Szerzőnk többek között azért is kereste meg a Dumaszínház humoristáját, mert mindketten hipergyorsasággal beszélnek. Mire a legbüszkébb a fiaival kapcsolatban, kik a példaképei és mit kezd a kellemetlen kommentelőkkel? Erről is mesélt nekünk Tóth Edu.
Colore: Stand-upolsz és könyveket is írtál már, van ezek mellett főállásod?
Tóth Edu: Öt éve már csak a stand-upból élek, azóta vagyok szabadúszó. Mindig is nagy álmom volt, hogy a munkahelyem csak a színpad legyen, és a szellemi termékemet adjam át másoknak. Van tervben egy újabb könyv is, azt jövő januárban fogom elkezdeni. Akkor megy majd a kisebbik fiunk bölcsődébe, addig érlelem a regényt. Úgy képzelem, hogy januártól elviszem reggel a babát a bölcsibe, majd rohanok is haza írni. Maga a stand-up is kihívás kisgyerek mellett, főleg azért, mert a sikeresnek mondható hónapokban kb. tizenöt-húsz fellépésem van, ezek miatt pedig úgy érzem, hogy messze kerülök a családtól. Most is fellépésről jövök, és örülök, hogy ez napközben volt, így a fürdetés-alvás-mesemondás szakrális részébe nem zavart bele.
Nagyon aktív vagy Facebookon, negyvenháromezer ember követ téged – érzel nyomást, hogy ekkora közönségnek beszélsz?
Mivel hál’istennek évről évre egyre többen csatlakoznak az oldalamhoz, a betalált poénok nagyobbakat szólnak. Nagyon akkurátusan követem, hogy miket raktam ki az elmúlt tizenegy évben, és látszik, hogy egy-egy jobb bejegyzés, ami 2014-ben kétszáz körüli interakciót eredményezett, annál most ezer felett nyomnak rá a tetszik és egyéb gombokra. Emellett pedig a sok komment aranybánya nekem. Volt már rá példa, hogy egy Rádiókabaré fellépésemen egy olyan poénom aratta a legnagyobb sikert, melyet egy aznap olvasott komment ihletett meg. Hozzá kell tenni, hogy olyan oldalkövetőből is több van, aki rosszindulatból csatlakozott, így nincs szükség rá, hogy velünk legyen. De ahhoz képest, hogy a többieket mennyien zaklatják, engem viszonylag nem olyan sokan. Volt egy csendes időszak, amikor abszolút nem voltak trollok, de ahogy nő a követőszám, be-beszivárognak. Most úgy vagyok vele, hogy akiről látom, hogy abszolút nem érti, hogy mit akarok, és csak azért jön, hogy kötekedjen, azt törlöm azonnal.
Hogy érintenek téged a trollok?
Most már átlátom az egészet, látom, hogy a legtöbb ember, aki kötekedni jön, kapcsolatba akar lépni az adott ismert emberrel. Rengeteg észrevették, hogy ha odaszúrsz valamit, akkor reagálni fog a „szerencsétlen”, hiszen magyarázkodásra készteti a komment.
Van, hogy politikával kapcsolatban is véleményt nyilvánítasz, kaptál már ezért beszólást?
Van egy egészséges igazságérzetem és néha úgy érzem, hogy reagálni kell az adott helyzetre. Viszont minden ilyen alkalom nyomaszt, és napokig álmatlanságot okoz a sok szemét, amit kapok.
Ez elveszi a kedvem a közélettől, de közben meg sok igazságtalanság felhúz. Egyébként pedig mindig arról írok, ami épp foglalkoztat – most egy autópályán megyek, simán írnék arról, hogy hogy viselkednek a sofőrök. Hazaérek, akkor a gyerek lesz a téma – a hat és fél éves fiam minden megszólalása aranybánya, de nem akarom, hogy csak róla szóljon az egész. Ha megnézek egy filmet, akkor pedig épp az érdekel. Szóval olyan vagyok, mint a többségi társadalom: amikor választás van, jobban érdekel a politika, hogyha olimpia, akkor mindig azon kapom magam, hogy maratont akarok futni.
Névjegy:
Tóth Edu a Dumaszínház, a Showder Klub és a Rádiókabaré rendszeres fellépője. Veszprémben idegenforgalom és szálloda szakot végzett, majd Londonban lett többek között pincér, majd étteremvezető. A brit fővárosban szervezett pub quizeket, sakktornákat, később Barcelonában telesalesesként is dolgozott. 2011 óta stand-uposként keresi a kenyerét, öt éve már kizárólag csak ebből él. Két könyve jelent meg eddig – Abszolult szerda (2009) és Kutatás az ébrenlétben (2019) -, jövőre kezd hozzá a harmadikhoz. Feleségével két kisfiút nevelnek.
Ekkora követőbázisnál adódik a kérdés: megkerestek már influenszerkampányokkal?
Volt már rá példa, két éve egy sörmárka kért fel az arcának, de utólag is örülök, hogy nem vállaltam el. Nehéz volt azt a felajánlott komolyabb összeget elengedni, de nem reklámozok semmit. Egy másik sörmárka és egy sofőrhívó alkalmazás kampányában viszont szerepeltem, ami a biztonságos vezetésre hívta fel a figyelmet – egy nap húsz karaktert játszottam el. De nem volt sok ilyen, és remélem, hogy nem is kerülök olyan helyzetbe, hogy szükségem legyen rá. Engem az influenszerség olyan formája érdekel, mint ahogy Szabados Ági népszerűsíti az olvasást. Ha felkérne a Libri, hogy kiskamaszokkal beszélgessek arról, hogy mit olvassanak, szívesen influenszerkednék nekik. Mindenképp olyanban vennék részt, ami a gyerekek, kamaszok javára válna, és igent mondanék akkor is, ha a családon belüli erőszakkal, a bullyinggal kapcsolatban lenne kampány.
Nem mutatjátok meg a gyerekek arcát a közösségi médiában, ez tudatos döntés volt a feleségeddel?
A feleségem abszolút nem akar szerepelni, de nem szól bele a poénokba, és abban sem, hogy róla/róluk mit és hogyan mesélek a színpadon. A gyerekeket tudatosan nem posztoljuk ki, mert mi van, ha később megbánom vagy a kicsi bánja meg? Nagy szívás, ha tizennyolc évesen eszmél rá, hogy eddig kiraktam mindenhová az arcát, és akkor közli, hogy “Apa, ez hiba volt”. Ötévesen más a tükör előtt táncolni és produkálni magad, mint később rájönni, hogy igazából introvertált vagy, és mégse szeretnél ismert lenni. Elsülhet jól is, mondjuk egy énekes gyerekénél, aki a színpad mellett nő fel és ismerik az arcát, de Drew Barrymore, Macaulay Culkin vagy Olvasztó Imre példáját nézve rosszul is.
Milyen apukatípus vagy: aggódós vagy laza?
Igen, pont ez a kettő. Aggódós, laza és óriási hibákat elkövetek a nevelésben, szerintem minden szakkönyv tiltja, amit művelek. Mindig az van a fejemben, hogy most gyerek, most érezze jól magát. Ha bántásról, illetlenségről, tiszteletlenségről van szó, persze beleszólok, de csomó dolog nem zavar, ami az átlagembert igen. Szerencsére a feleségem szigorúbb, így jól kiegészítjük egymást. Az idősebbik fiamat például felvették egy erős iskolába, oda, ahova nagyon szerettük volna, hogy bekerüljön. Vidám, jószívű srác, humora is van, úgyhogy az elmúlt hat és fél évet nem szúrtam el annyira.
Arra például kifejezetten büszke vagyok, hogy ez a kisfiú kétéves kora óta nem feküdt le úgy, amikor otthon voltam, hogy ne lett volna mese.
Kitől tanultál legtöbbet az életed során, kik a példaképeid?
Ezt a példakép dolgot elég svédasztalosan kezelem. Elsősorban anyukámtól tanultam, főleg a könyvek és irodalom feltétlen szeretetét, Indiana Jonestól pedig bátorságot, nélküle nem lennék most itt, ahol vagyok. Geszti Pétert, Lovasi Andrást imádtam gyerek- és fiatalkoromban, sokat hozzáadtak az életemhez. Woody Allentől a Hiperkarma frontemberéig mindenkiből kiveszek egy kis szeletet. Bödőcs Tibor is rengeteget segített nekem. Barátságunk úgy kezdődött, hogy annak idején még lelkes ifjoncként kerestem meg, hogy olvassa el az írásaimat és a stand up anyagaimat. Vannak irodalmi kedvenceim is: imádom Örkényt, Salingert, Csehovot, Fitzgeraldot, Radnótit is. Érdekes, hogy a legtöbb nagy írónak nem a legnépszerűbb kötetét szeretem. Dosztojevszkijnél szerintem a Bűn és bűnhődésnél jobb a Karamazov testvérek, Fitzgerald Nagy Gatsbyjénél erősebbnek érzem a Hollywoodi történeteket. A Zabhegyező a szívem csücske, de nálam csak ezüstérmes a Salinger kupán Magasabbra a tetőt, ácsok miatt. És persze a feleségemtől is rengeteget tanultam az elmúlt több, mint egy évtizedben.
Mi az, amit sosem kérdeznek meg tőled?
Az öninterjút Vonnegut már ellőtte a Virágvasárnapban, és nekem is rengeteg kérdésem lenne magam felé, amit szívesen feltennék. Szívesen válaszolnék arra, hogy „Hány fellépésed volt eddig Edu?”
Ugyanis ahhoz képest, hogy milyen szétszórt és hebehurgya vagyok, nagyon komolyan számon tartom, hogy hány alkalommal és milyen településeken léptem már fel.
Például 2018-ban felléptem Helsinkiben meg Tamperében. Emlékszem, hogy előtte épp Kisújszálláson voltam, az azt megelőző napon pedig Rudolftelepen Nyíregyháza mellett. Azért is izgalmas, ha ezt a kérdést felteszem magamnak, mert szeptemberben lesz az ezredik fellépésem. Van egy új szerelmem, a focis stand-up. Mindig is érdekelt a foci. Ami az egyik legizgalmasabb benne, hogy minden évben változik. A topbajnokságokból százával érkeznek a leütni való labdák, miközben meg például a hazai megyei meccseknek fantasztikus bája van. Ha lenne lehetőségem, minden hétvégén mennék, hogy magamba szívjam a hangulatot. Szeptemberben kezdődik tehát az ezekből táplálkozó focis estünk, és pont az lesz az ezredik. Még annyit tennék hozzá, hogy a fellépések számolásánál van egyfajta mozgásterem, van, amit nem számoltam bele, és néhányat egynek vettem. Tizenkét éve lépek fel, és szeretnék négyezer fellépésig eljutni, azt hiszem, nyolcvanévesen is színpadon fogok állni, de ez nem a teljesítőképességemen, inkább a nézőkön múlik: nem azon, hogy mennyire bírom még szuflával, hanem hogy mennyire kíváncsiak még rám.
