A félelem az orvostól sokaknak ismerős jelenség, és számos oka van annak, hogy nem szívesen megyünk egészségügyi intézménybe. Mégis szükséges, hiszen a halogatás az életünkbe is kerülhet!
,,Majd elmúlik.” A jó öreg mantra, ami lássuk be, annyit tesz: félelem az orvostól. Merthogy felnőttkor ide vagy oda, az orvoshoz menés nem a legkedveltebb foglalatosságunk, sőt, sokszor addig halogatjuk, ameddig csak lehet. És hogy mikor érjük el azt a pontot, hogy nem lehet tovább? Amikor már annyira fáj, hogy a falat kaparjuk, vagy amikor már képtelenek vagyunk elviselni a bizonytalanságot, és lesz, ami lesz, tudni akarjuk, mi a bajunk.
Félelem az orvostól – tudjuk, hogy kéne, de nem megyünk
A menopauza idején rendkívül sok tünetet tapasztalunk, akár naponta újabbakat. Sokszor elbizonytalanodunk abban, hogy ténylegesen a változókor generálja-e a tüneteket, hiszen némelyik igencsak meglepő. Az olykor aggasztó tünetek ellenére egy friss kutatás szerint a nők 67 százaléka nem fordul orvoshoz, holott sok panasz enyhíthető lenne. Nem csoda, hogy a kutatásban résztvevők 41 százaléka érzi úgy, hogy egyedül marad a problémáival úgy lelkileg, mint testileg.
Az ember ugyanis hajlamos a struccpolitikára. ,,Kibírható” – mondjuk. ,,Anyám is kibírta!” ,,Majd ha lesz időm, elmegyek orvoshoz.” Ezekben a mondatokban sok minden benne van. Saját magunk nyugtatása, időhúzás és önmagunk gyengének érzése, hiszen más is kibírta. Persze, kibírja az ember, mert ki kell, de az orvostudomány itt van és fogja a kezünket! A menopauza a női lét természetes része ugyan, de az általa okozott vizelettartási probléma, a libidócsökkenés és a fájdalmak korántsem az élet velejárói! A legnagyobb baj pedig az ezzel járó tabusítás, szégyenérzet. Azt is reméljük, hogy ha nem beszélünk erről, akkor nem létezik, holott nagyon is létezik, és nem azzal segítünk, ha elrejtőzünk a világ elől a problémáinkkal.
Orvoshoz menni nem szégyen!
A változókor olykor lassan, máskor gyorsvonatként száguld végig az emberen. Egy biztos, egyik megálló sem kellemes, holott a női test megannyi állomáson végigmegy: menstruáció, terhesség, szoptatás, perimenopauza, menopauza, amelyek, bár mind természetes folyamatok, nem kötelességünk elviselni a velük járó kellemetlenségeket. Van ugyanis különbség aközött, hogy elviseljük a tüneteket vagy elfogadjuk, hogy nincs mit tenni ellenük.
A változáshoz tehát mi is kellünk, és ehhez elsősorban változtatásra van szükség. Természetesen életünk során óhatatlanul számos rossz tapasztalatot szerzünk az egészségügyben, akár már gyerekkorunktól kezdve. Mégis fontos felismernünk, hogy a szakemberek értünk vannak és nem ellenünk. Egy-egy vizsgálat, bár kellemetlen lehet, a mi érdekünket szolgálja. Fontos azonban, hogy merjünk kérdezni és értsük meg, hogy mi történik velünk, bennünk. Azt is meg kell értenünk, hogy az orvos a javunkat akarja.
Sokszor nem abban mutatkozik meg, mennyire vagyunk erősek, hogy tűrjük a fájdalmakat vagy a tüneteket, hanem abban, hogy önmagunkat legyőzve kérünk segítséget. Merthogy ehhez is kell bátorság, hogy kimondjuk, ha valami fáj és hogy segítségre van szükségünk. Persze, anyáink és nagyanyáink lehet, hogy nem panaszkodtak, de lehet, hogy csupán csak nem nekünk panaszkodtak. Ettől még ugyanúgy megszenvedték a magukét, ahogyan most mi, csak az ő idejükben még nem feltétlenül volt segítség. Most pedig van. Éljünk vele! Még ha egy rettegett orvosi látogatás is az ára!