöntött, nem az égő vágy volt, hanem a nyamvadt ülésfűtés. A férjem vette észre: „Ez végig ilyen meleg volt?” Ja, vagy úgy, már mindent értek…
Egy éjszaka alatt megváltozott a közérzetem, az intim részem viszketni kezdett. A reggeli zuhany kicsit enyhített a kínon, de rövid ideig tartott a megkönnyebbülés.
Aznap egy fontos találkozóra készültem, így topon kellett lennem. Komoly erőfeszítést igényelt tőlem, hogy ne vakarjam magamat. Szörnyen idegesített a bugyim. Semmi másra nem bírtam gondolni. A székben ülve is csak fészkelődtem. Alig tudtam az ügyfelemre figyelni. Közben azon morfondíroztam, hogy mi a fene történt velem?
Hamar megfejtettem: meleg plusz izzadság egyenlő gomba. Hüvelygomba! Nemcsak viszketett, de égett, lángolt és olyan kellemetlen volt, hogy a létezés is nyűgös volt. És a helyzeten a nyári hőség sem segített.
Egy anya a végtelenségig áldozatkész. Ez rendben van, de milyen áron? Csak szólnom kellett volna a férjemnek, hogy valami nem oké az ülésemmel. De nem, én mártír vagyok, és inkább tűrtem. Így most kezelhetem a gombás fertőzést. Szerencsére van megoldás.
Képek forrása: Shutterstock/Puzzlepix
