A kiégés idővel elérhet, míg a menopauza biztosan elér minden nőt. A kettő nem összekeverendő, még akkor sem, ha meglepően sok köztük a hasonlóság!
A kiégés jeleit nem nehéz elképzelni: folytonos fáradtság, motiválatlanság, stressz, dekoncentráció, éjszakai felébredés. Ám ezek nemcsak a kiégés, hanem a menopauza előszobájának, a perimenopauzának a jelei is!
Kiégés és perimenopauza: kísérteties hasonlóságok
Előfordulhat, hogy hónapokon, sőt, éveken keresztül azt gondoljuk, hogy ki vagyunk égve, hiszen fáradtak, ingerlékenyek vagyunk, nem tudunk koncentrálni. 35-45 évesen jogosan feltételezhetjük ezt, holott ezek a perimenopauza tünetei is lehetnek! Mindkét esetben nehezebben viseljük a stresszt, hangulatingadozást tapasztalhatunk, ingerlékenyebbek vagyunk, és az éjszakai alvás sem olyan már, mint egykor volt. Mégsem könnyű megállapítani, hogy mi okozza a panaszokat, hiszen a harmincas éveink végén a karrierépítés, a gyereknevelés és a család egyben tartása hatalmas terhet ró az emberre, így bele sem gondolunk, hogy a háttérben a hormonjaink is munkálkodhatnak.
Honnan tudjuk, hogy ez AZ?
Nehéz eldönteni, mivel állunk szemben, de nem lehetetlen. A perimenopauza egyik leggyakoribb tünete, hogy a vérzés valamelyest megváltozik. Nem szűnik meg, csak más lesz: hamarabb érkezik, netán kisebb mennyiségben, vagy épp ellenkezőleg, ritkul, vagy extrém módon megerősödik a vérzés. Ebben az időszakban a menstruációt megelőző tünetek is erősebbek lehetnek, és megjelenhetnek az éjszakai hőhullámok is, valamint a hüvelyszárazság és az indokolatlan szorongás vagy sírás. Ha ez nem lenne elég, a csökkenő libidó is jelezheti, hogy elkezdődött valami.
Ezekkel a tünetekkel szemben a kiégés általában egy adott élethelyzethez kötődik, például kifejezetten munkához vagy a túlzott felelősséghez, ami azzal jár. A kiégés általában magától elmúlik, ha a terhelés vagy maga a munka megszűnik, de hormonvezérelt probléma esetén a terhelés megszűnése ellenére is fennmarad.
Miért fontos a diagnózis?
Érdemes elmenni egy szakemberhez, és nem önmagunkat diagnosztizálni. Maga a diagnózis fontos, hiszen nőként hajlamosak vagyunk arra, hogy önmagunkat hibáztassuk, amiért nem minden úgy megy, ahogyan szeretnénk, ami további károkat okozhat. Amennyiben a tüneteinket kiégésként kezeljük, kereshetünk pszichológust, ami sok mindenben segítségünkre lehet, de ha a háttérben hormonális folyamatok zajlanak, komplexebb segítségre is szükség lehet. Keressük fel nőgyógyászunkat vagy egy endokrinológust, akiknek a hormonális ingadozás és a női élet során zajló változások a szakterületeik, így átfogóbb lehetőségeket kínálhatnak.
Olvasónk, Andrea, 41 éves volt csupán, amikor alkalmatlannak érezte magát a munkára. Sokat felejtett, nem tudott koncentrálni és türelmetlen is volt. Azt hitte, valami komoly probléma áll fenn, így megkönnyebbült a perimenopauza hallatán, mert rájött, semmi nem romlott el, csak új életszakaszba lépett.
Tekintsünk hát új életszakaszként erre az időszakra, és ne betegségként, mert bár épp másképp működünk, ez nem a világvége, tudunk tenni ellene!