Napjaink Petőfije Jim Morrisonnal inna meg egy whiskyt – interjú Bánföldi Szilárddal

Coloré.hu: A Petőfi emlékév kapcsán készült el a brand, ami az egykori költőt személyesíti meg, így találtunk rád mi is. Mi alapján választottak ki téged Petőfi Sándor mai alakjává? Casting volt vagy felkérés? 

Bánföldi Szilárd: Petőfi 200 emlékévünk van idén és jövőre. A költő Bács-Kiskun megye szülöttje, és a megyei önkormányzat úgy döntött, létrehoz egy projektet, amiben életre kelti Petőfi kultuszát, s ennek keretében keresett egy színészt, aki alkalmas lehet erre mind külsőségek, mind pedig szakmai tudás tekintetében. Az önkormányzat megbízott egy ügynökséget egy Petőfis gerilla-videó elkészítésével. Ez egyfajta prank volt, az utca emberét kérdezték a költőről, aki végül meglepetésszerűen meg is jelent. Az ügynökség castingján én lettem a befutó, így ennek a néhány perces kisfilmnek köszönhetően kerültem először a „Petőfi-szerepbe”.

A közösségi média csatornákon, rendezvényeken is megszemélyesíted Petőfit, mennyiben más ez, mintha egy színpadi előadásban alakítanád?

Ez egy folyamat, amiben még most is benne vagyok; próbálok minél több háttérsztorit, kevésbé köztudott információt megtudni a költőről. Belemélyedtem a verseibe, mert leginkább így ismerhető meg a személyisége. Tulajdonképpen ez is egy szerep, a felkészülés folyamata is hasonlít a színházi munkáimhoz, csak itt sokkal hosszabb az út és másak az eszközök. Nagyon izgalmas utazás és felfedezés ez.

Nem olyan, mintha Elvis-imitátor lennél? Hogy reagálnak az emberek?

Az első tapasztalatomtól kezdve folyamatosan pozitív élmények érnek, hatalmas mosollyal az arcokon fogadnak, és rögtön felismernek. Petőfi megszemélyesítése élményszerűvé teszi a találkozást. Mégsem olyan, mintha megnéznének egy darabot, amiben Petőfi szerepel, hanem konkrétan ott sétál közöttük, lehet vele fotózkodni, meg lehet érinteni, meg lehet húzni egy kicsit a bajszát is, de csak annyira, hogy ne jöjjön le – ezt a kisgyerekek előszeretettel próbálgatják.  Egyébként minden rétegben nagy siker egy-egy ilyen alkalom, a fiataloktól kezdve az idősekig.

Az egyetemi felvételidre többek között Petőfi egyik versét is vitted magaddal – mennyire érzed sorsszerűnek, hogy aztán néhány évvel később te „lettél” ő?

A felvételi verseim egyike a Ha férfi vagy, légy férfi című verse. Ám meghatározóbb élmény, hogy az egyetemen a művészi beszéd tárgyunk vizsgájára is ezzel a verssel készültem. Elkísért egészen az egyetemi évek végéig. Néha buszozás közben is elmondtam magamban, vagy leültem a focipálya szélére, és ott mormoltam el, csak úgy, ízlelgetve. Kíséri eddigi életemet ez a vers és szerintem meg is fog maradni sokáig, mert ez a kedvenc versem tőle. Van valami szinte megmagyarázhatatlan kapcsolódásom hozzá, egy elhívásom ehhez a vershez.

Miből merítesz, amikor élethűen igyekszel megformálni a költőt?

Nagyon sok életrajzi kötetet olvasok, sok előadót, irodalomtörténészt hallgatok, akik beszélnek róla, ezek alapján el tudok indulni a személyiségének felfedezése felé, igyekszem megérteni az ő mentalitását, a viselkedését, jellemét de még korántsem vagyok a végén, hihetetlen sokoldalú emberről beszélünk. Rengeteg levelezése maradt fönn, amiben a versein túl egy másik „réteget” láthatunk belőle, egy másik arcát mutatja meg. Petőfi őszinte volt, nem játszmázott, az volt, aki, és ezt vagy elfogadták az emberek, vagy nem. Ez a verseiből és a levelezéseiből is abszolút kitűnik, megkerülhetetlen figura.

A TikTokon is jelen van a Petőfi-projekt, ahol a fiatalabb generációhoz szóltok ezzel. Mennyire tudatos az ottani tartalomgyártás, vagy inkább a kommentek alapján születnek az újabb videóötletek?

Amikor olyan kommentet olvasunk a stábbal, amire érdemes lenne válaszolni, mert azt érezzük, hogy építi az oldalt, és belefér kulturális meg „jópofasági” szinten is, akkor arra válaszolunk. Ez egyfajta kapcsolattartás az emberekkel, de főleg a gyerekekkel, hiszen a TikTok-on nagyon sok a fiatal néző. A kommentek is javarészt tőlük érkeznek, ami jó apropó arra, hogy felvegyük velük a kapcsolatot. Ez nemcsak puszta transzparencia, hanem egy élő kapcsolódás, ami közel hozza az emberekhez Petőfit és magát a kultuszt. Néhány komment tovább tudja gördíteni a sztorikat, és a segítségével újabb informatív dolgokat tudunk elárulni.

Hogy tudtok arra figyelni, hogy a kommunikáció közvetlen legyen, de ne váljon komolytalanná?

2022-ben muszáj ilyen eszközökhöz nyúlni, mert látjuk, hogy ennek van jelene és jövője, utat nyit az emberekhez. Én személy szerint előnyösebbnek gondolom a könyvek olvasását, majd ebből szedni az információkat, de már nem ezt a világot éljük. Ehhez alkalmazkodva win-win helyzetre törekszünk: hogy mégis kulturális tartalmat közvetítsünk a modern eszközök a segítségével. Igyekszünk betartani az íratlan szabályokat, hogy ne értéktelenedjen el, ne legyen komolytalan, de közben mégis játékos legyen, hogy többen tudjanak kapcsolódni hozzá. Kell mögé a koncepció, a tudatos tervezés, a következetesség.

Akkor Petőfi nem fog akármilyen koreográfiát előadni a TikTokon?

Egyelőre még nem, olyat nem tenne, ami ártana az ázsiójának. Megfontoljuk, hogy mi az, amit az ő habitusával, az ő viselkedésével, az ő múltjával, történetével tényleg megcsinálna.

Ha tényleg itt járna köztünk, te mit kérdeznél tőle?

Ez jó kérdés! Köszönöm a labdát, ezen tényleg érdemes elgondolkozni. Nagyon sok mindent kérdeznék tőle. Tudjuk róla, hogy bárhol és bármikor tudott verset írni. Amikor jött az ihlet, akkor elővette a naplóját, jegyzeteit, és írt. Talán erről az ihletett állapotról kérdezném, hogy mit gondol, minek köszönheti ezt a hihetetlen termékenységet? Kérdezném őt arról is, hogy hogyan éli meg az alkotást. Alkotó emberként érdekelne, hogy mit gondol a teremtő energiáról. De emellett megkérném, hogy adjon pár tanácsot arra vonatkozóan, hogyan szokott készülni egy-egy kiállásra. Hogy készült fel annak idején arra, hogy elszavalja több száz ember előtt a Nemzeti dalt? Voltak-e praktikái az ilyen alkalmakra? stb.

Ki az a történelmi alak, akivel szívesen beszélgetnél a múltból?

Például Jim Morrisonnal szívesen meginnék egy whiskyt.

A diplomázásod óta az Újszínházban és az esztergomi Babits Mihály Színházban játszol. Melyik volt az a darab, amelyik a legemlékezetesebb, legfontosabb számodra az elmúlt évekből?

Nagyon emblematikus, meghatározó próbafolyamat volt a Csíksomlyói passióban Jézus szerepe, amivel itt kezdtem az Újszínházban. Illetve Esztergomban Kaj Ádámmal állítottuk színpadra a Babits Mihály: Gólyakalifa c. regényének monodráma változatát, ez is egy nagyon érdekes és izgalmas utazás volt. Fél évig próbáltuk, mielőtt bemutattuk volna a darabot. Meghatározó tapasztalat volt, mind emberileg, mind szakmailag. Ezek örök életre szólnak.  

Vannak szerepálmaid?

Még az egyetem alatt nagyon megszerettem a Shakespeare-kurzusunkat. Amikor egy jelenet erejéig Hamlet szerepével foglalkoztam, megfogalmazódott bennem, milyen jó lenne, ha egyszer egy teljes előadásban élhetném át Hamlet figuráját – és ez meg is adatott végül, két évvel ezelőtt. A Babits Mihály Színházzal létrehoztunk egy Hamlet előadást, amiben a címszerepet alakíthatom, ráadásul Arany János fordításában, ez nagy beteljesülés. Ilyen módon szerencsésnek mondhatom magam, de hogy milyen szerepvágyaim vannak még, arra nem tudok egyértelműen válaszolni, minden szerep fontos… Nincsen szerepálmom, mert minden szerepem egy álom – na jó, tudom, ez egy kicsit nyálas volt. Nem, ez nem én vagyok! (Nevet).

És vannak olyan színészek, akikkel szívesen állnál színpadon, van bakancslistád?

Ilyen sincs, de együtt dolgozok most Viczián Ottóval, és az ő munkamorálja és tehetsége kivételes. Ahogyan működik és jelen van a színpadon vagy azon kívül, az a koncentrált figyelem és a nagyon erős szuggesztív jelenlét igazán inspiráló. Egy öltözőben vagyok vele, és nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert ragadnak rám ezek az energiák. Így éri meg ezt csinálni. Szívét-lelkét beleteszi a dologba, vele nagyon szeretek együtt dolgozni. Nagyon sok kiváló alakítást láttam már színpadon, mégis egyet kiemelnék: Kőszegi Ákos, amikor a kecskeméti színházban néztem Füst Milán Boldogtalanok című előadását, olyan hatást gyakorolt rám Húber Vilmos szerepében, ami megerősítette a színészi öntudatomat. Azt éreztem: „Na igen, többek között ezért is akarok színész lenni”.

Hogyan lettél színész?

Igazából sorsszerűnek érzem a dolgot. Tizenkét éves korom óta foglalkoztam a színjátszással, többnyire színjátszókörök formájában, de az egyetemi felvételiig nem merült fel, hogy színész legyek. Azt tudtam, hogy baromira érdekel az egész, imádom a helyzeteket, azt, ahogy próbálok, hogy bele tudok helyezkedni egy másik személyiségbe. Az egyetemi évek alatt tudatosodott bennem, hogy nekem ez kell, ez az életcélom, mert ebben tudok kiteljesedni.

Nem igazán láttunk még filmekben, sorozatokban – vannak ilyen terveid a jövőre nézve, vagy inkább színházi színésznek tartod magad?

Apró vizsgafilmekben meg két kisfilmben már sikerült jelen lennem, de sajnos még nem talált meg ez a platformja a színművészetnek. De kíváncsi vagyok rá, és nagyon érdekel.

Hol látod magad öt-tíz év múlva?

Az biztos, hogy akkor már férj és feleség leszünk a menyasszonyommal, lesz egy kisgyerekünk és nagyon kiegyensúlyozott, boldog családi kapcsolatunk lesz. Szakmailag pedig úgy érzem, hogy továbbra is meg fognak találni ezek a fontos és jelentőségteljes szerepek, feladatok. Én pedig legjobb tudásomhoz mérten fogom ezeket a feladatokat szolgálni. Úgy érzem, hogy fontos dolgok várnak még rám. Nem akarok nagyképűnek hangzani, de azt érzem, hogy valaminek az elején vagyok. Ebben bízok, ezért imádkozok a Jóistenhez, mert nagyon szeretem ezt csinálni.