A menopauzára nem újrakezdésként szokott gondolni az ember, holott valaminek a vége könnyedén lehet egy új kezdete!
Menopauza mint újrakezdés? Viccesnek, sőt, már-már abszurdnak hangzik, holott korántsem az! Ez az időszak ráadásul jószerivel egybeesik azzal, amikor a gyerekek kirepülnek, és üres lesz a ház. Amikor anyaként már nem úgy van szükség ránk, mint egykor, és az anyából ismét saját céljait és vágyait megvalósító nő lehet. De mégis hogyan?
Menopauza és újrakezdés: amikor eljön a te időd!
A menopauza szó hallatán az utolsó, ami eszünkbe jut, az az újrakezdés, holott, ha kitalálunk magunknak egy célt, a tünetek sokkal elviselhetőbbek. Kérdés azonban, hogy mi a célunk. Anyaként és feleségként évtizedekre háttérbe szorulunk, és elfeledkezünk a család motorjáról, önmagunkról. Fontos tehát, hogy megfogalmazzuk, mi a célunk, mi az, amit a következő húsz-harminc évben meg szeretnénk valósítani vagy meg szeretnénk élni. A menopauzával ugyanis nem ér véget az élet, sőt! Egyfajta másodvirágzás kezdődik, amikor újra szabadok vagyunk, gyermek és felelősség nélkül. Amikor a csillagos ég a határ. A kérdés csak az, hogy mire vágyunk, mi az, amit mindig halogattunk és mi az a „majd egyszer” pillanat, ami most végre eljött. A kérdések megválaszolása teljesen új ajtót nyithat az életünkben!
Akiknek sikerült
Rengeteg ismert ember van, akik valami újba kezdtek. Vegyük például Julia Childot, aki nem fiatalon lett világhírű szakács, sőt, bőven az ötvenes éveiben járt, amikor megcsinálta a szerencséjét. Eddig tartott, hogy megtalálja azt, amit csinálni szeret és amiben jó is. Ott van Vera Wang, divattervező esete is, aki negyvenéves volt, amikor útnak indította a saját márkáját úgy, hogy korábban újságíróként dolgozott. Kiváló műkorcsolyázó is volt, ám a világhírt a divat hozta el számára.
Természetesen nem lesz mindenki világszerte ismert, aki újba kezd, de a két nő története bizonyítja, hogy nem kell negyven és ötven felett lemondani magunkról. Egy jó döntés, és az életünk gyökeresen megváltozhat. Egy dolog kell ehhez, mégpedig bátorság! Az újrakezdés ugyanis bátorságot igényel, legyen szó arról, hogy vállalkozásba kezdünk vagy megszerezzük a régóta áhított diplomát.
Az is megeshet, hogy nem is karrierre és önmegvalósításra van szükségünk, hanem időre. Időre ahhoz, hogy megismerjük a nőt az anya és a feleség mögött. Hogy kipihenjük az utóbbi évtizedeket, a szendvicsek csomagolását, az edzésre hurcolászást és a szülői munkaközösséggel járó nyűgöket.

Meglepő lehet, de ebben a folyamatban a menopauza nem az ellenségünk, hanem a barátunk, mert megmutatja, hogy most változás van az életünkben, és ha valamikor, akkor most érdemes nekünk is tennünk azért, amit mindig is szerettünk volna az életünkben, legyen szó munkáról, karrierről, önmegvalósításról vagy akár párkapcsolatról.
A változás azonban nem mindig könnyű, és nem is jön magától. Belőlünk fakad, de sokat bele kell tenni érte, ami, ha hajtanak az álmok és a vágyak, a buktatói ellenére könnyebbnek tűnik. Természetesen a változókor lehet nehezítő tényező is: kialvatlanság, hangulatingadozások, testi kellemetlenségek. Szerencsére ebben is találhatunk segítséget, hiszen ma már számos tünetcsökkenthető lehetőség ismert. Érdemes hát élni vele! A menopauza ugyanis, bár valaminek a vége, csak rajtunk múlik, hogy hogyan éljük meg. Ha úgy tekintünk rá, mintha valami új kapna helyet, és nem úgy, mintha valamit elveszítenénk, sokkal könnyebb dolgunk van.
A természettel nem tudunk dacolni, így egyszerűbb, ha megpróbálunk belesimulni, a legjobbat kihozni belőle és önfejlesztésre használni. Előfordulhat, hogy ehhez idő kell, nem hetek és hónapok, hanem évek. Időnk viszont van. Használjuk jól!