Összesen kilencszer jelölték Oscar-díjra, ebből hármat szobrocskára is váltott. Neki köszönhető, hogy a Batman filmek kiléptek a rajzfilm kategóriából: Joker alakítása a mai napig páratlan. Nagy nőcsábász hírében áll, állítólag több mint kétezer nővel volt dolga. A színészeten kívül szenvedélye a sport, a rendezők a Los Angeles Lakers meccseihez igazítják a felvételeket, mert egyet sem hagy ki. Jack Nicholson ma ünnepli 85. születésnapját, fordulatos élete pedig tele van olyan meglepetésekkel, mint legemlékezetesebb szerepei.
„Életem fénypontja a Szelíd motorosok első vetítése Cannes-ban, mert azalatt rájöttem, hogy most épp filmcsillag leszek” – nyilatkozta nemrég a szülinapos Jack Nicholson, születési nevén John Joseph Nicholson. Az egyébként sem szerénységéről ismert színész az interjúk során sem hazudtolja meg önmagát: csípős válaszai következtetni engednek ellentmondást nem tűrő személyiségére, ami botrányosnak mondható gyermekkora miatt korántsem a véletlen műve.
Jack egy leányanya gyermekeként látta meg a napvilágot 1937-ben, és 37 éves koráig úgy tudta, édesanyja valójában a nővére: nagyszülei nevelték fel gyermekükként. „Azt mondanám, hogy elég drámai esemény volt, amikor rájöttem az igazságra, de nem nevezném ezt traumának. Mire felfedeztem ezt, már felnőtt voltam. Nem voltam mérges, inkább végtelen hálát éreztem. Lenyűgözött, hogy ennyi éven át titokban tartották ezt az egészet, hihetetlen dolgokat tettek értem.” Édesapja kilétéről egyébként a mai napig folynak a találgatások, (egyesek szerint egy Donald Furcillo, művésznevén Donald Rose nevű amerikai-olasz showman leszármazottja), annyi bizonyos, hogy végül édesanyja férje, John Joseph Nicholson ír származású kirakatrendezőtől kapta nevét.
Jack Nicholson, a nyughatatlan kalandor
Unalmas frázis lenne azt írni, hogy Jack gyermekkorának körülményei egy életre meghatározták a nőkhöz való viszonyát, mégsem tekinthetünk el ettől a következtetésről, hiszen a pletykák szerint több mint kétezer nővel, többek között filmbeli partnerei szinte mindegyikével volt valamiféle viszonya. Hírbe hozták többek között Meryl Streeppel, Diane Keatonnel, Michelle Pfeifferrel és Susan Sarandonnal is.
Ennek ellenére nem mondhatnánk, hogy a monogámia ősellensége lenne:
„Az első gyermekem édesanyja feleségül akart jönni hozzám egy szerdai napon. Pénteken már házasok voltunk.”
– mesélt egy interjúban Sarah Knighttal való kapcsolatáról. A 17 éves frigy aztán úgy ért véget, ahogy Nicholson legtöbb, hosszú távú kapcsolata: megcsalással. Ha összesíteni kellene családi életét, röviden azt írhatnánk, hogy öt gyermeke született négy anyától. Amikor két lánya után harmadik nekifutásra megszületett első fia, csak annyit mondott a sajtónak: „Végre megvan!”
Jackre (ahogy korabeli férfitársaira általában) jellemző az a fajta elbizakodott sárm, ami valószínűleg könnyen megnyitotta számára az utat a nők hálószobája felé. „Soha nem fordult elő velem, hogy egy nő kezdeményezte volna a kapcsolatunkat. Elsőre mindig szégyenlősek és udvariasak velem. Nem tudom, miért.” Megkérdezték már tőle azt is, kihasználta-e valaha színészi képességeit, hogy megnyerjen magának egy nőt: „Sosem választom szét a kettőt,” – mondta. Persze a nyughatatlan természete miatt megvan a híre Hollywoodban:
„A lányok csak azért mondják, hogy gonosz voltam hozzájuk, mert jobban hiányoztam nekik, mint ahogy arra előzetesen számítottak.”
Jack vonzerejét valószínűleg növeli páratlan stílusa, signature napszemüvege és az éveknek és nikotinnak köszönhetően egyre mélyülő, egyedi hangja, amelynek egyébként több filmszerepet is köszönhet.
Az őrült, a zseni, a démon: a művész ezer arca
Kár lenne tagadni, hogy bármennyire is unszimpatikusak magánéleti stiklijei, tehetsége és a filmművészetben elfoglalt szerepe elvitathatatlan. Jack Nicholson azok közé a legendák közé tartozik, akiknek nem volt más életprogramjuk a színészeten kívül. Gyermekként gyakran lógott az órákról, mindössze egyetlen dolgot vett komolyan, a helyi iskola színi előadásait.
Az első nagy sikert a cikk elején már említett ’69-es Szelíd motorosoknak köszönheti, amelyben egy alkoholista ügyvédet formált meg Peter Fonda és Dennis Hopper oldalán. Híres partnerek ide vagy oda, Jack bezsebelte élete első Oscar-jelölését legjobb mellékszereplő kategóriában, ám a szobrocskára még hét évig várnia kellett, végül a 1976-ban, a Száll a kakukk fészkére Randle McMurphy-jéért járt neki a (jól megérdemelt) elismerés. Nicholsonnak a mai napig McMurphy karaktere az egyik legikonikusabb szerepe, hiszen utánozhatatlanul hozta a lázadó gazfickó szerepét, aki végül mégis a jó oldalon találja magát Mildred Ratched nővér (Louise Fletcher) ellenében az elmegyógyintézetben. Érdekesség, hogy a karakter kedvéért Nicholson hónapokat töltött el egy mentális betegségekkel foglalkozó intézetben, ahol bizony részt vett csoportterápiákon is.
A díjeső itt persze nem állt meg, hiszen ’84-ben újabb Oscarnak örülhetett a Becéző szavakban játszott szerepéért, ’98-ban pedig besöpörte a harmadik elismerést is a Lesz ez még így se című filmben nyújtott alakításáért Helen Hunt oldalán, aki egyébként szintén szobrocskával távozott az Oscarról a filmnek köszönhetően. (A bárányok hallgatnak óta először fordult elő, hogy ugyanaz a film elvigye a legjobb női-és legjobb férfi főszereplőnek járó díjat is, slussz poén, hogy az alkotás nem egy thriller, hanem egy romantikus vígjáték-dráma.)
Nicholson karrierútjában az az érdekes, hogy legikonikusabb szerepeiért nem kapott semmiféle elismerést. Ilyen például a ’75-ös Kínai negyed Roman Polanski rendezésében, de hasonló a helyzet a Stephen King Ragyogás filmadaptációjával is, amelynek jellegzetes mondata: „Here’s Johnny!” („Itt van Johnny!”) felkerült a legnépszerűbb filmes mondatok listájára. Érdekesség, hogy King eredetileg nem Nicholsont akarta a szerepre, mert olyan karaktert álmodott meg, aki normális emberből válik őrültté, Jack fizimiskájáról pedig épp az ellentéte ordít. King egyébként Shelley Duvall választásával sem volt elégedett, mert ezt a karaktert egy gondtalan, problémák nélküli nőként képzelte el, Duvallról pedig lerítt, hogy mindenen túl van már. A film viszont kasszasiker lett, lényegében kultfilmnek számít.
Hasonló a helyzet a Tim Burton-féle Batman-film Joker karakterével is, aki Nicholson szerint olyan, mint Tapsi Hapsi pszichopata verziója. „Tartottam tőle az elején, mert féltem, hogy forgatás közben előkerül majd az a téma, hogy próbáljuk meg a gyerekek számára is fogyaszthatóvá tenni a filmet, ezt pedig nem akartam.” Nem is így történt, Joker-megformálása pedig a mai napig origónak számít a pályatársai (Heath Ledger, Jared Leto, Joaquin Phoenix) számára.
Nem csak a színészi teljesítménye, hanem az öregedéshez való hozzáállása is figyelemre méltó abban a szakmában, ahol a kor nem csak egy szám, hanem egy skatulya is a színészek számára. 2013-ban vonult végleg vissza a színészettől egyre romló memóriájára hivatkozva, ugyanakkor (a rossz nyelvek szerint) megunta az idős, kiégett karakterek megformálását, mint amit a Minden végzet nehéz című filmben, vagy a Bakancslistában játszott. Elmondása szerint az ötvenet sokkal nehezebben viselte, mint a hetvenet, de most, 85 évesen sem vesztegeti az idejét felesleges önmarcangolásra, már ami a visszatekintést illeti: „Semmi nem jut eszembe, amit megbántam volna. Biztosan van néhány, de nem szeretek ezen gondolkodni. Amikor visszatekintesz az életedre, ritkán bánsz meg bármit is, inkább azt sajnálod, amit nem tettél meg.”
Isten éltesse sokáig!
Borítókép forrása: Northfoto
